Szentírási részek:
Olvasmány: Ez 2,2-5 – Az Úr megszólított…
Szentlecke: 2Kor 12,7-10 – Elég neked az én kegyelmem…
Evangélium: Mk 6,1-6 – Jézus Názáretben tanítana…
Kedves Testvérek!
A ma elhangzott szentírási részek arra hívtak meg bennünket, hogy gondolkodjunk el prófétai küldetésünkön. Első hallásra talán úgy gondoljuk, hogy ma már nem időszerű erről gondolkodni, ma már nincsenek próféták. Ennek a tévhitnek az eloszlatására tisztázzuk, hogy mit is jelent az, hogy valaki próféta, hogy prófétai küldetése van?
Isten megszólít, meghív embereket, hogy vele személyes kapcsolatban éljenek, majd az egyre mélyülő személyes kapcsolat, szinte barátsággá érik, és arra indítja Isten a barátját, hogy a barátjává lett Isten képviselője legyen környezetében, az ő küldetésében járjon. Isten ma is azt akarja, hogy az emberek megtudják, hogy próféta (az ő képviselője) van közöttük.
Az olvasmányban Ezekiel próféta meghívásáról hallottunk, akit megszólított az Úr. Eltöltötte a Lélek, és hallotta az Úr beszédét, aki az ellene lázadozó néphez küldi, hogy mondja el nekik üzenetét. Nem ítéletet kell hirdetnie, csak egyszerűen legyen közöttük, mint Isten „képviselője”, üzenetének tolmácsa – akár meghallgatják, akár nem.
Az evangéliumból megtudhattuk, hogy Jézusban egy különleges „próféta” érkezett hozzánk. Nem az emberek közül meghívottként, hanem maga az Isten érkezett emberi testben, hogy megtudjuk: velünk az Isten. És Isten ekkor sem veszi el az emberek szabadságát! Ő maga szól és cselekszik, akár elfogadják, akár nem. Ő maga is (mint az őt hirdető próféták) elszenvedi az elutasítottságot. Csodálkozik hitetlenségükön, amely gátolja őket abban, hogy felismerjék, velük van az Isten.
A szentleckében Pál apostol ír arról, hogy hogyan éli meg ezt a prófétai küldetést. Nagyszerű kinyilatkoztatásnak nevezi, hogy a föltámadt Jézus megszólította őt a damaszkuszi úton, elárasztotta Fénnyel (Szentlélekkel), lábára állította, és apostoli (prófétai) szolgálatra küldte. Pál felismeri, hogy ez a belső barátság, amivel Jézus magához vonta, elbizakodottá teheti őt, és azt is, hogy Isten azért engedi meg gyengeségeinek a megtapasztalását, hogy megóvja az elbizakodottságtól.
Kedve telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert Krisztus ereje a gyöngeségben válik nyilvánvalóvá. Jézusnak úgy tetszett, hogy a gyengeségeivel dicsekvő Pálban mutatja meg a pogányoknak, hogy próféta van közöttük, hogy velük az Isten.
Kedves Testvérek! Ennek a három szentírási résznek az egymáshoz fűzése világossá tette számunkra, hogy keresztény életünk, az életünk Krisztus Egyházában, nem más, mint egy élő, lüktető prófécia. Krisztus – az ő Egyháza, papjai és hívei által – jelen van ebben a világban, velünk az Isten, próféta van közöttünk. Ez a köztünk lévő Isten a keresztségben személyesen megszólítja a keresztelendőt, elárasztja Szentlélekkel és „lábra állítja”, elindítja az üdvösség útján. Az őt befogadó közösségben megkezdődik az Istennel való kapcsolat kibontakozása elmélyülése. A velünk lévő Istent megismerő és befogadó személy, maga is Isten képviselőjévé, prófétájává lesz, és ez folytatódik a világ végéig. Tehát ma is mindnyájunk beszámolhat prófétai meghívásáról: az Úr megszólított engem, beszélt hozzám és azt mondta nekem: elküldelek azokhoz, akik lázadnak ellenem. Nem ítéletet hirdetni küldelek, hanem azért, hogy benned jelen legyek közöttük. Úgy élj, és úgy szólj hozzájuk, hogy megtudják: velük vagyok. Ne félj a gyöngeségeidtől, ne félj a gyalázattól, nélkülözéstől és üldöztetéstől, amikor ezek miattam való elviselésében kedved telik, az én erőm mutatkozik meg, és megtudják, hogy velük vagyok.
Fodor András
nyugalmazott püspöki helynök, plébános
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
