Szentírási részek:
Olvasmány: MTörv 4,32-34. 39-40 Tudd meg hát, és vésd szívedbe, hogy fönn az égben és lenn a földön az Úr az Isten, senki más!
Szentlecke: Róm 8,14-17 A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk.
Evangélium: Mt 28,16-20 Menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet!
Kedves Testvérek!
Pünkösdkor megkaptuk a „kulcsot” Isten „önéletrajzához és motivációs leveléhez”. Isten az ő műveiben (a teremtett világ rendjében), a Megváltásban (Jézus Krisztus), és a Szentlélek közlésével „bemutatkozott”.
Amikor egy ember önéletrajzot és motivációs levelet ír, egy másik ember számára mutatkozik be. Még ebben az esetben is előfordul, hogy nem egészen értjük, vagy nem helyesen értjük a másik bemutatkozását. De most gondoljunk arra, ha befogadunk egy állatot, hogyan „ismer” az meg bennünket? Hogyan tudunk neki „bemutatkozni”? Mit ért meg a mi szavainkból, gesztusainkból? Pedig mi ugyanannak az Istennek a teremtményei vagyunk. A különböző létsíkok közötti kommunikációban nagyon sok az ismeretlen. De ebből nem azt a következtetést vonjuk le, hogy amit nem tudunk megismerni, az lehetetlen. Isten és a teremtményei között sokkal nagyobb a „létsík különbség”, mint a különböző teremtmények között. Isten a Lét forrása, minden létező létesítő Atyja, semmi különös nincs abban, hogy a mi logikánkkal nem értjük a Szentháromságot. A megtestesült Fiú, aki emberi nyelven szólt hozzánk, így mutatkozott be, hogy őt az Atya küldte a Szentlélek által, és azt ígérte, hogy nekünk is elküldi a Szentlelket, aki elvezet bennünket a teljes igazságra, aki tanúságot tesz őróla, és minket is képessé tesz arra, hogy tanúságot tegyünk róla.
Ezért ünnepeljük a Szentháromságot a pünkösd utáni vasárnapon. Jézus Krisztus megváltó áldozatának gyümölcseként a keresztségben megkaptuk a Szentlelket. Aki felnőtt korban keresztelkedik meg, annak előbb fel kell ismernie a hit ajándékát, amely arra indítja őt, hogy elfogadja Isten irgalmas, megváltó szeretetét, és kérje a keresztséget, amely által Isten gyermekévé és az ő Egyházának tagjává lesz. Amikor Jézus arra küldi tanítványait, hogy tegyenek tanítványává minden nemzetet, és kereszteljék meg őket a Szentháromság nevében – ez nem azt jelenti, hogy tereljék össze a tömeget és öntsék rájuk a keresztvizet, hanem azt, hogy tegyék őket Jézus tanítványává, vezessék el őket a szívükbe írt hit felismeréséhez, és ha kérik, akkor kereszteljék meg őket. Így teljesül az a feltétel, hogy aki hisz és megkeresztelkedik az üdvözül.
És mit jelent ez a küldetés nekünk, mai keresztényeknek, Krisztus mai tanítványainak? Először is tisztáznunk kell, hogy az ő tanítványaiként lettünk-e megkeresztelve? Másodszor a gyermekeinket, akiket gyermekkorban megkereszteltettünk, elvezettük-e a szívükbe írt hit felismeréséhez, az istengyermekség ajándékának személyes döntéssel való elfogadásához? És harmadszor, ha mindez megtörtént, úgy tekintünk-e vissza eddigi életünkre, hogy abban az Isten folyamatosan „bemutatkozott” nekünk, a Szentlélek vezetésével egyre mélyebben megismertük őt, aki ellenállhatatlanul sürget minket, hogy tanítványává tegyünk minden embert. Tömören megfogalmazva: Isten laudáció-e a mi életünk? Ő arra küld bennünket, hogy miután bemutatkozott nekünk, barátaivá lettünk, örömmel mutassuk be mindenkinek őt, aki velünk van minden nap a világ végezetéig.
Fodor András
Nyugalmazott püspöki helynök, plébános
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
