A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának IV. szakmai napját rendezték meg, a kórházlelkészi szolgálatok munkatársai, önkéntesei, katekéták, lelkipásztori munkatársak számára 2024. június 1-én, a debreceni Megtestesülés Plébánián.
Bár a veszteség, gyász, újrakezdés témák nem ígérkeztek könnyűnek, az ország számos pontjáról gyűltek össze a résztvevők, hogy együtt töltsék a napot. Ha máskor nem, a halottak napjához közeledvén akkor is előtérbe kerül a gyász kérdése, ha a veszteség nem akkoriban ért bennünket, és nem gyászolunk, a szó „aktív” értelmében. Sokszor egy temetésen újra felkavaró érzések lesznek úrrá rajtunk, és ez teljesen természetes dolog.
Minden gyász egyedi, nehezen leírható lelki folyamat, de az biztos, hogy sokféle, akár ellentétes érzelmek sokasága, elcsendesedése és felerősödése zajlik az ember lelkében. A haláleseti gyászon túl kb. 40 féle veszteség érheti az embert, a meg nem valósult álmokon, az elveszített bizalmon át a válásig bármi, akár aprónak tűnő, de életvezetési szempontból fontos veszteségek feldolgozatlansága is terhelhetik a mentális rendszerünket. És bár a haláleset az életünk része, előbb-utóbb mindnyájunk életébe megérkezik, mégis a mai napig tabuk, hiedelmek és néha kifejezetten káros szokásaink vannak, ha gyászolunk vagy gyászoló ember él a környezetünkben. Bőven van mit tanulnunk a témáról ahhoz, hogy a veszteséghez kapcsolódó traumáink ne korlátozzanak bennünket egy életen át.
A gyász nem tipizálható, mindenkinél másképp zajlik, éppen olyan egyéni a veszteséghez és a halálhoz való viszonyunk, mint az élethez.
„A gyász nem múlik el, csak körbenövi az élet.
Először még nincs más, csak a veszteség, minden pillanatban. Élesen, kímélet nélkül szakít szét testet és lelket. Meg kell bolondulni, bele kell pusztulni a fájdalomba. Úgy érezzük, nincs tovább. Ekkora hiánnyal, ekkora űrrel nem lehet tovább élni. Aztán az élet mégiscsak megy tovább. Makacson halad, pereg az idő. Egyszer csak eljön a pillanat – ez csak később, visszatekintve válik világossá -, amikor már nem fáj megállás nélkül. Kezdenek lélegzetvételnyi szünetek lenni a kín addig megállíthatatlannak hitt hömpölygésében. Percek, amikor lehet másra is figyelni. Szusszanásnyi kis szigetek. Aztán ezekből egyre több lesz. Egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy reggelente az álom és ébrenlét határát már nem a jeges felismerés töri át, hogy nincs többé. Aztán néha már mosolyogni is tudunk, amikor eszünkbe jut: Hm, emlékszem milyen vicces volt, amikor….!
Az emlékek már nem fájdalmat hoznak, hanem hálát, hogy ő volt. Idővel lesz új öröm, lesz új lendület. Lesznek tervek, és új vágyak is. Lesz béke és elengedés, de a gyász marad, nem csökken. Az élet nő meg körülötte.” (Orvos-Tóth Noémi)
A veszteség minden ember számára nehéz. A keresztények sem mentesülnek a gyász alól, és a betegség, a veszteségek, szeretteik halála hatással lesz rájuk. A gyász folyamatát nem kell szégyellni vagy kerülni, hiszen a gyászra látunk bibliai válaszokat is.
A gyászoló keresztény nem marad remény és vigasztalás nélkül. A mennyország és az eljövendő örökkévaló ország ígérete előttünk áll a jövőre nézve, míg Jézus állandó jelenléte vigaszt nyújt a jelenben.
Isten még mindig munkálkodik, a gyász fájdalma közepette is, és nem engedi, hogy szerettei bánata hiábavaló legyen.
Mégis vannak olyan élethelyzetek, amikor szükségünk lehet szerető, empatikus segítőkre, akik mellettünk vannak elakadásainkban, vigaszt nyújtanak bánatunkban, kísérnek a „bánatszelidítés” útján.
Közülük hárman voltak velünk, hogy megosszák velünk tapasztalataikat, saját élményeiket, gondolataikat, érzéseiket.
A találkozó elején dr. Krakomperger Zoltán általános helynök, plébános szentmisét mutatott be, homíliájában a növekedés-ről elmélkedett. A prédikáció ITT olvasható.
A szentmise után előadások hangzottak el.
Dr. Prezenszki Zsuzsanna: Nehézségben növekedni – a betegség mint átok és áldás
Az előadás egy bibliai szakasszal indult: bemutatva számunkra a 38 éve betegségben szenvedő embert, akinek „nincs embere”, aki segítene neki a felkavarodó vízhez jutni.
El tudjuk-e képzelni az ezt a helyzetet, a kiszolgáltatottságot, magárahagyottságot? Mit gondolhatott ez az ember? A betegsége átok vagy áldás az életén?
A gyógyíthatatlan betegséggel való szembesülés úgy rohan bele az ember életébe, mint egy gyorsvonat, pusztítóan, számos utórezgéssel. Amit akkor megélünk, az egy krízishelyzet, de érdekes módon, ha magát a szót próbáljuk lefordítani, értelmezni a KRÍZISben benne van a válság, ugyanakkor a fordulat lehetősége is: az egyén kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető körülményekkel szembenézni, a probléma mindennél fontosabbá válik számára, a fennálló helyzetet szokásos problémamegoldó eszközeivel sem megoldani, sem elkerülni nem tudja, SZEMBESÜL a korai, szenvedéssel teli, méltatlan HALÁL lehetőségével.
A fenyegetés forrásává a saját test válik, a folyamatos veszteség – elhúzódó krízist eredményez.
A folyamatos veszteség a családi, munkahelyi, társadalmi szerepek megváltozásával, az önrendelkezés elvesztésével, kiszolgáltatottsággal jár együtt, sérül az énkép, a „terhére vagyok másoknak” érzése uralkodik el az érintetten.
Ugyanakkor a végesség árnyékában megszülethet egy
újraértelmezés, melyben a betegség mint vízválasztó szerepel: a beteg jobban megbecsüli az életet, több értékes társas kapcsolatot alakít ki, kompetensebbnek érzi magát, megváltoznak a prioritásai, gazdagabb egzisztenciális és spirituális életről számol be.
A segítő feladata ennek a poszttraumás növekedésnek a facilitálása (értő figyelemmel, empátiával, elfogadással, pozitív példák – látott, olvasott szép élmények – tudatosításával ), amely nem elvárás, hanem lehetőség.
Dr. Hegedűs Katalin: Méltóságterápia az életvégi megküzdésben
Napjainkban gyakran találkozunk a méltóság fogalmával, felmerülhet a kérdés, hogy mit is értünk ez alatt a kifejezés alatt. Kinek mit jelent a méltóság? – tette fel a kérdést az előadó. Kiderült, sokfelől megközelíthetjük a kérdést, ki-ki a saját élethelyzete, élettapasztalásai alapján értelmezi a fogalmat.
Mit veszít el egy gyógyíthatatlan beteg?
Ambíciót, felelősséget, függetlenséget, önállóságot, identitástudatot, jövőképet, kapcsolatokat, magánéletet, intimitást, terveket, szerepeket, testképet, test feletti uralmat, méltóságot.
A méltóság a dignitas (érdem) és a dignus (érték) latin szavakból származik.
• tiszteletreméltóság, amely minden embert megillet
• emberi mivoltunk része,
• nem függ az autonómiától.
Szó esett méltóságról , tiszteletreméltóságról, arról, hogy mi befolyásolja azt, hogyan segíthetünk a betegnek az ápolás, a gondozás, a kommunikáció szintjén.
Mit „várunk el” egy végső stádiumban levő betegtől, és milyen jogai vannak a betegeknek?
Az egészségügyi törvényben olvashatunk a betegek jogairól, melyek között szerepel az Emberi méltósághoz való jog:
– 10. § (1) Az egészségügyi ellátás során a beteg emberi méltóságát tiszteletben kell tartani.
– a beteg jogainak gyakorlásában, személyes szabadságában csak az egészségi állapota által indokolt ideig, mértékben és módon korlátozható;
– a beteget csak méltányolható okból és ideig szabad várakoztatni;
– a beteg ellátása során szeméremérzetére tekintettel ruházata csak a szükséges időre és a szakmailag indokolt mértékben távolítható el; (1997. évi CLIV. Törvény az egészségügyről )
Elmondhatjuk ugyan, hogy a betegek jogtudatossága és jogérvényesítő képessége erősödik, ugyanakkor a speciális betegcsoportok (élet végén levők, pszichiátriai betegek, demens betegek, fogyatékkal élők, gyerekek) helyzete még napjainkban is nagyon kiszolgáltatott.
Az előadás egy új szemlélet, terápiás megközelítés bemutatásával zárult:
Harvey Max Chochinov nevéhez fűződik az ABCD elv a súlyos beteg gondozásában kidolgozása
A mint attitűd (attitude)
B mint bánásmód (behaviour)
C mint együttérzés (compassion)
D mint dialógus (dialogue)
Megismerkedtünk a méltóságterápia protokollal, a méltóságterápia kérdésekkel, az önfeltáró beszélgetés terápiás eljárásával, az önkéntesek szerepével, illetve azzal, hogy kommunikációs szinten hogyan segíthetünk betegeinknek.
Dr. Hegedűs Katalin Irvin D. Yalom idézetével zárta előadását:
„Életemnek abban a tíz évében, amíg intenzíven foglalkoztam haldokló rákbetegekkel, úgy tapasztaltam, hogy sokan pozitív változásokat éltek meg, és nem adták át magukat a kétségbeesésnek. Újrafogalmazták életük prioritásait, felismerték a jelentéktelen dolgok banalitását. Összeszedték magukat és kellő erőt gyűjtöttek ahhoz, hogy ne csináljanak olyasmit, amit nem szeretnének. Mélyebb szinten kommunikáltak szeretteikkel, és jóval többre értékelték az élet elemi tényeit, az évszakok változását, a természet szépségét, az utolsó karácsonyt vagy újévet.” ( Irvin D. Yalom: Szemben a nappal, 35-36.o.)
A délelőtti programot Tegzes Katalin SA. segítő nővér előadásával fejeztük be. Előadásának címe:Hittel megélt veszteségeink – Bánatszelidítők
Az érdeklődők Tegzes Katalin SA számos előadásával találkozhatnak a EWTN Katolikus Televízió YouTube csatornáján.
Veszteségeink megélése, a gyászfolyamat fázisai – Tegzes Katalin SA – 2021-11-01
Gyász, továbblépés, derű – Tegzes Katalin segítő nővér – 2022.10.26.
Az előadásokat agapé követte, ahol a résztvevőknek lehetőségük volt találkozni, beszélgetni egymással, majd kiscsoportos műhelymunkákra került sor előadóink vezetésével.
Köszönjük mindenkinek, aki segítségünkre volt szakmai napunk megszervezésében, tartalmassá tételében, és köszönettel tartozunk mindazoknak, akik személyes jelenlétükkel megtisztelték rendezvényünket.
Légy áldott,
legyen mindig melletted a hűséges Isten,
erősítse hitedet, hogy ki ne apadjon lelked forrása,
gyógyítson szeretetével, vigasztaljon jóságával,
burkoljon be irgalma köpenyébe, ha bántana a világ,
oldja föl benned égető hiányaidat, vétkek görcseit,
hogy szabad lehess a szeretetre.
Légy áldott (Varga Gyöngyi / Áldáskönyv)
Berényiné dr. Felszeghy Márta
koordinátor – DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat
Fotó: Geréné Monika
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
