Kékcsén tartották meg az első Egyházmegyei Szent László búcsút – FOTÓGALÉRIA

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök közös ünneplésre hívta meg az egyházmegye papjait és híveit június 27-én. Az egyházmegye védőszentjének ünnepén első alkalommal tartottak Egyházmegyei Szent László búcsút Kékcsén a Szent László-templom előtti téren. A házigazda Mészáros Zsolt plébános és közössége, valamint a helyi önkormányzat, Szekeres Katalin, Kékcse polgármestere, az egyházközség oszlopos tagja vezetésével, örömmel ajánlották fel a búcsúi ünnep megszervezéséhez a segítségüket.

Az ötlettől a megvalósulásig, alig egy hónapnyi idő állt a szervezők rendelkezésére, ennek ellenére, több mint ötszáz zarándok – köztük az ajaki Máriás-lányok is – válaszoltak a meghívásra és töltöttek el egy szép nyár eleji ünnepet a festői szépségű Kékcsén.

Akik régen jártak a településen, láthatták, mekkora fejlődésen ment keresztül az egyházmegye központjától távol lévő Kékcse, amely mára már sok kulturális lehetőséget rejt magában. Mindenekelőtt egy hatalmas, impozáns környezettel bíró tér várta a zarándokokat a kicsiny Szent László-templom előtt, a professzionális technikai háttérrel rendelkező kőből épített nagyszínpad (a szentmise helyszíne), a település kulturális eseményeinek is színtere. Szekeres Katalin polgármester szeretettel várja az egyházmegye híveit is a programjaikra: koncertekre, színházi előadásokra, nyáresti programokra, de nemcsak a térre, hanem Kékcse „Pajta-színházába is szól a meghívás. A polgármester titkon bízik abban, hogy az Egyházmegyei Szent László búcsúnak lesz folytatása a településükön.  

Az ünnepi alkalmon Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök az egyházmegye papjaival szentmisét mutatott be.

A főpásztor homíliájában az elhangzott evangéliumi szakasz alapján (ld. Mt 22, 40), a szeretet parancsról, valamint Szent László királyról, keresztény életünk eszményéről az őt övező csodákról, legendákról beszélt.

Az ünnepi szentmise körmenettel majd szentségi áldással zárult. A búcsú végén pedig a vendéglátók agapéra, jó hangulatú beszélgetésre, ismerkedésre várták a zarándokokat.

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye