„Várunk valakit: gyermeket a gyermek,
Gyermeket a nagyok, kik gyermekké lesznek,
Valakit, aki az éjjelre hajnal,
Aki az égen Nap tűz-sugarakkal,
Aki serlegünkben az öröm bora,
Akit nem un meg a lelkünk soha.” (Mentes Mihály: Várunk valakit – részlet)
Az Úr közel van hozzánk! Ez az örömünknek az oka, hirdetjük örvendezés vasárnapján, advent harmadik vasárnapján, amikor az adventi koszorún a rózsaszín színű gyertyát is meggyújtjuk, jelezve, hogy a bánat lila árnyékában a derű világosabb színe is helyet kap.
A külső mellett azonban a belső változás fontosabb, az igazi örömnek a szívünkben kell megszületni, amit senki és semmi nem vehet el tőlünk.
Erről tanított elmélkedésében Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök az örvendezés vasárnapjának előestéjén, december 16-án, a debreceni Szent Anna-székesegyházban bemutatott szentmisén.
Vajon mi lehet az örömünk forrása? Nehéz helyzetben élünk, amelyben sokszor elvész az örömünk, mert általában evilági dolgokra gondolunk, és nagyon sok minden nem sikerül. Valaki egyszer így fogalmazott: egy nap történik velünk tíz dolog, abból nyolc jó, egy semleges, egy pedig rossz, és a hangulatunkat az az egy rossz határozza meg. Milyen érdekes ez! Miért nem tudunk igazán örülni annak, hogy egyáltalán létezünk, hogy Isten mennyi ajándékot készített nekünk, hogy Isten végtelen kegyelmével eláraszt bennünket. Miért nem tudunk annak örülni, hogy velünk az Isten. Ez az igazi örömhír!
Az olvasmányban Izajás gyönyörű jövendölését hallhattuk (lásd: Iz 61,1-2a.10-11), ami Jézusban megvalósult, hiszen Jézus idézi is: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét” (Lk 4,18-19).
Jézus nem azt mondta, hogy pénzt vigyek a szegényeknek, hanem hogy örömhírt, amely sokkal több, mint az evilági gazdagság, siker.
Az örömhír az, hogy Isten meglátogatja a népét, velünk van. Az ószövetségi szakasz második részében olvassuk: „lelkem ujjong az én Istenemben”. Mária hálaadó énekében, a Magnificat-ban is halljuk ezt, és ebben sincs szó semmi evilági dologról, csak arról, hogy az Isten „az üdvösség ruhájába öltöztetett”, és bennünket, akik megkeresztelkedtünk, betölt a kegyelmével. Ez a mi örömünknek a forrása.
Hogyan tudjuk ezt megélni? Úgy, hogy Isten jelenlétét állandóan figyelemmel kísérjük, és mindenért hálát adunk. Legyetek hálásak mindenért! (lásd: Kol 3,15), de mi általában a jó dolgokért szoktunk hálát adni.
Egyik paptestvér azt mondta, hogy két dologért szokott hálát adni: azért, ha a Jóisten teljesíti a kéréseit, és azért, ha nem teljesíti. Ebből látszik az a mély hit, hogy „az Istent szeretőknek minden javukra válik”(Róm 8,28). Nehéz ezt elfogadni evilági oldalról, amikor valami fáj, keresztet jelent, de az is a javunkra válik, mert az örök élet felé irányítja a figyelmünket.
Örök dolgaink is vannak, de azzal alig foglalkozunk. Advent különleges kegyelmi időszak arra, hogy odafigyeljünk ezekre az örök dolgokra.
Szent Pál apostol így tanít bennünket (lásd: 1Tessz 5,16-24): „Ne oltsátok ki a Lelket”, a Szentlélek szerint éljünk, szüntelenül imádkozzunk, „a prófétai beszédet ne vessétek meg”, vagyis Isten üzenetét olvassuk, figyeljük és véssük a szívünkbe, hogy átalakítson bennünket, mert Jézus bennünk akar élni.
Nagy kísértés az, hogy egy-egy helyzetet, vagy embert olyannak tartsunk, amiben, vagy akiben nincs ott az Isten, ugyanis Isten mindenütt jelen van a szeretetével. Ezért a legfontosabb, hogy az emberi kapcsolatainkban éljük meg Isten szeretetét.
Felföldi László pécsi megyéspüspök adventi beszélgetésében elhangzott, hogy a családi asztalnál nincs helye a mobiltelefonnak. Az érkező üzeneteket azonnal megnézzük, és ez azt mutatja, hogy az üzenet fontosabb, mint akivel egy asztalnál ülünk, együtt étkezünk.
Az emberi kapcsolatokban tudjuk megélni a szeretetkapcsolatainkat. A másik emberben ott van az Isten akkor is, amikor nem is látszik. Nagyon fontos, hogy ne ítéljünk meg senkit, hanem szeressünk Isten szeretetével.
Fellépett egy ember, János volt a neve, aki azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról, a szeretet fényéről, arról, hogy itt van velünk az Isten. Elküldték a „titkosszolgálatot” Keresztelő Jánoshoz, hogy megkérdezzék tőle: „Ki vagy te?” A Messiás, Illés, a próféta? (lásd: Jn 1,6-8.19-28).
Ezt a kérdést a világ sokszor nekünk, keresztényeknek felteszi: „Ki vagy te, keresztény?” „Hogyan képviseled Isten szeretetét, azt a feltétel nélküli, mindent adó szeretet, amit tőle kaptál?” Akkor tudunk igazán tanúságot tenni, ha meglátszik rajtunk az a keresztény krisztusi öröm, hogy velünk az Isten. És ezt az örömöt senki és semmi nem veheti el tőlünk. Ez az öröm, a reménységnek a beteljesedése, vagyis az örök élet.
Örvendezés vasárnapján arra figyeljünk, hogy eljött Jézus, hogy magához emeljen bennünket, részesítsen az ő életében, nekünk adja szeretetét. Ahogyan Szent Pál írja: „Hűséges az, aki meghívott benneteket, ő majd végbe is viszi” (1Tessz 5,24). Nem a saját erőnkből kell élni, hanem csak Istenre kell ráhagyatkozni, rábízni az életünket, aki jelen van, és valóban teljességre viszi a szeretetünket, az életünket.
Figyeljünk oda egymásra, szeressük egymást Isten szeretetével, és akkor boldog lesz a karácsonyunk! – zárta elmélkedését Palánki Ferenc megyéspüspök.
Az adventi készületünket a szentmise után Az olasz lélek imája című Adventi koncert is segítette Ács János karnagy szervezésében, neves, fiatal művészek előadásában: Javorkova Ildikó szoprán, Heiter Melinda alt, Horváth István tenor, Clementis Tamás basszus, Katerina Svecova hegedű/violin, Liszkay Leonóra fuvola/flute.
Zongorán kísért Ács János karnagy.
A koncerten olasz zeneszerzők: Vivaldi, Pergolesi, Mozart, Cherubini, Rossini és Donizetti művei csendültek fel.
Kovács Ágnes
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
