Az Oltáriszentség előtt a hála, a kérés, az engesztelés és a szüntelen virrasztás imádságában fejezték ki Isten iránti szeretetüket, köszönetüket a hivatásukért az egyházmegye területén szolgáló szerzetes testvérek és nővérek, a jelenlévő papok február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, a megszentelt élet napján a Szent Anna-székesegyházban.
A szentségimádáson Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök is együtt fohászkodott a szerzetesekkel, majd gyertyaszentelést végzett, és bemutatta a legszentebb áldozatot, amelyen közösen imádkoztak újabb papi és szerzetesi hivatásokért, valamint hálát adtak meghívásuk kegyelméért.
A szerzetesek a fogadalmukat is megújították a szentmise végén.
Ezen az ünnepen az egyház arra emlékezik, hogy 40 nappal Urunk születésének örömünnepe után Szűz Mária és Szent József Jézust bemutatták a templomban. „Ő ezáltal látszólag csupán az ószövetségi törvényt teljesítette, voltaképpen azonban hívő népével találkozott. Azok a jámbor öregek, akik a Szentlélek késztetésére a templomba mentek, és ott szintén a Szentlélektől megvilágosítva felismerték az Urat, örvendező lélekkel tettek tanúságot róla. Hozzájuk hasonlóan minket is a Szentlélek gyűjtött egybe. Vonuljunk tehát Isten házába és járuljunk Krisztus elé. Találkozni fogunk vele, és felismerjük őt a kenyértörésben addig is, amíg majd nyilvánvaló dicsőségben el nem jön” – mutatott rá a főpásztor a gyertyaszentelés szertartása szavaival az ünnep üzenetére.
Palánki Ferenc megyéspüspök a szentmise homíliájában az evangélium alapján a tanítványságról elmélkedett (ld. Lk 2,22-40).
„Hálásak vagyunk a szerzetes nővéreknek és testvéreknek, akik az egyházmegyénkben teljesítenek szolgálatot, azért, hogy vannak, és létükkel tesznek tanúságot arról, hogy a legfontosabb feladatuk: Istennek tetszeni, az ő szándéka szerint élni. Létünkben benne van, hogy mi Isten tanítványai vagyunk.
Mária és József példakép minden keresztény ember számára a tanítványságban. Mária – teljesítve az ősi törvényt – odaadja gyermekét az Isten szolgálatára. Józsefnek eszébe sem jut, hogy ne teljesítse azt, ne vigye a gyermeket a templomba. Mindketten hiszik, hogy Isten ezt kéri tőlük.
Isten bármit kér tőlük, azt képesek odaadni, és bármit akar adni nekik, ők képesek azt elfogadni.
A két idős ember, Simeon és Anna szintén kiváló tanítványai az Istennek. Simeonról azt írja az evangélium, hogy a lélek indítására ment a templomba.
Sokszor meghallhatnánk ezeket a belső indításokat, ha odafigyelnénk, mert belülről súgnak, nem kívülről.
Azt gondoljuk, hogy nekünk, akik Jézus tanítványai, Istennek küldöttei vagyunk rögtön a feladatainkat kell teljesítenünk. Reggel fölkelünk, köszönünk az Úrnak, végiggondoljuk, kivel fogunk aznap találkozni, nehéz, vagy könnyű feladataink lesznek stb. De nem a feladat, a külső a lényeges, hanem az, ami belül van, mert
az igazi tanítvány lényege, hogy kapcsolatban van az Úrral.
A tanuló és a tanítvány között különbség van. A tanuló tananyagot tanul a tanártól, és tulajdonképpen mindegy, hogy a tanuló szereti-e a tanárt, vagy a tanár szereti-e a tanulót, mert ott van közöttük a tananyag. Még ha neheztel is egyik a másikra, a viszony ugyanolyan marad. A tanítvány viszont nem egy tananyagot kell hogy elsajátítson.
Egy keresztény, szerzetes, pap nem erkölcsi parancsokat, útmutatásokat, dogmákat kell hogy megtanuljon, hanem a kapcsolaton van a hangsúly, a tanítvány és a Mester, maga Jézus Krisztus kapcsolatán.
Ebből a kapcsolatból alakul ki az az ember, aki Isten akarata szerint formálódik. Nem csupán információkat, előírásokat, feladatokat kap, hanem olyan átformálást, belső átalakítást, amely egyre hasonlóbbá teszi a Mesteréhez, ahhoz, aki képes mindent átadni neki, sőt az életét is képes feláldozni érte.
Ő a mi Mesterünk, aki odaadta az életét értünk, hogy ha hiszünk benne, el ne vesszünk. Nem a feladatainkon van tehát a hangsúly, hanem a létünkön, a Jézussal való kapcsolatunkon. Ebből születik meg a sok-sok jó cselekedet, feladatteljesítés, Isten megdicsőítése.
Simeon és Anna – akik tulajdonképpen el sem szakadtak a templomtól, vagyis magától az Istentől –, fölismerték, találkozhattak a gyermekben Jézussal, és magasztalták, dicsőítették az Istent.
Isten hozzánk érkező üzenete, szavai örömmé váltak az életünkben. Amikor mi, papok, a szerzetesekkel együtt teljesítjük küldetésünket, hivatásunkat, akkor tulajdonképpen erről tudunk beszélni, beszámolni mindenkinek, hogy Isten milyen nagy dolgot művelt bennünk, és akar rajtunk keresztül művelni, hogyan formálta át az életünket, alakított, segített.
Segítsen az Úr minden szerzetes testvért, nővért és mindannyiunkat, hogy a vele való találkozás révén megerősödjünk, átformálódjunk és örömmel hirdessük azt, ami bennünk, az Isten üzenetéből, az evangéliumból örömmé változott és ezt az örömhírt tudjuk egész életünkkel átadni a ránk bízottaknak!” – zárta elmélkedését Palánki Ferenc megyéspüspök atya.
A szentmise után a közös ünneplés folytatódott, püspök atya szeretetvendégségre hívta a jelenlévő lelkipásztorokat, szerzetes testvéreket és nővéreket a püspöki hivatal ebédlőjébe.
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
