Mit, miért és hogyan gyónjak címmel dr. Krakomperger Zoltán általános helynök, püspöki irodaigazgató, plébános nagyböjti prédikációsorozatának 3. részét olvasgatjuk (1., 2. rész). A prédikációk nagyböjtben, a pénteki napokon hangzanak el a debreceni Szent Anna-székesegyházban 18:00-tól bemutatott szentmiséken.
A Hogyan gyónjak? — kérdésre adottválasz első része – a keresztségben elnyert istengyermeki méltóságunkkal összhangban –arra vonatkozik, hogy
elkövetett bűneinket a Szentháromság Egy Isten iránti gyermeki bizalommal és teljes ráhagyatkozással gyónjuk meg.
Mennyei Atyánk ugyanis az üdvösség történetében irgalommal fordult hozzánk Jézus Krisztus által a Szentlélekben, és a kegyelem rendjében saját életében akar részesíteni. Ehhez kapcsolódik, hogy bűneink bevallása a bűnbocsánat szentségében egyúttal látható és hallható tanúsítása a Szentháromság Egy Isten irántunk való határtalan, irgalmas, a bűnöst elfogadó és őt újjáteremtő szeretetének is. A szentgyónásnak ezt az összetevőjét világosan fejezi ki egy részlet a 103. zsoltárból:
„Az Úr irgalmas és könyörületes, szelíd a haragban és gazdag az irgalomban. Nem perel untalan, haragja nem tart örökké. Nem bűneink szerint bánik velünk, és nem vétkeink szerint fizet vissza. Mert amilyen magas az ég a föld felett, olyan nagy irgalma az igazak iránt. Amilyen távol van napkelet napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk bűneinket. Ahogy az apa megkönyörül fiain, úgy könyörül az Úr azokon, akik őt félik.
Tudja jól, milyen az alkatunk, tudja, hogy a porból származunk” (8-14.v.).
A Hogyan gyónjak? – kérdésre adott válasz második része arra vonatkozik, hogy tudatosítsam és váltsam is valóra:
Nem elég bűneim felsorolása fajtájuk, számuk és a súlyosbító körülmények szerint. Az igazi gyónás megkívánja az igazi megbánást és megtérésemet.
A megtérni (görögül metanoein) nem csupán azt jelenti, amit a szó a profán görögben jelent: újragondolást, értelemváltoztatást. Ez a jézusi program számára túl kevés lenne. Sokkal inkább az ez idáig téves életút gyökeres megváltoztatását követeli. Az itt kívánt megtérés elfordulás a nem evangéliumi úttól és rálépés az evangéliumi útra.
A megtérésemben aktívan engedem, hogy Isten Jézus által meghirdetett országa áthassa és összefogja életem minden területét. Ez tartalmazza az ember legmélyebb lényegében végbemenő áthangolódást, lelki átformálódást, átalakulást, melyet nem az ember maga hoz létre, hanem a kegyelem, azaz a Jézussal elközelgő Isten uralma szeretetben.
A megtérés előtti állapot úgy jellemezhető, mint egy olyan élet, amelyben Isten valósága és világa nem számított igazán, csak mellékes tényező volt, a saját én pedig a legfőbb vezető és cselekvő. A megtéréssel az ember saját személye helyett Isten lesz az egész gondolkodás központja, és minden törekvés mértéke, tartalma és célja.
A megtérésben újra akadálytalanná válik az a benső növekedési folyamat, amely arra irányul, hogy „…Isten legyen minden mindenben” (1Kor 15,28).
Aki a lelkiismeretvizsgálatban „külső és belső magatartását naponta szembesíti az Evangéliummal, világosan meglátja, mi van benne ellentétben Krisztus tanításával és példájával. Az evangélium alkotja azt az összehasonlítási alapot, ahol ellenőrizhetjük, életünk mennyire ‘keresztény’, vagyis mennyire a hiteles evangéliumi szellem ihleti, nem áll-e a világ hiúságának befolyása alatt, nem a szenvedélyek irányítják-e. Ha a Megfeszített előtt így végezzük a lelkiismeretvizsgálatot, szívünkben önkéntelenül is bánat születik” (P. Gabriele di S.M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT, Budapest 2006, 259).
A Hogyan gyónjak? – kérdésre adott válasz harmadik része arra vonatkozik, hogy
szánjak elég időt a bűnbocsánat szentségéhez méltó előkészületre.
Elengedhetetlenül fontosnak kell tartanunk, hogy a bűnbánat szentségéhez való járulást előzze meg már otthon, vagy a gyónás helyén a felszínességet elvető, alapos előkészület. Ennek lépései:
- Kérem a Szentlélek világosságát, hogy adjon bátorságot mindent feltárni a szentgyónásban, hogy az addig esetleg elfeledett bűnök is jussanak eszembe. Csendes személyes imában Istent állítsam a középpontba. Ebben segítségünkre van, ha ilyenkor a keresztet magunk elé helyezzük, vagy egy szentírási részt elolvasunk Isten szeretetéről és azon elmélkedünk (pl. Jn 3,16; Róm 8,31b-34).
- Megvizsgálom a lelkiismeretemet, feltérképezem életem minden vonatkozását, kapcsolatát, és összegyűjtöm bűneimet. Ehhez érdemes egy életkoromnak és -állapotomnak megfelelő lelkitükör segítségét igénybe venni.
- Megbánom a bűneimet teljes szívből, Isten iránti szeretetből.
- Erős fogadást (jó elhatározásokat) teszek.
- Meggyónom (megvallom) bűneimet.
A Hogyan gyónjak? – kérdésre adott válasz negyedik része arra vonatkozik, hogy
emlékezzek Isten jótéteményeire, amelyekkel elhalmozott engem eddigi életemben.
Idézzem fel, hogy Isten személy szerint szeret és elfogad engem, hogy Jézus értem is emberré lett és vállalta a kereszthalált. Ennek az emlékezésnek a fontosságát jól kiemelik az alábbi bibliai lelőhelyek:
- „Akkor Ráfael félre hívta mindkettőt [Tobitot és Tóbiást] és ezt mondta nekik: »Dicsőítsétek Istent és valljátok meg minden élőlény előtt azért a jóért, amit velünk tett. Áldjátok és dicsőítsétek nevét. Isten tetteit hirdessétek és ne szűnjetek megvallani«” (Tób 12,6).
- „Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd, mennyi jót tett veled! Megbocsátja minden bűnödet, és meggyógyítja minden gyöngeséged. Megmenti életed a pusztulástól, kegyelemmel és irgalommal koszorúz” (Zsolt 103,2-4).
- Jól ismerjük, hogy az elveszett fiúról és a tékozló apáról szóló példabeszédben az atyai háznak hátat fordító fiú két vonzás együttes hatásának köszönhetően találta meg a hazavezető utat. Egyrészt a sertésvályú mellett ránehezedő nélkülözéseinek nyomasztó súlya alatt, másrészt arra emlékezve, hogy milyen jó volt neki otthon az atyai házban. Visszaemlékezése a bensőjében növekedni akaró reményből fakadt, amely nélkül nem tudott volna rálépni a hazafelé vezető útra.
Vegyem számba és gyónjam meg bűneimet tehát úgy, hogy ne szűnjek meg emlékezni Istennek az életemben megtapasztalt és az üdvösség történetében végbevitt szabadító tetteire, melyek kinyilvánítják az ő felülmúlhatatlan jóságát.
A Hogyan gyónjak? – kérdésre adottválasz ötödik része arra vonatkozik, hogy gyónjak
egyszerűen és világosan; az aggályoskodás, az önigazolás és a magyarázkodás kényszere nélkül.
Kerüljem el, hogy a szúnyogot kiszűrjem, a tevét meg lenyeljem (vö. Mt 23,24).
Bruce Marshall skót katolikus írónak (1899 – 1987) van egy tréfás hasonlata az aggályos és tág lelkiismeretről. Azt mondja a tág lelkiismeretűre:
ha valaki meggyónja, hogy lopott egy kötelet, esetleg hozzá kellene tennie, hogy a kötéllel együtt a tehenet is eltulajdonította. Fordított esetben azt mondaná az aggályos lelkiismeretűnek: „ha meggyóntad, hogy elloptál egy tehenet, ne csinálj magadnak gondot abból, hogy nem tettél külön említést a kötélről, amellyel az állatot elvezetted.”
Az alázatos és töredelmes szívű bűnbánat karikatúráit: a szorongásosat és az önmarcangolót vessem el magamtól. Bűneink töredelmes szívű megvallásában Isten felemelően szembesít saját gyarlóságainkkal és megalázza büszkeségünket. „Ugyanakkor éppen erre van szükségünk, ezért szenvedünk, ezért zárkózunk be ártatlanságunk álomvilágába. A pszichiátriai terápiák során a pácienseknek legbensőbb énjük súlyos és veszélyes terheit kell felszínre hozniuk. A bűnbánat szentségében a gyónó bizalommal Isten irgalmas jóságára hagyatkozik, amikor megvallja vétkeit. Így a gyónás a megszabadulás tapasztalata, amelyben a múlt súlya tovatűnik, Isten kegyelme minden alkalommal visszaadja szívünk ifjúságát” (J. Ratzinger bíboros).
A Hogyan gyónjak? – kérdéshez hozzátartozik az is, hogy milyen gyakran gyónjak. Erre a válasz:
mindig és egész életünkben. Életünk egyre áttetszőbbé, tisztábbá, igazabbá válhat, és azzá is kell válnia.
Tanuljunk tehát gyónni a mindennapokban apró gesztusokkal és szavakkal: „Bocsánat!”, „Köszönöm, ön mindig olyan megértőén reagál heveskedéseimre”.
S milyen gyakran járuljunk a gyógyulás e szentségéhez a szentgyónásban? A IV. Lateráni zsinat 1215-ben döntést hozott az évenként kötelező húsvéti gyónásról és áldozásról. Az 1983-ban bevezetett, hatályos Egyházi Törvénykönyv tartja magát ehhez a zsinati döntéshez. Minden hívő, aki elérte értelme használatának korát, köteles súlyos bűneit legalább évente egyszer híven meggyónni (vö. 989. kánon). Tudjuk, az évenként kötelező húsvéti gyónás és áldozás az Anyaszentegyház öt parancsának egyike. Vegyük fontolóra: Minél ritkábban megy gyónni valaki, annál kevesebb a mondanivalója. Eléggé nyilvánvaló, hogy valahányszor súlyos szeretetlenséggel megsértettük Istent és embertársainkat, járuljunk bizalommal a bűnbocsánat szentségéhez.
Ha a szentgyónás elvégzésének idejét keressük, tájékozódási pontok lehetnek
az egyház nagy ünnepei, advent, karácsony, nagyböjt, húsvét, pünkösd, templombúcsú, egy zarándoklat, egy lelkigyakorlat stb. Van, akit személyes dátum segíthet: születésnapja, keresztelése, megtérése, katolizálása, házasságkötése, fogadalomtétele vagy pappá szentelése évfordulója.
Az Istenben történő akadálytalan gazdagodásban semmivel sem helyettesíthető a gyakori, rendszeres gyónás, amely „…nagyon elősegíti a szív szükséges megtérését az irgalmasság Atyjának szeretetéhez” (Presbyterorum Ordinis 18). Minden nehézség nélkül beláthatjuk, „a szív megtérésére nemcsak annak van szüksége, aki súlyos bűnbe esett, hanem a kegyelemben élőnek is, hiszen, hogy eljussunk a krisztusi élet teljességére, mindig meg kell szabadulnunk valamilyen bűntől. Súlyos bűn esetén a szentségi gyónás feltétlenül szükséges, egyébként pedig igen hasznos: támogatja a hívőt a tisztulásban és a szentségre való törekvésben.
A bűnbocsánat szentsége ezenfelül gyógyítja a sebeket, megelőzi a további bukásokat, erősíti a kegyelmet, hogy a bűnbánó könnyebben le tudja győzni bűnös hajlamait, ellenálljon a kísértésnek és gyakorolja az erényeket.
Mindezt a szentségben cselekvő Krisztus biztosítja: ő bocsát meg, ő gyógyít, ő erősít… – Ha valaki komolyan törekszik a tökéletességre, szükséges a gyakori szentgyónás” (P. Gabriele di S.M. Maddalena O.C.D., Benső végtelen, SZIT, Budapest 2006, 259).
A Katolikus Egyház Katekizmusa elénk tárja azt a figyelemreméltó összefüggést, hogy ha „gyakrabban fogadjuk Isten irgalmasságának ajándékát e szentségben, az sürgetni fog, hogy mi magunk is irgalmas szívűek legyünk, mint Ő” (KEK 1458). Aki megtapasztalta Isten szeretetét, az azt élte át, hogy Isten teljesen elfogadta, igenli és szereti őt, azt, hogy az embernek lehet és szabad elfogadnia önmagát és embertársát. Ha Isten megbocsátja nekünk azt az óriási bűnünket, amelyet egymagunk sohasem lettünk volna képesek levetni, akkor nekünk is késznek kell lennünk arra, hogy elengedjük embertársaink kis tartozásait (vö. Mt 18,23-34). Bűneink Istentől kapott megbocsátása képesít minket korlátlan megbocsátásra embertársainkkal való kapcsolatainkban (vö. Lk 17,3-4).
Végszó helyett
A Hogyan gyónjak? – kérdésre megfogalmazott öt részből álló válasz kellő mértékben rávilágít arra, hogy a bűnbocsánat szentségét azért kaptuk Megváltó Urunktól, hogy általa kiengesztelődve Istennel visszaállítson minket kegyelmébe, kiengesztelődjünk az Ő nagy családjával, az Egyházzal, önmagunkkal és végül az egész teremtett világgal. E négyszeres kiengesztelődést ajándékozó bűnbocsánat szentsége „tulajdonképpen egy nagy dráma két felvonásban. Az első felvonás bűneink megvallása és az értük való felelősségvállalás […] A szívnek ez a megtérése mindig negatív, megalázó, fájdalmas érzés […] A második felvonásban Isten lép a színre, és ezt mondja: tudom, milyen vagy, tudom, mit tettél, de még mindig szeretlek. És ez a tudat felszabadít, örömmel tölt el” (Szentmártoni Mihály). Hadd legyen tehát szentgyónásunk drámai örömünneppé!
Imádkozzunk!
Kérünk, Istenünk, áraszd szívünkbe az értelem, az igazság és a békesség lelkét, hogy egész szívvel felfogjuk, ami kedves neked, és azt megismerve, közös akarattal tettekre váltsuk.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön örökké. Ámen.
Dr. Krakomperger Zoltán
általános helynök, püspöki irodaigazgató, plébános
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
