Ebben a hónapban se feledkezzünk meg reggeli imánkról: Ó, Uram! Szeretnék ma is egész nap a Te jelenlétedben élni, ezért arra kérlek, tisztítsd meg a szívemet, hogy be tudjam fogadni a Te békédet és segítségeddel meg is őrizzem azt egész nap. Szent Lelkeddel indíts arra, hogy felszítsam lelkemben, a szentségeid által kapott kegyelmeket, és ma is, legalább lélekben jelen legyek a Te legszentebb áldozatodban. Veled egyesülve a szentáldozásban, erőt merítsek a rólad való hiteles tanúságtételhez. Ámen.
November hónapban a szentek társaságában úgy tekintünk a halálra, mint mennyei születésnapra. Jézus, aki meghirdette Isten országát (Mt 4,23-25; Mk 1,14-15; Lk 4,14-22; Jn 3,1-21) – nyilvános működése kezdetén – arra az „országra” irányította mindenkori tanítványai figyelmét, ahonnan ő hozzánk érkezett, és ahova el akar vezetni minket. Új „területre” helyezte át az emberi élet súlypontját. Az ószövetségi törvények refrénje az volt, azért tartsd meg, hogy „hosszú életű légy a földön”. Nagyon sokan még ma is ezt várják Istentől, annak jutalmaként, hogy parancsai szerint élnek.
Jézus új távlatot nyit az ember számára. Az ő követése, „parancsainak megtartása” nem hosszú földi, hanem örök mennyei életet garantál, méghozzá úgy, hogy az nem független a földi életünktől, hanem annak beteljesülése lesz. Nem a halálunk lesz az örök élet kezdete, hanem az Isten örök tervében „megszületett” énünk.
Jézus úgy kezdte meg az Isten országának meghirdetését, hogy tanítványokat gyűjtött maga köré, akikkel megosztotta az életét, azt az életet, amelyet ő az Atya Országában élt. Amikor pedig feladattal bízta meg őket, azt kérte, hogy hirdessék: elérkezett a mennyek országa. Erre a küldetésre alapította Egyházát is, hogy benne, az e világ történelmében elérkezzen az Isten országa.
A Szent László Imaszövetség tagjaiként arra vállalkoztunk, hogy papi és szerzetesi hivatásokért imádkozunk. Olyanokért, akik élethivatásuknak tekintik, hogy az Isten országának tanúi, hirdetői legyenek. Mire hívta meg Jézus a tanítványait? Hogy megossza velük az életét, azt az életet, amelyet ő az Atya országában élt. Jézus mai tanítványait is erre hívja. Tudunk-e olyan „helyet”, egyházközséget, szemináriumot, mai Galileát, ahol magához hívhatja Jézus azokat, akiket kiválaszt? Az imádsággal együtt mit kell még tennünk, hogy ilyen hellyé legyen a mi közösségünk? Mi magunk is Jézus tanítványai vagyunk,
mertük-e már olyan közel engedni magunkhoz Jézust, hogy megoszthassa velünk az ő életét, hogy a mi életünk „súlypontját” is az Isten országába helyezze?
November hónapban, ha járjuk is a temetőket, igyekezzünk a szentek társaságában is járni, hogy akik már a beteljesedett Isten Országában élnek, erősítsék hitünket és odavágyakozásunkat a szentek közösségébe. És végül ne feledkezzünk meg a szenvedő Egyházról, a tisztuló lelkekről, a köztük lévő elhunyt papjainkról. Búcsúnyeréseinkkel segítsük őket, hogy az ő életük is beteljesedjen az Isten Országában.
Fodor András
nyugalmazott püspöki helynök, plébános
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
