Szentírási részek:
Olvasmány: Ám 7,12-15 – Látnok, menj innen…
Szentlecke: Ef 1,3-14 – Őbenne nyertük el vére árán a megváltást…
Evangélium: Mk 6,1-6 – Jézus kettesével küldi tanítványait…
Kedves Testvérek!
Az előző vasárnap prófétai küldetésünkről elmélkedtünk, ma arra figyelünk, hogy mire számíthatunk, hogy viszonyul hozzánk a világ, és mit vár tőlünk, és mit kínál nekünk az Isten.
Az olvasmány az ószövetségi Ámosz próféta sorsából villantott fel egy mozaikot. A kettészakadt ország északi részében nem kívánatos személlyé vált Ámosz. Bétel pogány szentélyének papja arra szólítja fel, hogy távozzon, menjen Júda földjére, és ott prófétáljon. Ámosz válaszában rávilágít, hogy ő nem próféta nemzettség sarja, őt maga az Úr hívta el a nyáj mellől és arra küldte, hogy prófétáljon Izraelnek. Ő még nem tudta, hogyan valósul meg Isten üdvözítő terve Jézus Krisztus által, de szinte ugyanazt mondja az őt üldözőnek, mint amit az apostolok mondtak, amikor el akarták hallgattatni őket: Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek. Aki elfogadja Isten meghívását és vállalja az ő „képviseletét”, az akkor is őt képviseli, ha a környezete ellene fordul – aki titeket megvet, engem vet meg – mondta Jézus övéinek.
Az evangéliumban konkrét eligazítást kaptunk Jézustól, hogy hogyan teljesítsük küldetésünket. Ne az eszközökben bízzunk, hanem egyedül őbenne. Ma talán azt mondaná, hogy ne vigyetek magatokkal mobilt, bankkártyát, hátizsákot. Ha valahol befogadnak benneteket, éljetek velük közösségben, ismerjétek meg őket, és engedjétek, hogy megismerjenek bennetek engem, így közöljétek velük azt, amivel megbíztalak titeket.
És mit tegyünk, ahol nem fogadnak be minket? Ehhez meg kell értenünk, hogy mit jelentett az, hogy: „még a port is rázzátok le lábatokról”. Ha a zsidó ember pogányok földjén járt, a saját földjére visszatérőben le kellett rázni a pogányok földjén lábára tapadt port, hogy ne tegye tisztátalanná a saját földjét. Ha tehát valahol nem fogadnak be minket, nem kell erőszakoskodnunk, tudomásul kell vennünk, hogy visszautasítják azt, aki küldött minket, de ott is közölnünk kell, hogy Isten megtérésre hívja őket. Találkozva az Istent elutasító magatartással, ránk is tapadhatnak kételyek, és ez az, amit le kell „ráznunk” magunkról, meg kell erősítenünk az Istennel való barátságunkat, hogy minél hatékonyabban tudjuk képviselni őt, mert az is lehetséges, hogy mi nem megfelelően képviseltük őt, és azért utasították el.
A szentleckéből azt tudhattuk meg, hogy Jézus milyen hatalommal ruházta fel a tizenkettőt, és milyen hatalommal ruházott fel minket, mint mai küldötteit. Az efezusi levélnek ebben a részletében rácsodálkozhatunk küldetésünk fedezetére. Szent Pál a saját prófétai küldetéséért és az általa hirdetett evangélium elfogadóinak prófétai küldetéséért ad hálát az elhangzott Krisztus Himnuszban, és meghív minket is erre a hálaadásra:
Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki lelkének minden mennyei áldásával megáldott minket Krisztus által. Örök tervében a világ teremtése előtt kiválasztott minket Krisztusban.
Fel tudjuk ezt fogni? Nem csak anyánk méhében, hanem a világ teremtése előtt ott voltunk az ő tervében! Őbenne nyertük el vére árán a megváltást és bűneink bocsánatát. Tudtunkra adta akaratának titkát, hogy elérkezik az idők teljessége, és Krisztusban egyesít mindent, ami a menyben és a földön van.
Ez meg már az örök életről, az örök dicsőségről szól, ahol vele és az összes szentekkel leszünk egyek!
Mint újszövetségi „próféták” Krisztust kaptuk a mennyei Atyától. Ő a mi küldetésünk fedezete. Ő pedig azzal hatalmazott meg minket, hogy a vére árán szerzett megváltást, a bűnök bocsánatát és az örök életet hirdessük, kínáljuk minden embernek, vállalva a próféta sors minden kellemetlenségét, amely eltörpül amellett az öröm mellett, amelyet a minket befogadó közösségekben élhetünk meg, és az örök életben, ahol a Szentháromság és a szentek közössége fogad be minket.
Fodor András
nyugalmazott püspöki helynök, plébános
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
