Idén, április 12-én Egyeken, a Szent János Katolikus Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményében rendezték meg a harmadik Egyházmegyei Óvodai Szakmai Napot az EKIF iroda szervezésében, amelynek központi témája a magyar népmese volt, ezen belül pedig az élőszavas mesemondás.
A szakmai napon részt vett: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Heidelsperger István oktatási ügyekért felelős helynök, iskolalelkész, Németh István püspöki titkár, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye köznevelési intézményeinek iskolalelkészei, az EKIF iroda munkatársai: Némethné Székely Julianna tanfelügyeleti-, Kovács István oktatásszervezési igazgatók, az intézményvezetők, óvodavezetők, óvónők, valamint dr. Miluczky Attila, Egyek polgármestere, aki köszöntő beszédében is üdvözölte a településen jelen lévő vendégeket.
A szakmai napon püspök atya szentmisét mutatott be a Szent József Plébániatemplomban.
A jelenlévőket Kirilla Pál, a házigazda intézmény vezetője köszöntötte. Bevezető gondolataiban bemutatta a 12 éve egyházmegyei fenntartásban működő intézményüket, amelynek óvodája az egyházmegyei óvodák közül a legtöbb csoporttal, a legmagasabb gyermeklétszámmal rendelkezik.
Majd bevezette a jelenlévőket a szakmai nap központi témájába, a mese szerepébe, hangsúlyozva, hogy a mesének, különösen is az élőszavas mesemondásnak felbecsülhetetlen szerepe van a gyermek beszédfejlődésében, képzelőereje alakulásában, érzelmi gazdagodásában és szociális kapcsolatainak fejlődésében.
Az otthoni mesélésnek nagy vetélytársa lett a televízió és a számítógép. Ha a szülőknek nincs idejük, kedvük mesélni, ezt megoldják a digitális eszközök használatával. Ezért napjainkban egyre több kisgyermek olyan mesefeldolgozásokkal találkozik, amelyek között sok az eltorzított történet – fogalmazott Kirilla Pál, majd egy érdekes előadásra, műhelymunkákra, élőszavas mesehallgatásra hívta meg a jelenlévőket a szakmai napon.
A bevezető gondolatokhoz kapcsolódott a mesekutató dr. Bódis Zoltán, a debreceni Szent József köznevelési intézmény vezetője „Az élő szavas mesemondás az óvodában” című előadásával.
Az előadó többek között beszélt a mese történetéről, az ember életére hatást gyakorló archaikus, rituális szerepéről, kiemelve a mesehallgatás során az ember egész lényét magával ragadó katarzis élményt.
A mese egy különleges kommunikációs kapcsolatot is jelent.
A mese és a mesemondás valójában a szakrális kommunikáció körébe tartozik, aminek nem az a célja, hogy szórakoztasson, hanem, hogy tudást adjon át.
Ez az élőszavas mesemondásban valósul meg, amikor benne vagyunk a mesében. Az emmauszi tanítványoknak (ld. Lk 24, 13-35) is lángolt a szíve, amikor utólag visszagondoltak arra, amit Jézus mondott nekik.
A szakrális kommunikáció az, amikor úgy érzem, hogy lángol a szívem.
A mesék felébresztik a lelket. Az előadó „A Kiskakas gyémánt félkrajcárja” című mesével illusztrálta azt, amikor a mesét átélve kilépünk abból, amibe bele vagyunk szorulva: a sorsunkba, a gondjainkba, és többé tudunk válni. A kiskakas négy utat jár be. Vizet, tüzet, darazsakat szippant, majd kiköpi azokat, és a végén jut el a kincseskamrába.
A víz a hullámzásával, csapongásával, bizonytalanságával az érzelmek világát mutatja meg. A kiskakas magába szippantja, majd ki is köpi, vagyis rámutat, hogy uraljuk az érzelmeinket, azok nem ragadnak el minket.
A tűz az akaratra mutat, ami az egyik legnagyobb problémánk, konfliktusok forrása, de ezen is túl lehet lépni.
A darazsak a gondolataink, a fejünkben lévő véget nem érő beszélő gép. A tudatunkban folyamatos szétszórtság van, de ez a mese megmutatja, hogy ezt is le lehet győzni.
Amikor a mesében eljutunk a kincsig, amely a fényességre, a magasabb lelkiállapotra utal, akkor eljuthatunk abba a létállapotba, amit a mesék megcéloznak.
Az élőszavas mesemondás ereje bekövetkezik az intenzív, fókuszált figyelem hatására, ezt nevezzük történethallgatási transz-nak. Ilyenkor a gyermek befelé kezd figyelni, előjönnek a belső képek, és ezekkel éli át azt, amit neki át kell élnie. A televízión, a képeskönyvön keresztül egy külső kép kerül a gyermek gondolataiba, de nem erre van szüksége.
A népmesében látható a perspektíva, mindig van kifutása, és a végén: „Boldogan élnek, amíg meg nem halnak.” Ezzel ellentétben, az irodalmi mesékben sokszor nem pozitív a befejezés, és olyan elemekkel teli, amivel nehéz mit kezdeni.
Az élő hang hatására rezgéshullámok keletkeznek bennünk, megrezegteti az egész lényünket, ezért legalább olvassuk a meséket gyermekeinknek, ne pedig digitális eszközöket alkalmazzunk.
Az ideális út, amikor már reprodukálom, újrateremtem a mesét, azonosulok vele, és úgy tudom elmondani, mintha a véremmé vált volna.
Végül Bódis Zoltán javasolta, hogy legyünk mi is részesei az élőszavas mesemondásnak és mesemondó-művészeket ajánlott a jelenlévőknek, mint pl.: Agócs Gergő, Berecz András, Csernik Szende, Fábián Éva, Horti Zoltán mesemondó művészeket.
A szakmai nap délelőttjét püspöki szentmise zárta. Palánki Ferenc megyéspüspök elmélkedésében a mesék világából kapcsolódott az evangéliumhoz, utalva a mesék gyakori szereplőjére, egy fiúra, aki elindul, hogy szerencsét próbáljon. Az elhangzott evangéliumi szakaszban, a csodálatos kenyérszaporítás történetében (ld. Jn 6,1-15) szintén találkozunk egy fiúval, akinek édesanyja adott öt kenyeret, két halat és a fiú elindult, hogy meghallgassa Jézus tanítását.
Püspök atya elmondta a történetet. Amikor Jézus látta a nagy sokaságot, megkérdezte a tanítványokat: „Honnan veszünk kenyeret, hogy ehessenek?” A tanítványok elkezdtek okoskodni: „Kétszáz dénár áru kenyér sem elég nekik”. Erre azt mondja András: „Van itt egy fiú, akinek van öt kenyere és két hala, de mi az ennyinek?”
Ez a fiú nem azt mondta, hogy ez az enyém, és nekem is kevés, hanem hallotta Jézus tanítását, hogy az Isten országának van egy belső törvényszerűsége, a szeretet, és azért érdemes mindent odaadni. És odaadta, amije volt.
A történetet meg is fordíthatjuk. Meddig tartott volna, hogy Jézus csak kimondja, hogy legyen elegendő kenyér a sok ezer embernek? De Jézus nem csodát akart tenni, hanem ebbe a csodába bele akart vonni mindenkit.
A feltámadáson kívül a kenyérszaporítás csodája az egyetlen olyan csoda, amely mind a négy evangéliumban szerepel a fiúval együtt, akinek öt kenyere volt és két hala. Vagyis Jézus azt akarja tőlünk, hogy
adjuk oda neki, amink van, és majd ő megsokszorozza azt. Jézus nem a semmiből akar csodát tenni, hanem azt akarja, hogy én is tegyem oda magamat.
A gyermekekkel foglalkozó óvónők, pedagógusok rakosgatják bele a gyermekekbe a talentumokat (a kenyereket és a halakat), amelyek megsokszorozódnak, ha majd a gyermekek felnőnek, és Jézusnak odaadják azokat, vagyis csodák fognak történni. Amikor a pedagógusok ezt a szolgálatot végzik, akkor tulajdonképpen hozzáteszik azt az öt kenyeret és két halat, ami ott van a szívükben, és Jézus már most, a mai napon is csodát fog tenni – fogalmazott elmélkedésében püspök atya.
Az Óvodai Szakmai Nap délutánján a résztvevők műhelyfoglalkozásokon vettek részt a házigazda intézmény óvodájában. A műhelyfoglalkozásokat vezették: Németh István püspöki titkár (Bibliai mesék), dr. Törő András plébániai kormányzó (A mese hatása a lélekre), Papp László plébános (A mese, mint az egyetemes értékek hordozója), Czimer Györgyi meseterapeuta (A mesék útján önmagadhoz) és Balogh Beáta óvodavezető (Elgurult a mesefonal…).
Az Egyházmegyei Óvodai Szakmai Nap délelőttjén közreműködtek az egyeki óvodások és Horti Zoltán mesemondó-művész.
Kovács Ágnes
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
