„Zarándokolj Újfehértóra, hogy a remény és a béke apostola lehess!”
Augusztus hónap utolsó vasárnapján az egyházmegye különböző egyházközségeiből több mint száz Cursillós zarándokolt el Újfehértóra, hogy a közösséghez tartozás élményében és örömében osztozzanak egymással. A „vándor ultreya” ötletét tavaly határozta el egyházmegyénk Cursillo vezetősége. Így 2024 augusztusában megvalósulhatott az az esemény, melyet nagyon vártunk. Az Újfehértó egyházközség és filiáinak cursillósai szorgalmas munkájának köszönhettük, hogy egy igényesen szervezett, lelkiekben és élményekben gazdag ünnepen vehettünk részt.
Zsirosné Seres Judit a Cursillo Mozgalom országos vezetőségének tagja köszöntötte az eseményt megtisztelő cursillós atyákat: Heidelsperger István püspöki helynököt, Linzenbold József kisvárdai esperes, plébánost, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Cursillós közösségének lelki vezetőjét valamint Juhász Imre újfehértói és Bákonyi János fényeslitkei plébánosokat. Továbbá a megjelent cursillisták mellett a grémium tagjait és üdvözölte: Várdainé Kollár Juditot, a Cursillo Mozgalom Európai Titkárságának vezetőjét, a Magyarországi Cursillo Nemzeti Titkárság világi elnökét is.
A Cursillo Mozgalomban elmaradhatatlan a tanúságtételen alapuló evangelizáció. A tanúságtételeknek mindig óriási ereje van. Az Újfehértói cursillós közösség házaspárja tett őszinte, mély, megrendítő tanúságot életükről és az istenkapcsolatukról.
Szentbeszédet mondott Juhász Imre újfehértói plébános, amely itt olvasható:
Főtisztelendő Paptestvérek, kedves Cursillós Testvérek!
Legutóbbi találkozásunk óta idestova, egy év telt el, amikor együtt voltunk Máriapócson, hogy megosszuk egymással mindazon örömeinket és bánatainkat, melyek boldogsággal, avagy szomorúsággal töltötték be akkor a lelkünket.
Most itt, az újfehértói Magyarok Nagyasszonya-templomban és plébánián köszöntelek benneteket sok szeretettel, és kívánom, hogy ez a zarándoklat, amely időt, pénzt, áldozatvállalást kívánt részetekről, sokszoros áldássá váljon mindnyájatok életében.
„Nagy utazás, ez az élet egy nagy utazás” énekelte évtizedekkel ezelőtt Presser Gábor, aki ebben az énekben jól ragadta meg emberi létünk egzisztenciális lényegét: valamikor felszálltunk egy képzeletbeli vonatra, azon utazunk, vannak elágazások, átszállások, és egyszer csak eljön az a pillanat, amikor le kell szállnunk a vonatról, és az a bizonyos vonat nélkülünk megy tovább…
A mai olvasmányban is erről hallottunk, amikor Józsué, akinek Mózes után a választott nép élére kellett állnia, feltette a kérdést: kivel akartok tartani „Mi, én és házam népe az Úrnak szolgálunk” A nép így felelt: „Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat”, és aztán elfoglalták az ígéret földjét. (Ld. Józs 24,1-2a.15-17.18b)
Évekkel ezelőtt nekünk is döntenünk kellett, amikor három nap után valaki azt mondta nekünk, hogy Krisztus számít rád! És mindannyian Józsué népéhez hasonlóan azt válaszoltuk: „Én is számítok Krisztusra.”
Ez az a válasz, amely egy új életszakasz kezdetét jelentette számunkra. Lelkesedtünk, örültünk, mert új barátokra leltünk. Megvilágosodtunk a hit és vallásunk dolgaiban. Úgy éreztük, hogy madarat lehet fogatni velünk. Örömünkben átöleltük volna az egész világot. Mindenkit, sokakat akartunk, hogy ők is megtapasztalják azt a Krisztus-élményt, amiben a három nap során nekünk volt részünk.
Aztán teltek-múltak a napok, hetek, hónapok és évek. És az az első lelkesedés talán megkopott, vagy teljesen kialudt a szívünkben. De az, és azok, akik az ott megtanultakat életté váltották, és nem maradt csak egy elhangzott malaszt, azok számára az öröm, a lelkesedés megmaradt, mert a kiscsoportos összejövetelek, az elmélyült imaélet, a szentségi élet, az önképzés, egymás segítése, közös programok és lelki élmények táplálták és erősítették bennünk azt, amit egyszer kimondtunk: Én is számítok Krisztusra. De akiknek ez elmaradt, vagy csak töredékesen valósult meg, azok olyanok voltak, mint a mai evangéliumban szereplő egykor lelkesedő tanítványok: „Kemény beszéd ez, ki hallgatja?” És sokan elmaradtak Krisztustól, és nem jártak tovább vele.
Hát igen, ingyen kenyér, ingyen hal – az nagyon jó volt, mert munka nélkül tele ehették magukat úgy, hogy még 12 kosárral maradt is. De amikor Jézus a testi kenyérről a lelki kenyérre, saját testére akarja irányítani a figyelmet és az igényt, akkor ez már sokaknak fárasztó, elképzelhetetlen gondolat volt. És találtak valami kifogást, hogy miért nem akarnak tovább járni Krisztussal. A mi egyházmegyénkben is több ezer ember végezte el az elmúlt majd három évtized alatt a cursillót. Vannak, akik elköltöztek más megyébe vagy az örökkévalóságba, megöregedtek, megbetegedtek és nem tudnak közösségbe járni. Vannak, akik úgy vannak, mint Jézus elmaradozott tanítványai: valami, valaki miatt úgy gondolja, hogy boldogabb lesz, ha nem velünk és nem együtt éli meg az örök negyedik napot. Természetesen őket is szereti az Ur és segíti kegyelmével. De hogy bennünket segít, azt érezzük és tapasztaljuk az életünkben, imáinkban egyaránt.
Legyen ez a mai alkalom is egy nagy igen kimondása Krisztusra és az ő Egyházára, a cursillós közösségére, hogy zarándoklatunk áldássá váljon mindannyiunk életében! Ámen.
A szentmisén közreműködtek a napkori cursillós közösség cigány énekesei Pintér Zsolt vezetésével és az újfehértói egyházközség Kolping Énekkara Hotzi Péter vezetésével. Orgonált: ifj. Bacsu Attila.
Később kiscsoportos beszélgetésben oszthattuk meg egymással gondolatainkat. Megtapasztalhattuk a bennünk élő Lélek sokszínűségét. Jó volt az Isten szemüvegén keresztül látni, hogy mindenkinek van sok öröm az életében, és előfordul bánat mindenki életútjában. Egy délután erejéig feloldódtunk a megértésben, segítésben. Ezért vagyunk többek egy hétköznapi baráti közösségnél. Bennünket összeköt egy titok, melyet csak mi élhettünk át egykoron. Közel negyed óra alatt elbocsátó áldásban részesültünk, közösen imádkozhattunk Linzenbold József atyával.
A grémium hagyományteremtő szándékkal egy platánfa csemetét adományozott az egyházközségnek, a Cursillos apostolok fáját, amelynek – reményük szerint – ahogy terebélyesedik a gyökere, lombja, úgy terebélyesedik a barátokból álló közösség is. A fa árnya alatt megélhetik, milyen jó őszinte és hiteles légkörben, hitben növekedni.
Köszönettel és hálával tartozunk vendéglátóinknak: az újfehértói egyházközösségnek, Juhász Imre atyának, Zsirosné Seres Juditnak és a lelkes vendéglátó cursillistáknak, amiért lehetővé tették számunkra azt, hogy ebben a szeretetközösségben, egységben tölthessük el ezt a szép délutánt.
Az eseményt agapé zárta.
„Zajos a világ, s nem engedi, hogy
megcsendüljön lelkedben a Hang.
A Csend a mennyek szimfóniája,
s ha részt veszel a zenekarában, életre
hangol és felcsendül benned a Szeretet.„
(A szeretet életre hangol – Simon András)
G.S.M
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
