Megkezdődött a nagyböjti szent negyven nap, az önmegtagadás, az imádság, a jóság, a szeretet gyakorlásának az időszaka, amelyre Isten kegyelmét kérték hamvazószerdán, február 14-én a debreceni Szent Anna-székesegyházban bemutatott püspöki szentmisén. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök igazi nagyböjti lelki tavaszért imádkozott, együtt a jelen lévő paptársaival, a munkatársaival, a Szent József köznevelési intézményt képviselő diákokkal, pedagógusokkal, hogy a szent böjt elkezdése erőt adjon keresztény életünk minden küzdelmére, és a bűnök ellen vívott harcainkban az önmegtagadás legyen biztos erőforrásunk.
Az alábbiakban Palánki Ferenc megyéspüspök elmélkedését olvashatjuk.
A nagyböjt mindig hamvazkodással kezdődik, amikor az egyház hamut szór a fejünkre, és a pap azt mondja: „Emlékezzél ember, hogy por vagy és porrá leszel!”
Az egyház nem ijesztgetni akarja az embert: „Vigyázz, mert meg fogsz halni, véget ér az életed”, hanem azt mondja: „Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban!”
Mindkettő arra utal, hogy Isten lehetőséget ad mindannyiunknak, hogy odaforduljunk, visszatérjünk hozzá. Sokszor elfeledkezünk arról, hogy ő mennyire szeret bennünket, hogy milyen csodálatos világot teremtett és életet ad mindannyiunknak. Elfeledkezünk arról, hogy hálásak legyünk, hogy életünk legfontosabb kapcsolata az Istennel való kapcsolat. Ezért szükségünk van arra, hogy megtérjünk, visszatérjünk, odaforduljunk hozzá.
Jó hallani a szentleckében elhangzott mondatokat: „Amikor az időt alkalmasnak látom, meghallgatlak, és ha eljön az üdvösség napja, segítek rajtad! Nézzétek, most van itt az alkalmas idő! Most van itt az üdvösség napja” (ld. 2Kor 5,2-6.2). Nem majd, valamikor, néhány nap, hét, év múlva, vagy amikor életünk végéhez érünk, hanem ma.
Isten meg akar bennünket hallgatni, de azt is kéri, hogy mi is hallgassuk meg őt. Ma!
A böjtölés, az imádság, az alamizsnálkodás, vagyis a szeretet gyakorlása mind hozzátartozik ehhez az időszakhoz. Az önmegtagadás gyakorlása azt jelenti, hogy lemondok valamiről. Nem a bűnről – mert azt eleve tilos megtenni –, hanem olyan dologról, amit megtehetnék, de, hogy fegyelmezzem magam és kifejezzem Isten iránt a szeretetemet, meghozom ezt az áldozatot. Pl. nem nézek tévét, nem figyelem állandóan a telefonomat, stb… Így is lehet böjtölni, és mindig hozzá tehetjük azt, hogy: „Uram, most ezt érted vállalom, hogy megmutassam, szeretlek téged, és hogy meg tudjalak hallgatni. Te a rejtekben is látsz, velem vagy. A rejtek nem csak a szobánkat, a templomot, a kápolnát jelenti, hanem a szívünket is.
Ott belül, bennünk Isten ismeri a szándékainkat, vágyainkat, törekvéseinket és ezeket mind-mind meg kell tisztítanunk, hogy ne legyen bennünk szeretetlenség, gyűlölködés, ellenérzés senki iránt, hogy tudjunk irgalmasan megbocsátani egymásnak és hirdetni az örömhírt: Jézus a kereszten szeretetből meghozott áldozata megszerezte az ember szabadságát.
Ferenc pápa nagyböjti üzenetének a mottója: „Isten a pusztán át a szabadságra vezet bennünket”. A választott nép pusztai vándorlása negyven évig tartott, a nagyböjti időszak negyven napig.
Negyven év alatt kellett a népnek elfelejteni a múltat, a rabságot, amely viszonylag kényelmes volt, mert volt mit enniük, inniuk, biztonságban éltek, de rabok voltak, és bár néha kínozták őket, mégsem akartak megszabadulni. A kivonulás után is visszaemlékeztek a húsos fazekakra és mindenféle jóra, amit a rabság idején kaptak.
Sokszor bennünket is megkötöznek a megszokásaink, a rabságunk kényelme, az önzés börtöne.
De a börtönt nem kényelmessé, lakhatóvá kell tenni, hanem szabadulni kell belőle, amely sokszor fájdalmas.
Sokszor el kell engedni, felejteni, megbocsátani valamit, hogy újat kezdhessünk, hogy a szeretet szabadságára ébredjünk, hogy eljussunk a húsvétig, a feltámadásig, és akkor a nagyböjti időszak valóban kegyelmi idő, lelki tavasz lesz.
Egy új élet lehetőségét kapjuk. Használjuk ki ezt a lehetőséget!
Hamvazkodással kezdjük, amikor arra emlékezünk, hogy a földi életünk véges, ezért nem mindegy hogyan élünk, de ott kell legyen a szívünkben az evangélium jó híre, az a meggyőződés, hogy ha bűnbánatot tartunk, és elindulunk Isten felé, akkor az üdvösség jóhírét felfogjuk, megértjük, és ebben az üdvösségben mindannyiunknak részünk lesz – zárta gondolatait Palánki Ferenc megyéspüspök.
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
