Szentírási részek:
Olvasmány: Kiv 24,3-8 Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Úr… kötött veletek
Szentlecke: Zsid 9,11-15 Krisztus új szövetség közvetítője
Evangélium: Mk 14,12-16. 22-26 Ez az én vérem…, amely sokakért kiontatik
Kedves Testvérek!
A vérszerződés a magyarok „őstörténetéből” is ismerős. Ebben az évben az Úrnapján elhangzó szentírási részek az Isten és ember közötti „vérszerződésről” szólnak.
Az olvasmányban azt hallottuk, hogy Mózes az Isten által közölt szövetségi feltételek (Törvény) kihirdetése után egészen elégő áldozatok vérével pecsételte meg az Istennel kötött szövetséget. A feláldozott állatok vérével meghintette az oltárt és a népet, és ezt mondta: „Ez annak a szövetségnek vére, amelyet az Úr mindezen igék alapján kötött veletek”.
A szentlecke már a ránk váró javak főpapjaként mutatja be Jézust, aki nem a bakok vagy borjak vérével, hanem saját vérével szerzett örök megváltást, kötött az emberrel új és örök szövetséget.
Az evangéliumban Jézus a szövetség véréről beszél, amely sokakért kiontatik. Az emberré lett Krisztus a saját megtört testét adja áldozatul, és értünk kiontott vérével „pecsételi” meg az Új Szövetséget.
Mózes a népnek a kihirdetett isteni parancsok megtartására tett ígéretét pecsételte meg az áldozatok vérével, így lett a népre hintett vér a szövetség pecsétje. A kőbe vésett parancsokat a frigyládában őrizték. Az Igéret földjére vezető „zarándokútjukon” hordozták, és olykor a jelentősebb csatáik helyszínére is elvitték. Ilyenkor az ellenfelet félelem töltötte el, mert úgy látták a nép ujjongásából, hogy velük van az Isten.
Jézus, aki az Atya Igéje, új „parancsa”, ő maga hirdeti ki az Újszövetség törvényét a Szentlélek által, saját testének és vérének feláldozásával megpecsételve az Új és Örök Szövetséget. Méltó tehát, hogy Isten velünk kötött szövetségének ezt a jelét úgy ünnepeljük, hogy az Úr minden szavának megtartására sarkalljon minket, és a Szentlélek vezetésével megismert teljes Igazság élő hordozói legyünk ebben a világban. Ekkor talán a mi úrnapi körmenetünket is úgy látják majd az emberek, mint a monstranciát vivő Szent II. János Pál pápát, hogy nem ő viszi a Szentséget, hanem a Szentségbe kapaszkodva halad előre, az Oltáriszentség viszi őt.
Ha az ünneplésünkön, énekeinken és imáinkon, mindennapi életünkön nem sugárzik át a megdicsőült élő Krisztus jelenléte, ne csodálkozzunk, hogy a világ úgy tekint a körmenetünkre, mint akik egy muzeális tartóban, valami „kegytárgyat” hordoznak körbe.
Úgy éljünk hát ezzel a szentséggel, hogy ne azt lássák rajtunk, hogy a szövetség terhe alatt nyögünk, hanem, hogy Jézus szentségi jelenléte ujjongó örömmel tölt el bennünket, mert ezzel az ő vérével megpecsételt szövetséggel meghívást kaptunk a Bárány lakomájára.
Fodor András
nyugalmazott püspöki helynök, plébános
Öröm–hír Sajtóiroda/Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye
