Legyünk mi is „a remény zarándokai”!  – Palánki Ferenc megyéspüspök egy különleges útra hívta meg a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye köznevelési intézményeinek vezetőit, munkatársait az új tanévben

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök augusztus 26-án, a debreceni Megtestesülés-templomban megrendezett egyházmegyei tanévnyitó ünnepségen mutatott be Veni Sancte szentmisét. A főpásztor a 2024/25-ös tanévnek „A remény zarándokai” vezérgondolatával a 2025-ös Szentév mottójához csatlakozott. Püspök atya a szentmisén elhangzott elmélkedésében erről a mottóról fejtette ki gondolatait.

Mit jelent a remény? Közismert mondatok szoktak elhangzani: A remény hal meg utoljára; remélem, nem fogok megbukni a vizsgán; remélem, hogy jók lesznek a leleteim stb. Szükség van az evilági reményekre, de a hitünk ennél sokkal többet kínál nekünk. Ugyanis

a reménynek nem az a tulajdonsága, hogy meghal, hanem, hogy beteljesedik.

Így beszél erről Szent Pál apostol: „Mert megváltásunk még reménybeli. Az a remény viszont, amit már teljesedni látunk, többé nem remény…” (Róm 8,24), hanem valóság. Jézus, aki megváltott bennünket, meghalt értünk és feltámadt, azt a reményt adta nekünk, hogy vele együtt mi is föltámadunk. Ezért nagyon fontos, hogy az örök dolgokra figyeljünk.

Nagy Gáspár: Jegyezvén szalmaszállal című verse erről a reményről szól:


„de a remény sohasem meghaló,
ha minden utolsó szalmaszál
ABBÓL A JÁSZOLBÓL VALÓ!”


Abból a jászolból, amelyben a mi Urunk feküdt. A megtestesülés, hogy eljött hozzánk az Isten, beteljesítette az ember örök vágyát, azt, hogy szeretne örökké élni, nemet mondani a halálra, a gyűlölködésre, a szeretetlenségre, szeretne boldog lenni. Ez a keresztény remény, amelyről szintén Szent Pál írja, hogy

„A remény pedig nem csal meg” (Róm 5,5).

Ezekkel a szavakkal kezdi Ferenc pápa a Szentévet meghirdető bulláját is, amelyet május 9-én, a Mennybemenetel napján hirdettek ki. „A remény nem csal meg, a remény teljesedik.” Ennek vagyunk mi a zarándokai, ha ezt a reményt ott hordozzuk a szívünkben.
Az új iskolaév is legyen a reménységnek a zarándoklata, egy hittel, szeretettel teljes út!

A nyáron volt lehetőségünk részt venni zarándoklatokon. A fiatalokkal 15 km-t zarándokoltunk gyalog, de van, aki sokkal hosszabb utat is megtett. Miért jó zarándokolni? Mert az meghatározza az utunkat, azt, hogy van célunk. A zarándokút nem egy céltalan vándorút, vagy lődörgés, hanem egy határozott cél felé haladás, még áldozatok árán is.

Azért zarándokolunk, hogy legyőzzük, megeddzük magunkat, hogy rádöbbenjünk arra, nemcsak itt, ezen a földön tudunk és kell élnünk, hanem örök dolgaink is vannak. Arra figyeljünk, hogy bejárjuk saját magunkat is, megismerjük a határainkat, és rádöbbenjünk arra, hogy mindig van tovább. Törő András atya, a Pápai Magyar Intézet rektora a vele készült interjúban így fogalmazott: Ha Istennek más nevet kellene adni, akkor találó megszólítás lehetne az, hogy „Tovább”.

Lépjünk tovább, ne ragadjunk bele a földi lét nehézségeibe, hanem járjuk a remény zarándokútját, legyen tele a szívünk békével és szeretettel!

Megtapasztalhatjuk azt, hogy a Szentlélek mindig a segítségünkre siet. Az evangéliumban hallhattuk (ld: Jn 7,37-39), hogy Jézus azt mondja a Szentlélekről, hogy a Szentlélek betölti a szívünket, túlcsordul és eljut másokhoz is. „Aki hisz bennem, annak a szívéből élő víz forrásai törnek elő”. Ha hittel, reménnyel, szeretettel élünk, megtelik a szívünk, túlcsordul és eljut másokhoz is. Ha a szeretetet, reménységet magunkba zárjuk, akkor az valóban meghal, véget ér. De ha továbbadjuk, ha túlcsordul rajtunk és eljut másokhoz, akkor mások számára is éltető erővé válik.

Jó zarándokutat kívánok mindenkinek erre az új tanévre, legyünk mi is a remény hordozói és úgy nézzünk a ránk bízottakra, hogy ők a mi reménységünkből, a hitünkből, szeretetünkből tudnak élni és növekedni!
Az élet akkor növekszik, ha táplálékot kap. Mi és ki a táplálékunk? Maga az Úr Jézus, a reménységünk alapja, hordozója és beteljesítője. Éljünk belőle, és dicsőítsük meg őt egész életünkkel, a szeretetünkkel, áldozathozatalunkkal ebben az új tanévben is! Ámen.

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye