Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök június 7-én, Jézus Szíve ünnepén templombúcsú keretében megáldotta a felújított mezőladányi Jézus Szíve-templomot, és a szentmisén kiszolgáltatta a bérmálás szentségét az egyházközség fiataljai számára.
A főpásztor a szentmise elején végezte a templommegáldás szertartását. A templom épületén teljes körű külső és belső felújítási munkálatokat végeztek el a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye (14,9 millió Ft) és Magyar Állam (14,9 millió Ft) támogatásával. A beruházás során a hívek nagylelkű adományának köszönhetően a torony és a templomtető felújítása is megtörtént. Németh János atya hálásan megköszönte az adományokat különösen a hívek, Mezőladány 110 római katolikus családjának összefogását, amely során mindössze egyetlen év alatt három millió Ft-ot gyűlt össze.
A megáldás szertartása után a bérmálási szentmise a szokott módon folytatódott. Németh János atya, az egyházközség plébánosa az igeliturgiában, a homília előtt bemutatta a bérmálkozásra váró fiatalokat, és azt kérte a főpásztortól, hogy jó szívvel szóljon hozzájuk.
„De hát hogyan is lehetne szólni éppen Jézus Szíve ünnepén? »A szív bőségéből szól a száj« (Lk 6,45). Kinek mivel van tele bőséggel a szíve, azt tudja elmondani” – fogalmazott mintegy válaszul János atya kérésére Palánki Ferenc megyéspüspök a homíliája elején, és kérte a jelenlévők imádságát, hogy az ő szíve is jósággal teli legyen.
Az alábbiakban a főpásztor elmélkedését olvashatjuk.
Kinek mivel van tele a szíve, azt tudja elmondani. Szép magyar nyelvünk a jóindulatú szóval azt fejezi ki, hogy valaki már a kiinduló pontjában is jó, de van rosszindulat is, amelyben már az irány is rossz, és aki rossz irányba megy, abban ne haladjon gyorsan, mert egyre távolabb kerül a céljától.
Nagyon fontos, hogy mi lakik az ember szívében, mert általában nem nagyon szoktunk erre figyelni. Azt gondoljuk, hogy akkor vagyunk boldogok, ha egészségesek, gazdagok, sikeresek vagyunk, és mindez persze jó, ezekért még imádkozni is szoktunk, de a boldogságot valójában az Isten közelsége jelenti.
A világtörténelem annak a szomorú emberiségnek a története, amelyik Isten nélkül kereste a boldogságot. Istenben van mindannyiunk boldogsága, tőle kell megtanulnunk azt, hogy mi az igazi szeretet.
Szent Pál apostol így fogalmaz: „A hittel Krisztus lakjék a szívetekben…. Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység; megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét” (Ef 3,17-19). Krisztus minden értelmet meghaladó végtelen szeretete a kereszt. Jézust, mint jó pásztort úgy ábrázolják, hogy a vállára veszi az elveszett bárányt, és visszaviszi a többiekhez. „Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van és egy eltéved közülük, nem hagyja ott a hegyen a kilencvenkilencet, és nem megy el, hogy megkeresse az egy elveszettet?” (Mt 18,12) – tette fel a kérdést Jézus a tanítványainak.
Olyan természetes lenne az a válasz, hogy nem hagyja ott akilencvenkilencet, hiszen az egy elveszett juh járulékos veszteség, és mi lenne a többivel? De az Isten egészen másként, minden értelmet meghaladó szeretettel gondolkodik: „Mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsik közül” (Mt 18,14). Az az egyetlen egy is végtelen értékű.
Isten így tekint ránk: végtelen értékűek vagyunk.
Istennek van szíve. Ez megmutatkozott Jézus Krisztusban, aki azért jött el, hogy megmutassa, hogy milyen szeretet van Istenben, hiszen ő maga a szeretet. Ez a szeretet életben, létben tart mindannyiunkat. „Szent Szívének gondolata nemzedékről nemzedékre, hogy megmentse a haláltól lelküket, és éhínség idején táplálja őket” – énekeltük a szentmise bevezető énekében, az Introitusban.
Jézus azért jött el, hogy bemutassa, hogyan szeret bennünket az Atyaisten. Milyen csodálatos, felfoghatatlan ez a szeretet, az, hogy mi még gondolat sem voltunk, ő már akkor szeretett bennünket, mert Isten szeretete nem változik. És amikor elérkezik az idő, és a teremtő Isten létbe szólít bennünket, meghív arra, hogy megismerjük a szeretetét, akkor hogyan válaszolunk erre a szeretetre?
Jézusnak azért volt kitárva a karja, mert ki volt tárva a szíve, nemcsak azért, mert ki volt szögezve. Ő mindenki felé nyitott volt. Csodálatos magyar nyelvünkben gyakran találkozunk ezzel a kifejezéssel: kitette a szívét, a lelkét. Ha valakit nagyon szeretünk, a szívünket, lelkünket is kitesszük érte, hogy megismerje, mennyire szeretjük őt.
Isten kiteszi a Lelkét bennetek a bérmálás szentségében, mert ő ennyire szeret.
Istennek minden egyes emberrel szándéka van, küldetésre, feladatra, szeretetre hív meg bennünket. Egyik történet arról szól, hogy Jézus a feltámadása után találkozott a mennyországban egy angyallal, aki megszólította őt: Uram megtörtént a megváltás, visszatértél a mennyországba, de ha lenézek a földre, ott ugyanolyan sok gonoszságot, szeretetlenséget, gyűlölködést, háborút látok. Mi történt? Jézus így válaszolt: Sajnos úgy látszik, mintha semmi hatása nem lenne, de az emeleti teremben ott vannak az apostolaim és az édesanyám, elküldöm nekik a Szentlelket, és meglátod, hogy mennyit fog változni a világ rajtuk keresztül.
Az angyal erre azt mondta: Uram, az édesanyádon keresztül megváltozik a világ, de az apostolok, akik írni, olvasni nem tudnak, egyszerű kézműves emberek, velük mit tudsz kezdeni? Nincsen más terved? Az Úr erre azt válaszolta: Nincs.
Istennek nincs más terve, minthogy egyszerű embereken keresztül is, akik befogadják a Szentlélek kegyelmét, megváltoztassa a világot.
Ennek a közösségnek a jövője bennetek van. Nincs más terve az Istennek. Elküldi a Szentlelket, elárasztja kegyelmével a szíveteket, hogy az igazi szeretet, vagyis maga Krisztus lakjék benne a hit által, és ebből következik az, hogy ennek a közösségnek, egyházközségnek, egyházmegyének, országnak, nemzetnek is azért van jövője, mert a szívünkben lakik a szeretet, amelynek bőségéből szól a száj, és a cselekedeteink méltók lesznek ahhoz, amit hirdetünk, és amit élni szeretnénk. Ezért nagyon fontos, hogy nyissátok meg a szíveteket, fogadjátok be Isten szeretetét!
Amikor a bérmálásra felkészülteket felkenem a szent krizmával, mindig megkérdezem tőlük: „Ígéred-e, hogy jó keresztény leszel?” Azért teszem fel ezt a kérdést, hogy tudatosan mondjátok ki ezt az igent. Mert annak az embernek ér valamit az igenje, aki tud nemet is mondani mindarra, ami ezzel az igennel ellenkezik.
Imádkozunk értetek, támogatunk benneteket, hogy megnyissátok a szíveteket az örök Isten örök szeretete előtt – zárta elmélkedését Palánki Ferenc megyéspüspök.
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
