Imának nevezzük szívünk minden titkos beszélgetését, minden a Lélek dolgaira fordított figyelmet, minden arra való törekvést, hogy kellőképpen ápoljuk magunkban Isten gondolatait. Bármilyen dolgot teszel, ha az olvasásnak szenteled magad, ha az ének szavával dicsőíted az Istent, ha fájdalmasan vágyakozol Isten után, ha egész testeddel a földre borulsz, ha dicsőítő zsoltárverseket énekelsz, mindennek a tiszta imához kell vezetnie, amelyből megszületik benned az Isten iránti szeretet. Mert a szeretet az imából származik.
Az imádság egy olyan elérhető állapot, határhelyzet, melyen keresztül az ember minden pillanatban beléphet az Istennel való közösségbe; Szír Szent Izsák, a keresztény spiritualitás történetének kiemelkedő alakja úgy határozza meg az imát mint a fokozatos önkiüresítés folyamatát, három lépcsőfokban.
1. Az ima
Az imádság a maga legalapvetőbb formájában úgy jelenik meg, mint emberi tevékenység, amelyben az ember a maga teljességében, testi és szellemi mivoltában vesz részt. Erőfeszítést, aszkézist, testi fáradságot igényel, állandó küzdelem jellemzi a figyelemért, a jelenlétért, helyet kapnak benne az emberi vágyak, megjelenik benne a félelem, a psziché teljes gondolati és érzelmi valósága.
Legjellegzetesebb formája a kérés, ami valami vágyott jóra irányul. Izsák az imádságnak ehhez az első szintjéhez sorolja a zsoltározást és az elmélkedő olvasást is, amit ma lectio divinának neveznénk. A többi egyházatyához hasonlóan az imádságban Izsák számára is etalon a Miatyánk, az Úr imája, amelyben szerinte az imádkozó arra kap meghívást, hogy a kéréseken keresztül eljusson Isten jelenlétének vágyához és észleléséhez, kialakuljon benne az Istennel való intimitás. Az imádságnak ezen az első szintjén az imádkozó személy tevékenysége alapvető fontosságú, melyre Izsák saját kultúrájából a gyöngyhalász fáradságos munkájának képét alkalmazza: a gyöngyhalász számtalanszor lemerül a mélybe, és legtöbbször csak testet és iszapot talál, de az a ritka élmény, amikor a felnyitott kagylóban igazgyöngyre lel, erőt és kitartást ad neki a látszólag hiábavaló munkához.
2. A „tiszta ima”
A kitartó gyakorlás révén az ember imádsága megtisztul. Izsák a „tiszta” jelzőt nem morális értelemben, a bűntől vagy a rossz gondolatoktól való mentességre használja. A „tiszta ima” az imádságnak egy magasabb szintje: az ember imádkozik, de már semmilyen gondolat vagy szétszórtság nem akadályozza, „megtisztult vággyal imádsága minden szórakozottság nélkül már csak arra irányul, ami jó”. Ízlelni a szeretet édességét s ennek gyümölcse a tisztaság, míg a lelki szint a szeretetben megtalált tökéletességet hozza el a lelki élet útján járó ember számára.
Az izsáki „tiszta ima” tehát a lelki élet középső, pszichikai szintjének teljességére jutott ember imája. Ennek a megtisztult pszichének az egyik legfontosabb tulajdonsága az irgalom, az együttérzés:
„Mi a tisztaság? Olyan szív, amely tele van irgalommal az egész teremtett természet iránt Milyen az irgalommal teli szív? Az egész teremtés, az emberek, a madarak, az állatok… és minden iránt, ami létezik. Ha rájuk gondol vagy ha látja őket, a szeme könnybe lábad, mert irgalmasságának ereje mély együttérzést támaszt szívében. A szíve összeszorul, erőtlenné válik, és nem viseli el azt az érzést, ha valami rosszat lát, vagy akár a legkisebb szenvedést tapasztalja a teremtés ölén…”
Izsák hangsúlyozza, hogy az imádságnak ezen a szintjén még megjelenhet a küzdelem, jellemző rá a fáradozás, ez az ima még az akarat befolyása alatt áll, a test, a lélek és az értelem együtt imádkoznak. Tisztaságának lényege, hogy összeszedett, Isten szerinti célra, egy célra irányul, s miközben az ember akarata megegyezik az övével, a lelket öröm tölti el.
Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az imádság útja az egyre mélyebb csend felé vezet, a hallgatástól a belső csenden át az Isten csendje felé…
3. A „nem-ima”
lélek útján a tiszta imát meghaladó állapot az imádság beteljesedése, a kegyelem olyan megtapasztalása, amelyben az imádkozónak már nincsen aktív szerepe. Azért, hogy ezt a nagy váltást, a tisztán ajándék-jelleget hangsúlyozza, Izsák előszeretettel nevezi ezt az állapotot „nem-imának”. Az imán túli imának a szerzője kizárólag a Szentlélek, aki az ember értelmében személyiségének központjában, a szívében imádkozik, miközben őt eltölti a csend és az ámulat.
A lélek útján a tiszta imát meghaladó állapot az imádság beteljesedése, a kegyelem olyan megtapasztalása, amelyben az imádkozónak már nincsen aktív szerepe. Azért, hogy ezt a nagy váltást, a tisztán ajándék-jelleget hangsúlyozza, Izsák előszeretettel nevezi ezt az állapotot „nem-imának”. Az imán túli imának a szerzője kizárólag a Szentlélek, aki az ember értelmében személyiségének központjában, a szívében imádkozik, miközben őt eltölti a csend és az ámulat.
Előfordul, hogy az imádságnak ezt a szintjét Izsák „lelki imának” nevezi, amennyiben a Lélek a cselekvő alanya.
„A lelki imában nem imádkozik sem a lélek, sem az értelem, sem a testi érzékek, s nincs alávetve az akaratnak sem. Hanem miközben minden nyugalomban van, a Szentlélek beteljesíti benne saját akaratát, s ebben nincsen imádság, hanem csend van. Ez az a testetlen liturgia, melyet a mennyei előképek szerint a szentek ünnepelnek a földön és az égben.”
Forrás: Baán Izsák OSB: Ízlelni a szeretet édességét – Szír Szent Izsák tanítása az imán túli imáról
http://real.mtak.hu/127128/1/Sapientiana%20202101-05%20Baan%20Izsak.pdf
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
