A 2024. évi ökumenikus imahét tematikáját és istentiszteleti rendjét az afrikai Burkina Fasó-i ökumenikus munkacsoport készítette.
Kisvárda város történelmi egyházainak képviselői minden évben közösen határoznak arról, hogy csatlakoznak ahhoz a kezdeményezéshez, hogy az ökumenikus imahét napjain más-más templomban jönnek össze, s látják vendégül a különböző felekezetek híveit.
Az idei év első imaalkalmán Linzenbold József római katolikus esperes, plébános atya köszöntötte Kisvárda város vezetőségét, az egyházak képviselőit, híveit, s nyitotta meg házigazdaként az imahetet.
Igét hirdetett: Kormos Csaba református lelkipásztor.
„Ekkor felállt egy törvénytudó, hogy megkísértse Őt, és ezt kérdezte: Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Lk 10,25-28) – kezdte ünnepi beszédét Lukács evangéliumával a református lelkipásztor.
Mi az az ok, amikor mi elindulunk Krisztus felé? – tehetjük fel magunknak is a kérdést. Mi vezet bennünket szívünk, lelkünk belső szobájába és csendjébe, hogy leboruljunk és imádkozzunk?
Mi indít el bennünket a templom áhítatos csendjébe, hogy a mi Istenünkkel közösségben legyünk?
Olykor vezethetnek bennünket a kéréseink, a hiányunk, és segítséget kérünk attól, aki a hatalom mennyben és földön.
Oda megyünk hozzá és kérjük őt, kérjük az áldást, hogy ami hiányzik, azt pótolja, amikor betegek vagyunk, gyógyítson, amikor veszteségünk van, vigasztaljon és törölje le a mi könnyeinket, s ha kérdésünk van, futunk és sietünk hozzá, hogy választ találjunk nála.
Van, amikor azért keressük a mi Urunkkal a kapcsolatot, mert hálaadás van a szívünkben. Futunk és igyekszünk, amikor csordultig van a szívünk, mert valamit el akarunk mondani Istennek, talán csak Ady Endre híres verséből háromszor is megismételve ezt a szót: „Köszönöm, köszönöm, köszönöm”, hogy adtál, hogy vagy, hogy áldottál, hogy szereteteddel átöleltél.
Van, amikor a bűntudat visz bennünket Isten közelébe. Egy szó, egy tett, egy cselekedet, melyet megbántunk, hogy kimondtuk, fáj, hogy elhagyta az ajkunkat. Futok, rohanok Uram közelébe, s csak azt kérem: légy irgalmas nékem Istenem!
S olykor az Istenben való megbizonyosodás visz engem az Úr elé, mint ezt a törvénytudót, hogy megkísértsem őt, próbára tegyem őt:
Uram, mit cselekedjek?
Ennek a törvénytudónak is fontos útja volt Jézushoz – folytatta beszédét a lelkipásztor. Farizeusként sok mindenben nem értett egyet a Mesterrel. Kérdései és kétségei voltak Jézus istenfiúságát illetően. De most ne is erre figyeljünk annyira – kérte mindannyiunktól a szónok –, hanem a válaszokat kereső embert figyeljük meg, aki a válaszokat a legjobb helyen keresi.
Van e bűnbocsánat? – Igen van!
Van e gyógyulás? – Igen, az áldott orvos közelében van!
Van e feltámadás? – Igen!
Van e örök élet? – Igen, van!
Van e mennyország? Igen, van!
Van e oda vezető út? Igen van, Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet!
Oda megy ez az ember Jézushoz, mert talán nyugtalan Jézus személyét illetően. benne is meg van az a kérdés: Te vagy e az eljövendő, vagy mást várjunk? Odamegy Jézushoz, mert a kísértő nem engedi őt nyugodni.
Jézustól sokkal többet kap, mint amire vágyott. Csak a kísértés indulata vezette, s a felebarát iránti szeretet bizonyságtétele és kinyilatkoztatása érintette meg őt.
Ez az ige bennünket is megkérdez: miért jöttél Jézushoz?
Ha most felállnék Jézus előtt, vajon mit tennék? Hirtelen gondolatok sem jutnának az eszembe, csak tördelném a kezem, s próbálnám keresni a szavakat, vajon mi legyen az első, amit elmondok neki? Mi lenne a legfontosabb, amit megosztok vele? Próbálkozom szólni, kérdezni…
Vagy ott lenne bennem a gyermeki bátorság? Kérdeznék bátran, mint a gyermek, aki oda áll elé, s a nagy világ titkait szeretné megismerni?
Te mit kérdeznél meg most Jézustól?
Talán azt, hogy miért van ennyi nyomorúság, szenvedés, fájdalom, háború? Uram, tényleg ez az élet? Uram, miért nem születik tökéletesnek az ember? Miért hordozzuk magunkban bűnös emberi természetünket? Miért távolodtunk el tőled? Uram, miért fájnak a szavak, miért fájnak a tettek? Mi lesz a holnap, mire nőnek fel a gyermekeink? Mennyi földi kérdés?
Mit tegyek én?
Sokszor tanácstalanul állunk meg Urunk színe előtt, s kérdezzük, Urunk, mit tegyek? Bizonytalan a környezetem, bizonytalan az életem. Nem érzem magam a küldetésemben erősnek.
Tudnunk kell a földi távlatokon túltekinteni. Az írástudó kérdése, egy nagyon fontos kérdés: mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?
Nem az volt a kérdése, hogy van e örök élet, hogy Uram, van e tovább? Ez az írástudó nem bizonytalan az örök élet felől. Ő tudja, hogy van, s csak azt szeretné megtudni, hogyan juthat el oda.
Mutasd Uram a térképet, hogyan jutok el oda!
Ez az egyetemes imahét és az elkövetkezendő esték szolgálattevői szeretnének bizonyságot tenni arról, hogy az a térkép, melyet az Úristen ide tesz a mi tenyerünkbe, a mi kezünkbe, hogyan vezet oda bennünket.
Azt kívánom, hogy minden este haladjunk ezen a térképen tájékozódva, hogy az Isten, hogyan irányítja a mi szeretetünk irányát, hogy hogyan éljünk a testvéreink között, hogyan járjunk a városban, hogyan tekintünk egymásra és hogyan haladjunk a közös úton.
Ma a nagy kérdés, az Ige. Tudom e én is ezt a kérdést feltenni? Mit tegyek annak érdekében, hogy napról napra, lépésről lépésre közelebb jussak a mennyek országához.
Szöveg és fotó: Koszta Mariann
sajtófelelős (További képek ITT)
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
