2024. május 21-én a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán Keresztény irodalom – Keresztényként az irodalomban címmel előadást és kerekasztal beszélgetést szervezett a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Nyíregyházi Csoportja és a Bessenyei Irodalmi Társaság.
Az esten dr. Nagy Balázst, a Nyíregyházi Egyetem docensét, irodalomtörténészt, az Óvó- és Tanítóképző Intézet munkatársát, Bessenyei Gábor írót, az ifjúsági és a kalandregény műfajában alkotó népszerű szerzőt és Béres Tamást, jól ismert írót, szociológust, a Megyei Könyvtárban ifjú írótehetségeket gondozó Kamasz Terasz program egyik szerkesztőjét, a Nyíregyházi Egyetem Kommunikációs- és Marketing Irodájának vezetőjét hallhattuk. A program moderátora Kerekes Attila, a Kölcsey Ferenc Gimnázium magyar – történelem szakos tanára volt.
Dr. Nagy Balázs rövid bevezető előadásában célként tűzte ki a kerekasztal-beszélgetés elméleti megalapozását, a címben szereplő keresztény irodalom meghatározás értelmezését.
Elöljáróban elmondta, hogy gyakorló, vallásos katolikusként természetszerűen került vizsgálódásai fókuszába a szakrális irodalom több alkotója. Azt kutatta, hogy mi az, ami egy alkotónak a munkásságában megteremti a transzcendenssel való kapcsolatot, mik azok a kérdések, amik miatt érdekessé válhat ez a terület számunkra ebből a szempontból.
Előadásában kiindulásként a Katolikus Lexikon keresztény irodalom szócikkét idézte: „A keresztény hitet kifejező, megvalló és megvédő írók és műveik összessége. Feladata a kereszténység megjelenítése a világban, a keresztény élet gazdagságának feltárása és védelme az eretnekségekkel és támadásokkal szemben.” Ám tovább haladva megelőlegezte a megállapítást, amely szerint ennél egy tágabb kontextusban szemlélhetjük ezt a fogalmat, sőt a művészet egészére is kiterjeszthetjük vizsgálódásunkat, majd a Cs. Varga István Szent művészet című könyvében feltett kérdés – Mi az a vallásos művészet? – felidézésével és a válasz ismertetésével folytatta gondolatmenetét. A szerző arra a megállapításra jut, hogy nem mindegy, hogy az alkotók vagy a befogadók oldaláról közelítjük meg a kérdést, vagy az esztéták nézőpontját érvényesítjük. Teljesen különböző álláspontokra jutunk, ha a művek tematikáját vizsgáljuk, esetleg azt, hogy hol őrizték ezeket a műveket, vagy hogy mi volt az alkotó szempontjából a mű megvalósítási módja. Mindez vezethet ahhoz, hogy így definiáljunk egy-egy alkotást. Végül azt a tág fogalmi meghatározást kapjuk, amely szerint a keresztény művészet „a vallási élet jelenségeihez kapcsolódó művészi tevékenység”.
Előadónk ezután Szent II. János Pál pápa szemléletes megfogalmazását bontotta ki – „Az Egyház a művészet édesanyja.” -, majd a Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúcióban olvasható, az Egyház modernkori megközelítési módját tükröző megállapításokat vetítette elénk: „Egy-egy műalkotás többet mondhat Istenről, mint sok elvont ismeret.” „A kereszténység válaszadás az élet kihívásaira.” Utóbbi kijelentés párhuzamba állítható azzal a gondolattal, amelyet egy módszertani pedagógiai munkában olvashatunk: „Az olvasás terepgyakorlat a világ dolgainak megértéséhez.”
A kereszténység ugyanazokra a nagy kérdésekre próbál választ keresni, amire a művészet, jelen esetben az irodalom is megpróbál érvényes válaszokat adni, vagy legalábbis érvényes kérdéseket feltenni. – vonta le előadónk a következtetést, majd a kereszténység és a magyar kultúra összefonódásának kérdését vizsgálta, felidézve, hogy Szerb Antal A magyar irodalom története Egyházi irodalom című fejezetében arról ír, hogy az egyházi rend mint társadalmi réteg létrejötte után a kulturális javak ápolójává válik. A rögzített szövegnek tisztelete innen eredeztethető, s a szövegszerű rögzítésbe kívánkozó tartalmak is ezekből a századokból eredeztethetők.
A folytatásban Nagy Balázs az alábbi megállapításokat tette, és számos példával támasztotta alá azokat: A magyar kultúra keresztény kultúra. Beszélhetünk a bibliafordításokról, a zsoltárparafrázisokról, s így eljutunk odáig, hogy a költészetünk átitatódott ezekkel a tartalmakkal. A Biblia és az irodalom kéz a kézben járva a huszadik századig összefonódik, ma sincs irodalomértés bibliaismeret nélkül. A költők, írók azért használnak bibliai motívumokat, mert azok egyetemes érvényűek. A másik ok, hogy minden jelentős alkotás vallási vagy metafizikai forrásokból táplálkozik, mert felteszi az életnek a nagy kérdéseit, egzisztenciális kérdéseit, amelyek materiális alapon nem közelíthetőek meg. Aszentírási szövegek hatása elvitathatatlan. Vizsgálhatnánk ezt műfaji szempontból is, pl. a zsoltárok fejlődéstörténetét.
Azok számára a lírikusok számára is fontosak a bibliai motívumok, akik nem keresztény költőként váltak ismertté. Ilyen motívumok, parafrázisok jelenhetnek meg, mint például Arany János Újévi köszöntés című versében:
„Mint Noé hű galambját,
Ki reménynek viszi lombját,
Várnak engem mindenek.”
Minden bibliai motívum használata egy vallomás, tükröződik benne a jelenséghez való viszonyunk. Az Égre néző című kötetben olvashatjuk Tóth Árpád Új tavaszig vagy a halálig című versében:
„Most, hogy megint útfélre estem,
Eltűnődöm e téli esten,
Mi volt az élet, uramisten?”
De találunk olyan műveket is, amelyekben nem jelenik meg a szakrális motívum expliciten, csak utalásként van jelen a mű mélyrétegében. Ilyennel találkozunk Rákos Sándornak, régiónk költőjének alábbi versében:
„Vallass meg, őrölj meg finom lisztté,
testemet testeddel cseréld föl,
hogy lehessek meleg karéj
mindnyájunk kenyeréből.”
A továbbiakban előadónk arról beszélt, hogy „Valaki ír a kezeddel” című könyvében a szakrális irodalom kérdését vizsgálta, főleg Nagy Gáspár, Pilinszky János, Sík Sándor, Ady Endre, Tompa Mihály, Ratkó József, Rákos Sándor alkotásain keresztül, megkísérelve azt bizonyítani, hogy ahhoz, hogy szakrális irodalomról beszéljünk, nem szükséges, hogy szószoros értelemben vallásos témákat érintsen vagy vallásos költő legyen a szerző. Sokszor a válsághelyzetekben juthat el egy kétkedő alkotó oda, hogy megmutathassa az Istenhez való viszony jelentőségét.
Ez érhető tetten Ratkó József Csak én című versében:
„Nem tudom az istent bemérni, nem ad jelet,
Csak én sugárzok. A csillagok
üresen fénylenek.”
Ez a válasznélküliség sokkal többet mond számunkra, mintha nem számolnánk a szakrális szférának a jelenlétével. Ugyanígy Ady Endre Menekülés az Úrhoz című versében láthatjuk ezt:
„Nincs már semmi hinnivaló.
Higgyünk hát a van-vagy-nincs Úrnak.”
Ennek a van-vagy-nincs Úrnak a jelenléte biztosabb alapot ad számára, mint amikor így fogalmaz: „minthogy senkié vagy az emberé az élet.”
Minden nagy alkotás érinti a szakralitás kérdéskörét. Nincs értékes alkotás úgy, hogy ne vessen számot a szerző a transzcendens jelenlétével.
Az est második részének indításaként Kerekes Attila a jelen lévő alkotókhoz való kapcsolatáról beszélt. Egyik kapcsolódás az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium, ahol Nagy Balázs érettségizett, s ahol évek óta megrendezik az Úr érkezése szavalóversenyt, amelyen szép istenes verseket ismerhetünk meg. Tavaly Lackfi János istenes verseiből kellett szabadon választott verset választani.
Ezután Dr. Nagy Balázshoz azt a kérdést intézte, hogy hogyan került közel kutatási témájához?
Válaszából megtudtuk, hogy amikor meghívást kapott egy konferenciára, Rákos Sándor-, Ratkó-, Madách-konferenciára, gyakorló keresztényként igyekezett ezt a szempontot érvényesíteni. Azt vizsgálta, hogyan jelenik meg műveikben a szakralitás. Másrészt az is erre indította, hogy a köz- és felsőoktatásban, kivéve az egyházi iskolákat, háttérbe szorul ez a téma.
A következő kérdés a kutató által tanulmányozott, a 20. század második felében élt, esetleg nem eléggé ismert alkotókra vonatkozott.
Nagy Balázs mindenekelőtt Pilinszky Jánost emelte ki, aki azt mondta magáról, hogy költő és katolikus, akinek nemcsak szakrális líráját, hanem verses meséit is átszövik a biblikus motívumok. Kemény István, kortárs mai magyar szerző, akinek ilyen jellegű versei jelentékenyek, például az Egy hét az öreg Káinnal. Rákos Sándor munkásságának jelentős része a szakrális líra. További megyénkből származó írók közül említette Váci Mihályt, akit ugyan nem mondhatnánk keresztény szerzőnek, de vannak nagyon impresszív versei ezen a területen. Ratkó József is ide tartozik, de sorolhatnánk nemcsak lírai szerzőket, hanem például Móricz Zsigmondot, Bessenyei Györgyöt vagy Krúdy Gyulát is. Velük kapcsolatban rámutathatunk azokra a gondolatokra, amelyek, ha nem is szószoros értelemben a keresztény kultúrához, de a humán értékek tiszteletéhez kapcsolhatók, és tanulmányozásuk által helyi identitásunk is erősödhet.
Utolsó, Nagy Balázshoz intézett kérdésében moderátorunk arra volt kíváncsi, hogy a rendszerváltozás után újra előtérbe kerültek-e a korábban háttérbe szorult szakrális megközelítési módok a felsőoktatásban?
Megtudhattuk, hogy ma már kezd az irodalomtörténetírás rádöbbenni arra, hogy van létjogosultsága a keresztény és nemzeti irányultságú irodalomnak. Azért is lenne ez fontos, mert a kultúra az Egyház szempontjából egy fontos kommunikációs forma. Bár azt is látjuk, hogy a jövő pedagógusai híjával vannak azoknak a bibliai ismereteknek, amelyek a műveltség alapjait is képezik.
Béres Tamás bemutatására áttérve, Kerekes Attila kapcsolódási pontként arról beszélt, hogy egyik tanítványa is részt vett a beszélgetőpartnere által vezetett, fiatal írópalántákat gondozó programban, majd kiadásra is került műve, amire nagyon büszke. Másrészt utalt a nagy feladatra, hogy hogyan lehet a kortárs irodalmat becsempészni a tanításba, különösen a hetedikes, nyolcadikos diákok esetében. Egy konferencia előadói a Móra Kiadó gondozásában megjelent antológiában olvasható művet, Béres Tamás Apám illata című írását ajánlották, amelyben egy nagyon élő, jól megrajzolt osztályközösségbe visz el minket az író.
A kérdésre, hogy hogyan került kapcsolatba az irodalommal, Béres Tamás elöljáróban elmondta, hogy a most hallott, szemléletes előadás után az ember igyekszik elhelyezni magát a keresztény irodalom széles területén, és nem könnyű megtalálni, hogy hol is van ezen az úton.
Szárnybontogatásaival kapcsolatban megtudhattuk, hogy mindig is érdekelte az irodalom, ezért lett magyartanár. Már általános és középiskolás korában is írt verseket, novellákat, az foglalkoztatta, hogy hogyan lehet egy történetet elmondani, milyen eszközökkel tud írni arról, ami körülötte történik.
Először felnőttirodalmat írt, de mára megtalálta a saját területét, amely az ifjúsági irodalom, novellák és a mese, valamint a témákat, amelyekben hiteles tud lenni. Két évvel ezelőtt megjelent egy novelláskötete, és készül egy verseskötet, de az ifjúsági irodalom és a mese az, ami az ő hangja jelenleg.
A következő kérdésre, hogy kinek könnyebb írni, felnőtteknek vagy fiataloknak, árnyalt választ kaptunk: Azt gondolhatnánk, hogy felnőtteknek, de sokkal jobban szereti mesékben elmondani a történeteket, a gyerekek nagyon őszinték, azonnal visszajeleznek. Nemes kihívás őket megszólítani.
Abban hisz, hogy szükséges az, hogy ne csak a történet, hanem a tanítás, az üzenet is megjelenjen. Például az Igric nagyi című mesekönyvében a család, a közösség, a hagyomány is szerepet kap.
„Hogyan választod ki a témáidat?” – hangzott a következő kérdés, s a válaszból megtudhattuk, hogy versei tekintetében az indíttatás egy olyan élmény, amihez impulzív forma illik, ha azonban valamit hosszabban szeretne kifejteni, akkor feljegyzi ezeket az ötleteket, majd egy mese, egy mesefolyam vagy novella születik, és ezek hosszabb ideig, évekig is készülnek.
A következő kérdés bevezetésében moderátorunk arra utalt, hogy a jelen lévő alkotók hívő, gyakorló katolikusok, majd azt tudakolta, hogy hogyan jelenik meg Béres Tamás műveiben keresztény hite.
A megkérdezett író szerint, ha szépirodalommal foglalkozik az alkotó, inkább ösztönös ez, a művet áthatják a keresztény értékek, így jelennek meg azok a motívumok, amiről előadónk is beszélt. Például az Apám illata című művében a fiú barátja, egy pap, Péter atya, akivel meg tudja vitatni azt, ami neki gondot okoz. A Nagycsaládosok mesekönyvében megjelent mese esetében arról van szó, hogy az értékkeresés, az anya elvesztése feldolgozásának útja egy fontos keresztény értékre világít rá.
A Kalandozás a mesében című, általános iskolásoknak szóló edukációs mesekönyvben, amelyben több olyan történet található, amelyben a gyerekek visszarepülnek a múltba egy talizmán segítségével, egy katolikus templomhoz repülnek vissza, éppen, amikor ezt építik. Így megismerhetik a megye vallási és történeti értékeit.
A következő kérdés az olvasókkal való kapcsolattartásra vonatkozott. Szerzőnk fontosnak tartja a visszajelzéseket, jó érzés tölti el, hogy mások számára érték, amit alkot, szívesen fogadják, de a kritikát is be akarja építeni munkája során.
A kérésnek, hogy mutassa be egy művét, Béres Tamás egy vers felolvasásával tett eleget, amely akkor született, amikor hosszú évek után ellátogatott szülőfalujába, a Csongrád-Csanád megyei Derekegyházra, s a Károlyi-kastély kápolnájába, abba a kápolnába, ahol keresztelték. A különös, meghitt hangulatú, százéves falak között hallgatta meg családjával az ünnepi misét. Mindez mélyen meghatotta, úgy érezte, minden kőnek, levélnek értéke van. Így született Kápolna című verese:
megállasz az öreg
kápolna előtt
a kőkeresztet
száz éves moha lepte be
lábad előtt a borostyán
tenger – gyökere itt
az időből táplálkozik
s mindent beterít
a vén harang
sárga tornya
őrt áll az erdő
sűrűjében – kong –
kopott köveken jársz
mit régi lelkek
suttogása csiszolt
fényesre ott
derekegyház
mély zöld erdejében
szívem elméláz
sóhajjal teli
s kápolnájában
ami gyöngy
az ékszerdobozban
magát imával
újratölti
Bessenyei Gábor „kivallatásának” bevezetéséhez is „kerített” moderátorunk egy személyes szálat, s éppen a közös nevezőt: az asztalnál ülők mindnyájan kötődnek a Szent Imre Katolikus Gimnáziumhoz, Gábor ott tanult és felesége ott tanít, ahogyan a másik két szereplő házastársa is.
Az író pályájának bemutatására rátérve, szintén a kezdetekre kérdezett rá először Kerekes Attila, mire két igen eredeti történet felidézése volt a válasz:
„Gyerekként járkáltam a szobában, és elterveztem a játékot, mi történik, ki mit fog tenni, aztán elkezdtem játszani a másik szobában, és azt vettem észre, hogy unom a játékot, mert a játék kitalálása volt érdekes. Egy nagyobb szünet után már főiskolásként, amikor újságírást tanultam, azt vettem észre, hogy egy novelláskötetet tervezgetek, úgy, hogy a különböző című novellákat rendezem sorba, miközben még egyetlen novellát sem írtam. Ettől kezdve bennem volt egy leküzdhetetlen igény, hogy történeteket meséljek, elkezdjek írni. Sokáig fióknak író szerző voltam. A legnépszerűbb ifjúsági kiadó Aranymosás regénypályázat elnevezéssel pályázatot írt ki, amire beküldtem egy regényt, amelyet többkörös elbírálás után: nyelvi szint mérés, majd két lektor ajánlására a kiadó kiadta, és azóta is várja a kézirataimat. Így kerültem az ország legnépszerűbb kiadójához, a szegedi Könyvmolyképző Kiadóhoz.”
A következő kérdés a fenti kiadó Vörös pöttyös könyvek könyvmárkája sorában jellemzően megjelenő romantikus könyvek kapcsán Bessenyei Gábor romantikához való viszonyulására irányult.
A válaszból kiderült, hogy kétféle korosztálynak ír, ifjúsági kalandregényeket a 12 éves kortól felfelé. Egyik ilyen műve, A jövő harcosai című a görög mitológiát mutatja be. És vannak a Vörös pöttyös könyvek sorozatban megjelenő romantikus, többnyire lányoknak szánt regények. Szerzőnk azonban nem romantikus alkat, írásai nem simulnak bele az idealizált karakterek, kissé „nyálas” fiúhősök klisébe, ami így nem idegeníti el a fiúkat, a lányoknak pedig azt az élményt adja, hogy beléphetnek egy olyan klubba, ahová egyébként nincs bejárásuk.
A beszélgetés tárgya a továbbiakban Bessenyei Gábor csodálatosan eltalált karakterábrázolása volt, például a Kopj le, jófiú! című regényében. A kérdés így szólt: „Hogy tudsz ilyen karaktereket alkotni, amelyeket szinte be lehet azonosítani egy mai osztály tagjaival?
„A világ nem sokat változott a tíz, húsz, harminc vagy negyven évvel ezelőttihez képest, a fiatalok problémái ugyanazok, mint amikor én voltam középiskolás, csak a technikai hátteret kell maira formálni.” – hangzott a válasz, amihez kapcsolódva utolsóként arra a kérdésre kellett az írónak válaszolnia, hogy mennyire fontos számára a közösségi média használata.
Ma már elképzelhetetlen, hogy ne legyen jelen, de nem is elég csak megírni egy jó történetet, – osztotta meg közönségével Bessenyei Gábor, – állandóan jelen kell lenni a felületeken. Ott kell tartani az olvasókat. Kezdetben a Tik Tokra egyperces videókat lehetett feltölteni. Ezért arra gondolt, hogy rémtörténeteket tölt fel, mert ezeket rövidségük ellenére „magával viszi” az ember. Fél arca volt látható, félelmetes zene szólt, de ő nem szólalt meg, és feje felett futott a szöveg, tehát el kellett olvasni azt. Ezek nagyon népszerűek lettek, hatszázezres megtekintési csúccsal, de később, amikor csökkent a nézőszám, változtatott, már mesélte is a történeteket. Ezzel együtt igen hatékonyan járultak hozzá videói az olvasás megszerettetéséhez. Annak a visszajelzésnek örülhetett, hogy akadt olyan követő, aki soha nem vásárolt még életében könyvet, de az övét megvette, mert kíváncsi volt arra, hogy „nagyban hogyan csinálja ő”.
Kerekes Attila, moderátor az alábbi mondattal zárta le a beszélgetést:
„Olyan volt ez a mai est, mint egy gótikus katedrális üvegablaka, olyan sokszínű, mert nagyon sok területről érkeztek a beszélgetőtársak.”
A szervezők hálásan köszönik a megszólalók áldozatkész vállalását, a Szent Atanáz Hittudományi Főiskola vezetőségének, munkatársainak a méltó hely biztosítását, a közönség értő figyelmét.
Megyesi Mária
A KÉSZ nyíregyházi csoportjának vezetője
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
