Az olvasmányban egy minden képességével férje és családja javát szolgáló derék asszony képe tárul elénk.
A szentleckében arról hallunk, hogy az Úr eljövetele, számonkérése nem éri váratlanul azokat, akik éberen és józanul élnek, akik jól kezelik a rájuk bízott javakat.
Az evangéliumban Máté, a vámosból lett apostol, a talentumokról szóló példabeszéddel elmondja nekünk, hogy Jézus, hogyan nevelte át őt az idegen hatalom vagyonkezelőjéből Isten országának „vagyonkezelőjévé”.
Szentírási részek:
Olvasmány: Péld 31,10-13. 19-20. 30-31 – Derék asszony, aki minden képességével férje és családja javára szolgál.
Szentlecke: 1Tessz 5,1-6 – Az Úr úgy jön el, mint éjjel a tolvaj, de ha éberek és józanok vagyunk, akkor nálunk nincs „éjjel”
Evangélium: Mt 25,14-30 – Szeretetből ránk bízott talentumokat kezelünk.
Kedves Testvérek!
Az egyházi év végéhez közeledve az elhangzott szentírási részek a számadásra irányítják a figyelmünket. Érthetjük ezt úgy is, hogy az elmúlt liturgikus évre visszatekintve vizsgáljuk meg, hogy mire jutottunk Isten kegyelmi adományaival, de érthetjük úgy is, hogy a végső elszámolásra, az utolsó ítéletre gondolva, hogyan tudunk elszámolni azokkal a képességeinkkel, amelyeket az emberi közösség szolgálatára kaptunk Istentől.
Az olvasmányban egy derék asszony szeretetből forrásozó, fáradhatatlan életéből villantak fel előttünk pillanatképek. Láthattuk, hogyan szolgálja férje örömét, hogyan gondoskodik családjáról, és ezen túl gondja van a szegényekre, rászorulókra is. Egy istenfélő, Istent szerető asszony, aki minden képességét kamatoztatva szolgálja közvetlen környezetét, jelenvalóvá teszi abban a gondviselő Istent. Ennek a tökéletes szolgáló szeretetnek a tükrében hogyan látom magam?
Az elmúlt egyházi évben, advent első vasárnapjától mostanáig, milyen lelkülettel voltam jelen a családomban, munkahelyemen, egyházi közösségemben?
Nekem nyilván nem az olvasmány korabeli derék asszony eszközeivel kellett szolgálnom, hanem a mai kor eszközeit kellett úgy használnom, hogy mindig, mindenkinek javára legyek, és sohase kárára. Dicsérhet-e engem a családom, a társadalmi környezetem, az egyházközségem, hogy derék emberként minden Istentől kapott képességemmel, teljes odaadással szolgáltam éppen azt, aki mellettem volt? Vagy még inkább,
dicsérhették-e Istent, akinek a nevében éltem így az emberek között? Növekedtem-e a szolgáló szeretetben?
Ha Isten most hívna végső elszámolásra, mennyit kamatoztattam rám bízott adományait? Pál apostol a szentleckében emlékezteti a tesszaloniki híveket a végső elszámolásra, az Úr eljövetelére, aki úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. Egyben tudatosítja bennük, hogy ők nem járnak sötétségben, hiszen mindnyájan a nappal és a világosság fiai, de figyelmezteti is őket, hogy legyenek éberek és józanok, állandó készenlétben kamatoztassák az Úrtól kapott adományaikat, mert bármikor érkezhet az Úr.
Az evangéliumban Jézus egy szemléletes példabeszéddel készíti fel tanítványait és minket is az ő visszatérésére, a végső elszámolásra. Csodáljuk meg először az idegenbe készülő ember és szolgái kapcsolatát. Rájuk bízza egész vagyonát, tehát szereti őket, megbízik bennük, ismeri képességeiket. Kinek-kinek rátermettsége szerint ad a vagyonából, hogy kezelje azt. A három szolga közül kettő nagy megtiszteltetésnek érzi a megbízást, a harmadik viszont csapdának tekinti. Nem ura szeretetét és bizalmát látja a megbízás mögött, hanem gazdája fösvénységétől félve „cselekszik”.
A példabeszédbeli tulajdonoshoz hasonlóan Isten is munkatársakat kér fel terveinek megvalósítására. Szeret és ismer bennünket, rátermettségünk szerint bízza ránk országa építésének feladatait. Öröktől fogva az a terve velünk, hogy őt képviseljük, az ő nevében „gazdálkodjunk” mindennel, mert minden az övé, az ő „vagyona”. A számonkérésnél azt nézi majd, hogy a tőle kapott rátermettségünkkel, képességeinkkel hogyan jelenítettük meg az ő gondoskodó szeretetét, mennyire tettük őt megismerhetővé, jelenlévővé. Egyikünkre sem az „egész vagyonát bízta”, csak „annyit”, amennyinek „kezeléséhez” képességet adott. Ha így nézzük, mindkét szolga 100 %-ot teljesített. Az öt és a két talentumot kapott szolga tökéletesen képviselte, megjelenítette távol levő urát az ő birtokán. Így mi is, ha mindegyikünk az Istentől kapott képessége szerint képviseli, jeleníti meg őt, bemehet az ő örömébe, vele lehet az örök dicsőségben. Aki pedig a kapott képességeivel nem képviseli, nem jeleníti meg Istent a rábízott feladatban, nem lesz részese Ura örömének.
Képességeinket az emberi közösség szolgálatára kaptuk, hogy azokkal jelenvalóvá tegyük Isten gondviselő szeretetét. Mindegyikünk személyre szabott képességekkel és küldetéssel rendelkezik. Ennek a személyre szabott küldetésnek a teljesítésével egymást is gazdagítjuk, mert így együtt kezeljük az Isten „egész vagyonát”, együtt építjük az ő országát, és együtt részesedünk az ő örömének teljességében.
Fodor András
nyugalmazott püspöki helynök, plébános
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
