Isten táplálja népét – Homília az évközi 17B vasárnapra – 2024

Szentírási részek:
Olvasmány: 2Kir 4,42-44 – Elizeus kenyérszaporítása, az Úr szava szerint…
Szentlecke: Ef 4,1-6 – Máltón élni a kapott hivatással…
Evangélium: Jn 6,1-15 – Öt árpakenyér és két hal, de mi az ennyinek?…

Kedves Testvérek!
Valamennyien részesedtünk Jézus prófétai, királyi és papi küldetésében azért, hogy minden emberhez eljusson Isten Igéje, gondviselő szeretete és éltető kegyelme. Az elhangzott szentírási részek bemutatták nekünk, hogy Isten hogyan használta fel az emberi közreműködést, és így hívnak meg minket is hatékony közreműködésre, hogy Isten „munkatársai” legyünk üdvözítő tervének kivitelezésében.

Elizeus próféta korában, a nagy éhínség idején, egy ember érkezik Elizeushoz, húsz árpakenyérrel és friss gabonával. Elizeus azonnal kiadja a rendelkezést, hogy adjanak enni az embereknek. A szolgája ellenkezik, hogy ennyi embernek ez kevés, nem tudja elosztani, de jön az újabb parancs: Adj csak az embereknek enni! Mert ezt mondja az Úr: esztek, és még marad is. Nem tudjuk, mi indította azt az embert, hogy Isten emberéhez vigye az első terméséből sütött kenyereket, de Isten embere, Isten ajándékaként fogadta és az ő szándéka szerint adta az éhezőknek. Megtapasztalták a csodát, amelyet az Úr művelt az ő közreműködésükkel, és valami olyan történt, amit ők is csak az örökkévalóságban ismerhettek meg, hogy Isten az ő közreműködésükkel előkészítette az emberiséget az örök élet kenyerének befogadására.

Az evangéliumban arról a csodálatos kenyérszaporításról hallottunk, amit az olvasmány előre jelzett. Jézus is azt a kenyeret és halat osztja ki az éhezőknek, amit egy fiú hozott, akit tanítványai fedeztek fel a tömegben. Itt is ettek és jóllaktak, és még maradt is. De Jézus nemcsak a testi éhségüket akarja csillapítani. Amikor az emberek csak ezt várják tőle, akkor elvonul és felkészül az Élet Kenyeréről (Eucharisztia) szóló tanításra, amit még közvetlen tanítványai is kemény beszédnek tartanak.

Én is lehetek az az egy ember, az az egy fiú, aki a kenyereket hozta, az a szolga, az a tanítvány, aki előbb ellenkezik, de végül teljesíti a parancsot, és lehetek Isten embere (Elizeus, Jézus), vagy az éhező emberek egyike; – mindegyikre szükség van ahhoz, hogy megnyilvánuljon Isten embert szerető jósága, a szeretet csodája. Az a fontos, hogy készen álljak Isten hívásának meghallására, a lehetőségek felismerésére és teljesítésére. Erre szólított fel Pál apostol a szentleckében, amikor arra kért, hogy éljek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptam. Teljes alázatban, szelídségben és türelemben, hogy akik egy Kenyérrel táplálkozunk, egy test és egy lélek legyünk Krisztusban.

Fodor András
nyugalmazott püspöki helynök, plébános

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye