Mindenszentek főünnepén, november 1-én Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök szentmisét mutatott be a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban. Ezen a napon délután pedig temetői ájtatosságot vezetett a nyíregyházi Északi Temető papi parcellájánál.
Az alábbiakban a főpásztornak a szentmisén elhangzott elmélkedését olvashatjuk:
Nagy öröm van ma az égben, de nagy öröm van a földön is. Ezekben a napokban járjuk a temetőket, de november első napján mégsem arra gondolunk, hogy milyen szomorúak vagyunk szeretteink elvesztése miatt, hanem arra kell gondolnunk, hogy
szentek között járunk, és hogy az elhunyt szeretteinkhez fűződő érzéseinkben, emlékeinkben megmutatkozik az, hogy a szeretet soha el nem múlik.
Édesanya, testvér…, mindenki sorolhatná, hogy kik vannak már odaát. Mennyi emlék, élmény, érzelem köt össze bennünket most is, de leginkább az a hit, hogy találkozunk, és hogy ők már a mennyországban vannak.
Mindenszentek ünnepe arra tanít bennünket, hogy újítsuk meg a hitünket abban, hogy létezik mennyország. Sokan úgy élik a keresztény életüket itt a földön, hogy valahogy boldogulni kell, túl kell lenni, át kell élni ezt az életet, de majd eljön a boldog, nyugodt, kiegyensúlyozott, szép élet. És eltelik az életünk úgy, hogy nem is éltük át.
Mi a megoldás?
Újítsuk meg a hitünket! Szent János apostol ezt mondja: „most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk” (1Jn 3,2). Sokszor elgondolkodok azon, hogy mit is jelent ez a mondat.
Először is azt, hogy ne éljünk akárhogy, mert nem mindegy, nem babra megy a játék. Most Isten gyermekei vagyunk, de nehogy eljátsszuk ezt az istengyermekséget!
A mondat másik értelmezése így is hangozhat, hogy föl sem tudjuk fogni, hogy Isten mit készít nekünk. Most nem tudjuk, hogy mi lesz, de hiszünk benne, hogy sokkal jobb lesz, nagyon jó lesz:
„Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik” (1Kor 2,9).
Itt tehát nem arról van szó, hogy valahogy túl kell lenni ezen a földi siralomvölgyön, és majd egyszer eljön a mi boldogságunk a mennyországban, hanem már itt a földön annak boldogságával élhetünk, hogy van Isten, van mennyország, az Isten szeret miket, és meghív bennünket már itt a földön arra, hogy neki, vele éljünk.
Az evangéliumban hallhattunk (lásd: Mt 5,1-12) a nyolc boldogságról. Első hallásra nem azokat tartjuk igazán boldognak, akiket üldöznek, akik sírnak, szomorúak, éheznek, de mégis benne van az, hogy bár nincs semmim, de van Isten, sőt itt van az Isten, és ez tesz engem igazán boldoggá.
Mit jelent az, ha valaki boldog, szent? Azt, hogy Istenhez tartozik. Sanctus azt jelenti: egészen más, mint a világ, elkülönül, Istenhez tartozik. A teremtett világ szent. Milyen csodálatos színekben pompázik! Október utolsó napján, látva a gyönyörű naplementét, egy nagyon színes világot ajánlhattunk fel a Szűzanyának a rózsafüzért imádkozva. A világ szent, de nem szabad. Csak az ember az, aki saját szabad döntése alapján tud válaszolni Isten szeretetére.
Azokat a szenteket ünnepeljük, akik úgy élték le az életüket, hogy ezeknek a boldogságoknak a lelkületében átformálódtak krisztusivá, Krisztusként léptek át a mennyországba, az ő képmását vitték magukkal, és amikor odaértek, nem rettegő ítélet várta őket – ahol borzadok és félek –, hanem szeretetteljes összeölelkezés a mennyei Atyával.
Püspökszentlászlón Vácz Jenő jezsuita atya – az Életrendezés háza alapítója – sírfeliratán olvasható:
„Amikor a mennyei Atya meglátta, eléje futott és össze-vissza csókolta”. Ezt jelenti a szentség, ha valaki Istenhez tartozik, és így gondol, vágyakozik Istenre.
Azok a szentek – írta egy bencés atya –, akik egész életükben tanulták ezt a szentséget. Nem voltak bűntelenek, hibátlanok, tökéletesek, de egész életükben arra vállalkoztak, hogy nekiállnak és dolgoznak magukon, imádkoznak, formálódnak, kérik a kegyelmet, és Isten kegyelmével együttműködve tudtak szentek lenni.
Jézus megkérdezték tanítványai: „Akkor ki üdvözülhet?” (Mt 19,25), vagyis ki lehet szent? Jézus azt válaszolja: „Embernek ez lehetetlen, Istennek azonban minden lehetséges” (Mt 19,26). Istennek lehetséges, hogy mindannyian szentek legyünk.
Mi kell ahhoz, hogy szentek legyünk? A szabad akaratú döntés. Döntök Isten mellett, elfogadom a kegyelmet, együttműködök vele, az ő jobbító szándékával, és elkezdem azt az életutat járni, amit nem is egyedül járok, hanem ővele.
A szentek azok, akikben semmi rendkívüli nincs, csak helytállnak a hétköznapokban, hűségesek, szeretetteljesek, segítőkészek, akik körül a többi ember élete kicsit jobb, szebb, boldogabb, akik körül az embernek nincs kétsége afelől, hogy van-e Isten vagy nincs.
A szentek azok, akik ahogy járják életútjukat, megjelenik rajtuk keresztül Isten szeretete a földön. Ha ebbe belegondolunk, azt kell mondjuk, hogy ez tulajdonképpen az én életemben is megjelenhet, hogy ha valaki velem találkozik, akkor találkozzék Isten szeretetével, a megbocsátással, irgalommal, a békességgel, a harmóniával. Legyek szelíd, türelmes, várjam ki a soromat, éhezzem és szomjazzam az igazságot, sőt, vállaljam a meggyőződésem miatt még az üldöztetést is, mert akkor egyre inkább formálódik bennem Jézus Krisztus képe.
A mindenszentek örömünnep. Járjuk a temetőket és hisszük, hogy a szentek között járunk, és akik már célba értek, tudnak nekünk segíteni, értünk imádkozni.
Mindenszentek ünnepén mi, a zarándokegyház köszöntjük a megdicsőült Egyház tagjait és kérjük, hogy imádkozzanak értünk. Halottak napján, november 2-án pedig a zarándokegyház, a szenvedő egyház tagjaiért imádkozunk, hogy ők is minél teljesebben ott lehessenek már a megdicsőültek között, és egykor majd mi is ott lehessünk velük.
Ezért ez a mostani néhány nap az Anyaszentegyházunk nagy-nagy ünnepe, amikor összefog az ég és a föld, összeér az ég és a föld.
Minden szentmise is ilyen nagy ünnep. Amikor megáldozunk, akik az élet zarándokútján vagyunk, magunkhoz vesszük Krisztus testét, vele egyesülünk, hogy rajtunk keresztül is megjelenjen ez a szeretet, ez a fényesség, a jóság, a krisztusi képmás itt a földön.
Segítsen bennünket ez az ünnep, hogy keresztény, krisztusi hivatásunkat minél teljesebben tudjuk teljesíteni.
A főpásztor elmélkedését itt meghallgathatjuk:
Fotó: Kardos György
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
