A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye köznevelési intézményeinek vezetői, gazdasági szakemberei részére tartottak értekezletet január 10-én, Debrecenben, az Egyházmegyei Kateketikai Központban (Varga u. 3.).
A szentmisével kezdődő egész napos találkozón jelen volt: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Heidelsperger István oktatási ügyekért felelős püspöki helynök, Németh István püspöki titkár, Némethné Székely Julianna EKIF tanfelügyeleti, Kovács István EKIF oktatásszervezési igazgatók, Béres Nándor egyházmegyei gazdasági igazgató, dr. Béres Diána kamarai jogtanácsos, valamint az intézmények felsőbb vezetői.
A szentmisét a főpásztor mutatta be a püspöki székház kápolnájában, amelyen megemlékeztek és imádkoztak az elmúlt év végén elhunyt két munkatársukért, Takács Károlynéért, az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde óvodavezetőjéért és Nagy Gáborért, a nyírteleki Szent Anna Katolikus Általános Iskola igazgatóhelyetteséért.
Püspök atya a tanítását három pontban foglalta össze.
A Sámuel könyvéből elhangzott olvasmányban (ld. 1Sám 3,1-10; 19-20) az Úr szólt Sámuelnek: „Sámuel, Sámuel!”, de Sámuel nem ismerte föl Isten hangját. Majd miután háromszor is szólította őt, Héli főpap rájött arra, hogy Isten szólt hozzá, és azt mondta neki, ha újra hallja a hangot, válaszolja azt: „Szólj Uram, mert hallja a Te szolgád!” Ez így is történt, de arról már nem ír a Szentírás, hogy mit mondott neki Isten.
„Nem az a lényeg, hogy mit mondott Isten Sámuelnek, hanem hogy kapcsolatba akart kerülni a gyermekkel, az emberrel, kapcsolatba akar kerülni mindenkivel. Sámuel akárhányszor hallotta, hogy szólítják, máris rohant Héli főpaphoz, válaszolván: „Itt vagyok!”. Ott volt benne a készség.
Mindannyiunkban ott kell hogy legyen ez a készség a feladatunk végzésekor!
Sokszor elfeledkezünk arról, hogy Isten szól hozzánk, de ha meg is halljuk, hogy mit mond személy szerint nekünk, olykor-olykor hiányzik belőlünk ez a készség. Legyen bennünk a készség, annak öröme, hogy Isten kapcsolatban akar lenni velünk!
A második gondolat az evangéliumhoz (ld. Mt 1,29-39) kötődik. Jézus gyógyít, csodát tesz, de nem gyógyított meg mindenkit. Ma sem gyógyít meg minden beteget. Földi életünk véges, és Jézus csodákkal akarja jelezni, hogy Isten szeret minket. Ezt kell elfogadnunk. Sajnálatos, hogy két közvetlen munkatársunkat is elveszítettük. Tulajdonképpen előbb utóbb mindannyian odaérünk a kapuhoz. Az a kérdés, hogy mennyire éljük meg földi életünk során Isten jelenlétét, szeretetét. Isten nem feltétlenül fog csodát tenni.
A csoda maga az életünk, az, hogy kapcsolatban lehetünk Istennel, ő szólni akar hozzánk, és az örök élet ajándékát akarja adni.” – fogalmazott püspök atya.
Harmadik gondolatként a főpásztor az evangéliumban elhangzott alapigazságra hívta fel a figyelmet. Jézus miután sok embert meggyógyított, egy elhagyatott helyre ment imádkozni. A tanítványok keresni kezdték őt, és amikor rátaláltak, azt mondták neki: „Mindenki téged keres!”
„Tudva, tudatlanul mindenki Jézust, Istent keresi.
Nekünk – akik úgy érezzük, hogy valamilyen szinten már rátaláltunk, kapcsolatban vagyunk vele –, az a dolgunk, hogy segítsük a ránk bízottakat abban, hogy tudatosodjék bennük, ők is Jézust keresik. Mert: »Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi tenálad vannak« (Jn 6,68). Ő azért jött, hogy mindenhová eljuttassa az örömhírt, azt, hogy Isten szól hozzánk, kapcsolatban akar lenni velünk, végtelenül szeret bennünket. Amikor az ember a szíve mélyén keresi Istent, akkor az Isten megnyilatkozik, engedi, hogy megtalálja.
Szent Ágoston ezt így fogalmazza meg:
»Nem kerestelek volna, ha Te már régen meg nem találtál volna engem«, mert te öröktől fogva kerestél, öröktől fogva akartál engem.
»Nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned« (Szent Ágoston, Vallomások, 1. 1.), egészen addig, amíg nem találunk rá.
Legyen ez a találkozás Istenre találás, megerősödés hivatásunkban, elköteleződésünkben, istenkapcsolatunkban és nyitottságunkban, hogy Isten kegyelmét egész évben be tudjuk fogadni!” – zárta gondolatait a főpásztor.
A szentmise után házszentelést tartottak a kateketikai központban és az épületben lévő kegytárgy és könyvesboltban, majd Heidelsperger István helynök atya fogalmazta meg buzdító gondolatait a szentmisében elhangzott evangélium egy mondata alapján: „Jézus elment és hirdette az evangéliumot a zsinagógákban és Galilea egész területén.”
„Miután Jézus megkeresztelkedett a Jordán folyónál – kezdte elmélkedését István atya -, mennyei szózat hallatszott. Ezzel mintegy utasítást kapott arra, hogy kezdje meg nyilvános működését. Ettől kezdve Jézus Krisztus állandóan úton volt. A fizikailag állandó úton levés nem természetes. Tamási Áron így fogalmaz: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Jézus mintha soha nem lett volna otthon, úton volt, hogy hazatérjen.
Úgy tűnik, hogy nincs otthona, de azt kell mondanunk, hogy ő mindenütt otthon van. Láthatjuk az evangéliumokban, hogy
bárhol is van, bármilyen körülmények között, olyan természetességgel van jelen és beszél mindenről, mintha otthon lenne.
Jézus, bár állandóan úton van, teljesen nyugodt, mert Isten szeretete, hatalma mindenhol, mindenkire kiárad, ahol ő jelen van. Nincsenek testőrei – mint a mindenkori hatalommal rendelkezőknek –, mert
ő nem fél senkitől és semmitől.
Jézus – akit az Atya akarata, a Szentlélek szeretete vezet –, mindig továbbhalad a megkezdett úton, és közben soha nem siet sehova, van ideje a hozzáforduló ember számára. El sem tudjuk képzelni, hogy Jézus futott volna valahová, és nem ér rá szólni az emberekhez.
Mindig van ideje, van szeretete mindenki számára,
még akkor is, amikor sietnie kellene pl. Jairus beteg leányához. Útközben megáll, meghallgatja, megvigasztalja a vérfolyásos asszonyt, aki megérinti a ruháját.
Jézus mindig úton van, és Isten színe előtt jár. Nyugodtan megy és végzi feladatát, küldetését, azt, amit az Atya rábízott, mert tudja, hogy minden mást az Atya és a Szentlélek vezet, hogy megtörténjen.
Rá tud bízni mindent az Úristenre, aki mindenkivel törődik.
Minden úton járás az elindulással kezdődik, ami abban áll, hogy hisszük, hogy: az út a célhoz vezet.
Ha közben akadályok adódnak – ami minden ember, intézmény életében előfordul –, ott híd is lesz, amelyen át tudunk menni. A híd, vagyis a hit, valamint a bizalom feltétlenül szükséges az elinduláshoz. Ha azt gondoljuk, az út nem vezet sehová, akkor nem lépünk rá, egy helyben toporgunk, ott ahol vagyunk.
István atya egy mátészalkai halálesetről is beszélt, ahol egy fiatal hölgy nagyon rövid idő alatt hunyt el betegségben. Az orvosok a diagnózist követően két hetet adtak a betegnek. Nagyon sokan búcsúztak tőle a temetésén, amelynek központi gondolata a két hét volt.
Az orvos azt mondta, hogy a betegnek két hete van hátra, Isten viszont azt mondja, örök életünk van. Mennyire más ez a cél.
Lépjünk rá erre a cél felé vezető útra közösen, haladjunk rajta, tudva azt, hogy az út vége a Jézus Krisztus által nekünk ajándékozott országban valósul meg – zárta gondolatait Heidelsperger István atya.
A tanácskozás szakmai részében dr. Béres Diána kamarai jogtanácsos ismertette a jelenlévőknek a pedagógusok életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvényt és a 2024. január 1-től hatályos jogszabályokat, Kovács István oktatásszervezési igazgató szintén törvényi változásokról, minősítésekről beszélt, Némethné Székely Julianna a tanfelügyeleti jogszabályi változásokról, valamint Béres Nándor az előttünk álló év gazdasági ügyeket érintő feladatairól szólt.
Kovács Ágnes
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
