Március 16-án, szombaton, az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan került sor a betegek és idősek szentmiséjére a debreceni Szent László templomban, amelyen közel ötvenen gyűltek össze. A szentmisén kiszolgáltatták a betegek szentségét.
A betegek szentségét azok a megkereszteltek hívek kaphatják, akik betegek, műtét előtt állnak, vagy idősek. A szentség erőt ad a szenvedés elviseléséhez, egyesíti a beteget Krisztus szenvedésével önmaga és az Egyház javára, esetleg hozzásegít a gyógyuláshoz, és a beteg a bűnök bocsánatát is elnyeri, ha nem tudott gyónni. A halállal nem ér véget életünk, hanem más módon folytatódik, ezért fontos, hogy szeretteink ne haljanak meg a bűnbánat szentsége (gyónás) és a betegek szentsége nélkül.
A betegek lelkipásztori ellátását általában a területileg illetékes plébániák végzik, a kórházakban ez a Kórházlelkészi Szolgálat segítségével történhet meg.
A betegség, és annak türelmes elviselése – noha az ember sokszor lázad ellene –, más embertársaink lelki segítésének eszköze. Jézus különös módon is figyelt a betegekre. Azzal, hogy meggyógyította őket jelezte, milyennek akar látni minket Isten az ő országában: egészségesnek mind testi, mind lelki szempontból.
A betegségben megtapasztalt gyengeség ráébreszt minket arra, hogy minden másnál leginkább Istenre és szeretetre van szükségünk.
A betegek, öregek és árvák gondozása mindenkor a keresztény közösség döntő ismertetőjele volt. A karitatív és szociális gondozáson túl a betegeknek lelki erőre és vigaszra is szükségük van. Nursiai Szent Benedek hangsúlyozta, hogy a betegek gondozása kell, hogy az első helyen legyen keresztény életünkben.
A betegek kenetét minden keresztény felveheti, amennyiben egészsége valamilyen oknál fogva kritikus (életet és egészséget veszélyeztető betegség) állapotban van. A betegek kenetében fiatalok is részesülhetnek, pl. műtét előtt.
A betegek kenetét a pap szolgáltatja ki a homlok kézzel történő érintése (áldás), és azt követően a homlok és a kezek imádság közben történő megkenése révén.
A betegek kenete vigaszt, békét és erőt ad. Összekapcsolja szenvedéseinket Krisztus életének misztériumával. A betegek kenete sokaknak gyógyulást, haldoklóknak erőt ad, és bűnbocsátó hatása van.
A szentmisében Tokodi László atya homíliáját Babits Mihály: Psychoanalysis Christiana című versével kezdte:
Mint a bókos szentek állnak a fülkében
kívülről a szemnek kifaragva szépen,
de befelé, hol a falnak fordul hátok,
csak darabos szikla s durva törés tátog:
ilyen szentek vagyunk mi!
Micsoda ős szirtből vágták ki lelkünket,
hogy bús darabjai még érdesen csüngnek,
érdesen, szennyesen s félig születetlen,
hova nem süt a nap, hova nem fér a szem?
Krisztus urunk, segíts meg!
Hallottunk ájtatós, régi faragókat,
kik mindent egyforma türelemmel róttak,
nem törődve, ki mit lát belőle s mit nem:
tudva, hogy mindent lát gazdájuk, az Isten.
Bár ilyenek lennénk mi!
Úgyis csak az Úr lát mindenki szemével,
s hamit temagadból szégyenkezve nézel,
tudd meg, lelkem, s borzadj, mert szemeden által
az Isten is nézi, az Isten is látja!
Krisztus urunk, segíts meg!
Óh jaj, hova bujhatsz, te magadnak-réme,
amikor magad vagy az Itélő kéme?!
Strucc-mód fur a percek vak fövenye alá
balga fejünk – s így ér a félig-kész Halál,
s akkor mivé leszünk mi?
Gyónatlan és vakon, az évek szennyével
löknek egy szemétre a hibás cseréppel,
melynek nincs csörgője, s íze mindörökre
elrontva, mosatlan hull vissza a rögbe.
Krisztus urunk, segíts meg!
Ki farag valaha bennünket egészre,
ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne,
ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló,
legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?
Szenvedésre lettünk mi.
Szenvedni annyi, mint diadalt aratni:
Óh hány éles vasnak kell rajtunk faragni,
míg méltók nem leszünk, hogy az Ég királya
beállítson majdan szobros csarnokába.
Krisztus urunk, segíts meg!
Ahogyan nincs kifaragva a szentek hátulja,- a barokk korban így készítették el a templomi szobrokat – úgy mi is ilyenek vagyunk: mi is mást mutatunk, mint amik vagyunk, nem vagyunk még kifaragva, nem vagyunk készen. A szenvedés alakít minket, Jézus így akar minket faragni: széppé akar minket faragni, hogy szentek legyünk.
Jézus, akin nem volt mit faragni, még ő is szenvedett! A mi szenvedésünknek is van célja, és akkor lesz értelme, hiszen nem miért a kérdés! Meg kell adjuk magunkat a faragónak, hogy esélyünk legyen a szentségre. Jézus által leszünk bűnösökből szentekké, ez az üzenete minden szentmisének” – fogalmazott Tokodi László OP atya az elmélkedésében.
A homíliát a keresztségi fogadalom megújítása követte, majd sor került a betegek szentségének kiszolgáltatására.
A szentmise záró áldása után mindenkit invitáltak egy rövid agapéra, melyet Katona Jozefina szervezett. Meleg tea és pogácsa mellett jó hangulatban zajlott a találkozás, köszönjük mindenkinek, aki eljött!
Berényiné dr. Felszeghy Márta
koordinátor, DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
