Adventi várakozásunk megszentelt időszak. A kisvárdai római katolikus egyházközség hívei december 17-18-án lelkigyakorlatos estéken vettek részt, amelyet Panyi József nyírkarászi plébános, iskolalelkész tartott.
Az elmélkedésről Koszta Mariann sajtófelelős beszámolóját olvashatjuk.
Az idei évben különleges módon rövid az adventi készületi idő, hogy felkészítsük lelkünket Krisztus születésének megünneplésére, de ahhoz elég, hogy a lelkünket ünneplőbe öltöztessük – kezdte beszédét József atya, majd Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című diákkori olvasmányából idézett.
A történetben a kis herceg találkozott a rókával, akik bemutatkoztak egymásnak, s röviddel ezután elhatározták, hogy barátságukat kiépítik egymás között. A róka elmagyarázta, hogyan kell ezt tenni: „Majd eljössz – mondta a kis hercegnek – leülünk tisztes távolságban egymáshoz, eltöltünk egy kis időt, aztán másnap megint eljössz, akkor már közelebb ülsz hozzám, s majd a végén reméljük, hogy jó barátok leszünk. Másnap eljött a kis herceg, s a róka azt mondta neki: Miért nem mondtad meg, hogy mikor érkezel? Mert ha délután 4 órára érkezel – ha tudtam volna, akkor én már délben elkezdek örülni, ünneplőbe öltöztetem a szívemet, s fölfedezem, milyen nagy kincs a boldogság”.
Ez a történet csodaszépen összefoglalja a mi adventi készületünket – folytatta beszédét plébános atya. – De miért is kell adventben készülni? Hogy ünneplőbe öltöztessük a lelkünket, a szívünket, hogy a betlehemi Kisjézus, karácsony misztériuma, nagy titka bennünk is megszülessen.
Az adventi időszak egy nagyszerű szent játék. Tudjuk, hogy megszületett az Úr Jézus 2000 évvel ezelőtt, de most újra játszuk a várakozási időben, a liturgiában ezt a történetet, hogy újra megszülessen a mi szívünkben is. Bennünket is az a varázs, az az élmény kell hogy átjárjon, mint a napkeleti bölcseket, akik követték a csillagot.
Milyen legyen ez az adventi idő? Tudjuk, hogy van egy külső kerete – takarítás, vásárlás, ajándékok beszerzése, díszítés – mert a keretek fontosak. De ettől fontosabb a tartalom, ami benne van, ahogyan hozzá állunk!
Az adventi várakozás megszentelt időszak. Aki igazán és őszintén tud várni, abban megszületik az a türelem, amelyben már ott él az, amire vár. Gyermekkorunkban tudtunk így várakozni az első hó leesésére. Mert az a gyermek, amelyik jól várja az első hóesést, már a várakozásban azt az izgalmat és örömet éli át, ami a hóesésben a játékot jelenti számára.
Advent nem olyan várakozási idő, mint amikor az orvosnál, vagy akár a buszra, vonatra várunk. Mert az passzív várakozás, és annak örülünk, ha minél gyorsabban telik az idő. Az adventi várakozásban ugyanakkor jó benne lenni. Ne siettessük, éljük át, merüljünk el benne! Éljük meg a jelent!
Mivel is telik el a földi életünk? 1/3-a alvással, 1/3-a munkával, és 1/3 jut a családra, a barátokra, az embertársakra.
Összpontosítsunk a jelen minőségi idejére, arra, amelyik órát, percet éppen éljük most, itt a templomban. Most kapcsoljunk ki mindent, mert nekünk ez a minőségi idő, együtt Jézussal, együtt a liturgiával, együtt vele az imádságban.
Ki, hogyan éli át az időt?
Egy özvegy öreg apóról olvastam nemrégiben, aki fölcsoszogott a padlásra, hogy a fotóalbumok között hátha talál az elhunyt feleségéről fényképet. Amint ezzel foglalatoskodott egyszer csak a kezébe került a fiának a naplója. Nem is tudott róla, hogy a fia naplót vezetett. Közben megtalálta a saját üzleti naplóját is, ami bőrkötésben volt, gyönyörű betűkkel feliratozva, a fiáé ellenben rongyos, egyszerű papírfüzet volt. Amikor kinyitotta a saját üzleti könyvét, látott egy olyan lapot, ahová csak egy mondat volt beírva: „Horgászni voltam a fiammal, egy elpocsékolt idő, nem fogtunk semmit”. Az öregapó kíváncsi volt, hogy a fia írt-e ugyanarra a napra valamit az ő naplójába. A fia ezt írta: „Egy csodálatos napom volt apuval, mert együtt horgásztunk a tavon”.
Ki, hogyan éli át az időt? Lehet, hogy mi is így vagyunk ezzel az év folyamán, hogy amikor eljövünk a templomba a szentmisére, már nézzük, hogy mikor lesz vége a szentmisének, mert utána dolgunk van, menni kell, stb. Mi csak kipipáljuk, hogy voltunk a szentmisén. Jézus vajon mit ír az ő „naplójába”?: „A barátom eljött meglátogatni engem, így találkoztam vele ezen a vasárnapon is”.
Fel kell készítenünk a szívünket a Jézussal való találkozásra. Ennek az első lépése, hogy kitakarítjuk a lelkünket a bűnbánat és a szentgyónás által, utána pedig az adventi várakozásban úgymond élvezzük, hogy várakozhatunk. Nem siettetjük, hogy minél hamarabb lezavarjuk azt a néhány napot, ami még karácsonyig van, hanem elmélyedünk, s vele szemlélődünk. A másik oldalról azonban sürgetnek bennünket a készületi külső események. A vásárlás, a takarítás, a sütés-főzés, a gyerekekkel való kapcsolattartás, hazahívás, megszervezés, megrendelés, de hiszem, hogy a Szentlélek mindenkinek ad olyan indítást, hogy minden nap legyen legalább egy rövid ideje a saját lelkére, hogy ne csússzon ki alóla a talaj – fogalmazott József atya, majd egy érdekes levelet olvasott fel.
Kedves Barátom!
Mint tudod, közeledik a születésnapom. Megtiszteltetés számomra, hogy minden évben ünnepséget rendeznek, és úgy tűnik, ez idén is így lesz. Az emberek rengeteget vásárolnak, külön erre az alkalomra szól a rádió, a TV-műsorok, hirdetések, reklámok a világ minden pontján arról beszélnek, hogy a születésnapom egyre közeledik. Igazán nagyon jó érzés tudni, hogy legalább egyszer egy évben sok ember gondol rám. Amint tudjátok, a születésnapomra való emlékezés sok évvel ezelőtt kezdődött. Az első időkben még úgy tűnt, hogy az emberek egy része értette, és hálás volt mindazért, amit értük tettem, de manapság egyre inkább az látszik, hogy alig akad, aki tudja az okát az ünneplésnek. Mindenhol összejönnek az emberek, családok, barátok, és nagyon kellemesen érzik magukat, de valójában nem tudják, nem értik, és nem is keresik az ünnep valódi jelentőségét.
Emlékszem, az elmúlt évben is volt egy hely, ahol hatalmas lakomát rendeztek a tiszteletemre. Az asztal roskadásig tele volt ízletes ételekkel, gyümölcsökkel, édességekkel. Tökéletesen díszített helyiségekben sok-sok gyönyörűen becsomagolt ajándék várta gazdáját. S tudjátok, mi történt? Meg sem hívtak! Pedig én voltam az ünnepség díszvendége, mégsem küldtek meghívót. Miattam volt az egész összejövetel, a sok dísz, és minden egyéb, és amikor maga az ünneplés elkezdődött, én kívül maradtam, bezárták előttem az ajtót. Pedig be akartam menni, velük lenni, együtt ünnepelni. Habár az igazság az, hogy mindez nem lepett meg, hiszen az elmúlt néhány évben sokan bezárták előttem az ajtót.
Mivel nem hívtak meg, hát úgy döntöttem, hogy titokban megyek be, minden zaj nélkül, és csendesen megállok az egyik sarokban. Mindenki nagyon jól érezte magát, ettek, ittak, beszélgettek, vicceltek, nevettek, és hatalmas jókedvük volt. Aztán az emberek körülállták a karácsonyfát, és átölelték egymást. Én is kitártam a karomat, de engem nem ölelt át senki. Aztán nagy várakozással elkezdték osztogatni és csomagolni az ajándékokat. Végül minden elkelt, és néztem, vajon nekem van-e valami – de nem, én nem kaptam semmit. Te hogyan éreznéd magad, ha a születésnapodon mindenki kapna ajándékot, csak éppen te nem? Megértettem, hogy nemkívánatos személy vagyok saját születésnapomon, és csendben elhagytam a helyiséget. És tudjátok, ez minden évben rosszabb és rosszabb. Az embereket csak az étel, az ital, az ajándékok, az összejövetelek érdeklik, és alig néhányan emlékeznek rám. Pedig én annyira szeretném, ha ezen a karácsonyon beengednének engem az életükbe! Nagyon szeretném, ha felismernék a tényt, hogy több mint kétezer évvel ezelőtt azért jöttem el erre a világra, hogy megmentsem őket. Csak annyit szeretnék, hogy ezt teljes szívvel elhiggyék, és beengedjenek az életükbe.
Valamit szeretnék megosztani veletek, különösen arra való tekintettel, hogy jó néhányan tudjátok az ünnep igazi értelmét. Hamarosan rendezek én is egy saját ünnepséget: látványosat, hatalmasat, amilyet soha senki még elképzelni sem tudott. Most még dolgozom rajta. Már küldöm a meghívókat. Te is kaptál már, személyesen. Remélem, észrevetted a sokféle invitálás között, s nem dobtad el… Kérlek, feltétlenül jelezz vissza, részt akarsz-e venni az ünnepségemen, foglalhatok-e egy helyet a számodra? Beírhatom-e a nevedet aranybetűkkel a vendégkönyvembe? Az ünnepségemen ugyanis csak azok jelenhetnek meg, akiknek nevei ott szerepelnek. Sok vendéget várok. Akik elvesztették vagy eldobták a meghívókat, el sem jönnek, kár értük! Akik nem válaszolnak a meghívásra, azok hiába jönnek, nem lesz helyük, kívül maradnak. Nagyon lesújt minden ilyen elmaradás.
Kérlek, készülj és válaszolj, mert így, amikor mindent előkészítettem, te is részese lehetsz az én csodálatos ünnepségemnek.
A találkozás reményében szeretettel üdvözöllek: Jézus
A lakomára szóló meghívót már keresztségünkben megkaptuk, minden egyes evangélium hallgatásakor ez fölerősödik, mindig regisztrálunk Jézusnál egy-egy szentgyónással, mert az ő asztalánál is vendégek szeretnénk lenni – zárta elmélkedését Panyi József plébános, iskolalelkész.
Koszta Mariann
sajtófelelős
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye
