Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök novemberben a nyírcsaholyi Szent László-templomban szentségimádáson, majd szentmisén imádkozott egyházmegyénk papjaiért, valamint újabb papi és szerzetesi hivatásokért a Szatmári esperesi kerület papjaival, híveivel együtt.
A szentségimádást Hajdú István plébános vezette, a szentmisét pedig püspök atya mutatta be.
A szentségimádáson a hívek énekeltek, rózsafüzért imádkoztak a hivatásokért, István atya könyörgő imákat mondott, valamint a Szent László Imaszövetség novemberi titkáról – „Jézus, aki meghirdette Isten országát” (Mt 4,23-25) – szóló elmélkedést, Fodor András atya gondolatait olvasta fel.
Ebben többek között bátorítást hallhattunk arról, hogy november hónapban a szentek társaságában úgy tekintünk a halálra, mint mennyei születésnapra. „Jézus, aki meghirdette Isten országát” nyilvános működése kezdetén arra az „országra” irányította mindenkori tanítványai figyelmét, ahonnan ő hozzánk érkezett, és ahova el akar vezetni minket. Új „területre” helyezte át az emberi élet súlypontját.
A Szent László Imaszövetség tagjaiként arra vállalkoztunk, hogy papi és szerzetesi hivatásokért imádkozunk. Olyanokért, akik élethivatásuknak tekintik, hogy az Isten országának tanúi, hirdetői legyenek. Mire hívta meg Jézus a tanítványait? Hogy megossza velük az életét, azt az életet, amelyet ő az Atya országában élt. Jézus mai tanítványait is erre hívja. Tudunk-e olyan „helyet”, egyházközséget, szemináriumot, mai Galileát, ahol magához hívhatja Jézus azokat, akiket kiválaszt? A teljes elmélkedés ITT elolvasható.
A szentségimádást egy felajánló imádsággal zárták, ebből közlünk részletet:
„Én Uram, én Istenem!
Ajándékozz nekünk jó papokat, akik hozzád vezetnek bennünket, akiket eltölt a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és őszinte hitből fakadó szeretet.
Adj olyan papokat, akik igazán a te embereid: kifogástalanok, megfontoltak, mértéktartók rátermettek a tanításra, megértők, békeszeretők, nem anyagiasak, olyanok, akik tiszta lelkiismerettel őrzik lelkükben hitünk szent titkát.
Adj olyan papokat, akik minden napjukon igaz életre, hitre, szeretetre és békességre törekszenek.
Adj olyan papokat, akik mindenkihez barátságosak, a tanításban ügyesek és türelmesek, az intésben szelídek, és minden jóra készek!”
Ezen a napon (november 9-én) az Egyház a Lateráni Bazilika felszentelésének ünnepét tartja, a napi evangéliumi szakaszban (Jn 2,13-22) pedig Jézus saját teste templomáról beszélt. Ferenc püspök atya a szentmisén az evangéliumból kiindulva a templomról, mint az ember boldogságának előképéről elmélkedett.
„Amikor Jézus feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott mindaz, amit a templomról mondott, hittek az írásnak, Jézus szavainak, mert benne beteljesedett mindaz, amit a próféták jövendöltek. A jeruzsálemi, kőből épült templom 46 esztendeig épült. Az örök templom maga Jézus. Ő saját testének templomáról beszélt, amikor azt mondta: »Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!« A kivégzői lebontották a testének templomát, és harmadnapra föltámadt: Ez a mi hitünk alapja.
Az ember vágyakozik a boldogságra. Jézus kinyilatkoztatta azt, hogy igazán boldogok, vagyis igazán otthon csak Istennél, az ő szívében leszünk. Ennek előképe, földi képmása a templom. A templom szépsége az, ha a benne imádkozók szép lélekkel találkoznak az Istennel. Ennek van hatása a világra, a környezetünkre.
Ha úgy megyünk el a templomainkba, hogy túl vagyunk a szentmisén, úgy végezzük napi imádságainkat, hogy túl vagyunk rajta, akkor Isten nélkül folytatódik az életünk. De ha a szentmisében, a szentáldozásban, az imádságainkban átjárja szívünket, lelkünket Isten jelenléte, akkor őt visszük magunkkal. És aki velünk, egy mozgó tabernákulummal találkozik, a mozgó templommal, Isten jelenlétének tanújával fog találkozni.”
Püspök atya egy afrikai misszionárius történetéről is beszélt elmélkedésében: A misszionárius az egyik misszióban találkozott egy bennszülött tanítóval, aki elmondta neki az életét. Gyermekkorában a tőlük több mint tíz km-re szolgáló fehér atyákhoz járt szentmisére vasárnaponként. A faluban furcsán néztek rá, hogy mit akarhat ő a fehér atyáktól, a fehérek Istenétől, sőt ezért még jól meg is verték, de ő nem mondott le minderről, mert nagyon jól érezte magát a szentmisén, megérezte, hogy van ott valaki. Felnőtt korában megnősült, kialakított maguknak egy kis kertet, és továbbra is járt a fehér atyákhoz a szentmisékre. A falu vénei ezért minden alkalommal jól megverték, és amikor először termett a kertje, széttiporták, tönkretették az összes termést. Ekkor elpanaszolta ezt a fehér atyáknak, és tanácsot kért tőlük, hogy mit tegyen. Azt mondták neki, mutassa meg, hogy mit tanult a fehérek Istenétől, aki nemcsak a fehérek Istene.
Következő évben, mielőtt összetiporhatták volna a termését, elvitte, letette azt a falu közepére, és odaadta a falu népének. A falu vezetői megdöbbentek ezen a cselekedetén, és azt kérdezték tőle, hogy miért tette ezt, hiszen ők mindig rosszul bántak vele. Azért – válaszolta -, mert én ezt tanultam a fehérek Istenétől, aki a feketék, a színesek és minden embernek Istene, a szeretetnek az Istene. Később ő lett a misszió tanítója, vezetője, és továbbra is tanúskodik Isten szeretetéről.
A templom, Isten háza, Isten jelenléte segít, hogy megerősödjünk a hitünkben, elhatározásainkban, elköteleződéseinkben hivatásunk mellett, a szeretet parancsa mellett, amely inkább lehetőség, mint parancs, abban, hogy kimutassuk Isten és emberek iránti szeretetünket, megmutassuk meggyőződésünket, hitünket, hogy kihez is tartozunk igazán.
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
