Az újfehértói római katolikus egyházközségben 15 évvel ezelőtt valaki álmodott arról, hogy egy olyan csoport jöjjön létre, ahol a zene és a hit eggyé válik. Az Újfehértói Kolping Család Énekkara büszke lehet, hogy valóra váltott egy álmot. Mindannyian tudjuk, hogy a zene és az éneklés hatalmas erővel bírnak. Megérintik a szívünket, és hozzájárulnak ahhoz, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz és Istenhez.
Ezen az évfordulón köszöntjük mindazokat, akik részt vettek az énekkar életében, legyenek azok az alapító, vagy a jelenlegi tagok, a zenei vezetők és bárki, aki a kar sikerét segítette elő. Köszönjük, hogy elköteleződtek a közös cél mellett, hogy hozzájárultak a közösség életéhez, és megajándékoztak minket a szép zenével és énekkel.
Az elmúlt 15 év azt mutatja, hogy a közösség olyan hűséges és elkötelezett csapat, amely képes felülmúlni minden nehézséget és elér újabb mérföldköveket. Isten áldja meg az egyházközség énekkarát!
Az alábbiakban Hotzi Péterrel, az énekkar karvezetőjével beszélgetünk.
– Hogyan alakult meg az egyházközség énekkara?
– Juhász Imre atya 15 évvel ezelőtt Újfehértóra helyezése után néhány héttel megkeresett a munkahelyemen, a zeneiskolában. A plébános következőképpen szólított meg: „Azt mondják, hogy van itt egy zeneértő római katolikus tanár” – majd feltette nekem a következő kérdést: „Miért nincs a helyi egyházközségben énekkar?”
Imre atya azt kérte, hogy én szervezzem meg az énekkart. A következő Élővízben, az egyházközség heti lapjában meg is hirdette, hogy énekkart szervezünk és várjuk a jelentkezőket. Október végére volt annyi jelentkező, hogy beindíthattuk az énekkart, megtarthattuk az alakuló ülést. Közel harmincan jelentkeztek. Az énekkart Imre atya álmodta meg, én csak segítettem a létrehozásában.
– Az énekkar tagjai biztos bázist jelentenek és elkötelezettek az énekkar iránt?
– Tízen alkotják a mindenkori stabil részvételt, öten elfoglaltságuk miatt csak kéthetente tudnak részt venni a próbákon. Kissé rapszodikus a részvétel, mert a tagoknak különféle elfoglaltságuk van. Három külsőssel, téglási és geszterédi tagokkal összesen húszan vagyunk. A geszterédi az egyik leghűségesebb tagunk, minden szerdán itt van a próbákon. Örömmel és szívesen vesz részt a közös munkában. Gondolkodok még azon, hogy jó lenne, ha a filiákból is aktívan átjárnának férfiak és nők az énekkarba. Együtt próbálnánk, és együtt lépnénk fel. A mi stabil embereinkkel egy stabil nagy énekkar lenne.
– Szükséges-e a zenei előképzettség ahhoz, hogy valaki bekerüljön a közösségbe?
– Nem jelent feltételt. Minden szólamban vannak olyanok, akik biztos énektudással bírnak. Korábban ők az újfehértói Erkel zeneiskolába jártak, az egyik tagunk pedig Mezőkövesden járt zeneiskolába. Szívesen énekelnek, hiszen képzett hangjuk van. Minden szólam elbírja azokat, akik kevésbé képzettek, de nagyon lelkesen és odaadással jönnek. A mise népénekei belekerülnek a fülükbe, és mivel szeretnek énekelni, kevesebb adottsággal vagy képzettséggel, de bátorítással megtanulják az énekeket. Egymás elfogadásában a katolikus szellem is benne van, nem szóljuk meg egymást, hanem támogatjuk a másikat. Majdnem minden énekben van egy-két ütem vagy szakasz, amit háromszor, négyszer elénekelve már jobban belekerülnek a hangszálakba. Itt mindenki képes énekelni, előképzettségre nincs szükség.
– Fuvolaművész a hívatásod, az itt megszerzett tudás mennyire ültethető át a karvezetésre? Karvezetői képzettséged is van?
– Ebben kizárólag az játszik szerepet, hogy a Debreceni Kodály Filharmonikusok zenekar tagja voltam húsz éven keresztül. Nemcsak koncertező, hanem operajátszó zenekar is volt ez. A Debreceni Kodály Kórus tagjaival karöltve sok oratóriumot, passiót, miket adtunk elő. A húsz év alatt összegyűjtött tapasztalat az, ami lehetővé tette, hogy karvezetőként is helyt tudok állni. Láttam, hogy mi egy kórusvezetőnek a szándéka, mikor és hogyan, mit lehet tenni ebben a szerepben, de a zenei tanulmányokon is múlik a hajlandóság. Szerencsés helyzet, hogy operákat, oratóriumi műveket is játszottam, játszottunk a zenekarral. A hangok mögötti tartalom meghallása már kicsi gyerekkorunk óta elkísér. Az öcsém Szegeden a Szegedi Szimfonikus Zenekarban játszik. A szombathelyi testvérem is hangversenyezik. Mi a családban hatéves korunk óta énekeltünk kórusban. Gyakorlatilag a diploma megszerzéséig vagy zenekarban, vagy kórusban énekeltünk mindannyian, és zenéltünk.
– Az egész család rendelkezik zenei adottsággal?
– Majdnem. Édesapám nagyon szép mély hangon, bariton szólamban – ma azt mondanánk a tenor és a basszus között – énekelt a templomban. Édesanyám a matyóhímzések közben hol egyházi, hol világi dalt énekelt. Csak hat elemi végzettséggel rendelkeztek, de nagyon szépen énekeltek. A hat gyermekből négyen lettünk hivatásos zenészek. A nővérem és a bátyám nem jártak zeneiskolába, mert nem volt még ilyen iskola a városunkban. A harmadik gyermek, Feri bátyám, amikor iskolába készült, akkor épült fel a közelünkben egy új általános iskola, oda íratták be, majd bennünket is, Lacit, Pétert, Zoltánt és engem is. Akkor indítottak el egy új zenetagozatos osztályt, és ez meghatározta az életünket. Mezőkövesden, ahol éltünk, mindennapos volt az énekóra. A két nagyobbik testvéremnek nem adatott meg, hogy zenét és hangszeres tanulást folytasson. Négyünknek adatott meg, hogy zenét tanuljunk.
– Ez az isteni adomány kiteljesedett az életetekben.
– Tőlünk telhető módon végig tudtuk vinni az életünkben. Mind a négyen hivatásos zenészek lettünk, felsőfokú diplomát szereztünk. A családunkban a gyermekeink közül is sokan elköteleződtek a zene mellett. A testvéreim gyerekei is hangszeres művészek. Sőt van, akinek a felesége is művész. A mi gyermekeink is gyakorolják a zene szeretetét. Gábor fiunk is a helyi fúvós zenekar tagja. Enikő lányunk fuvolaművész.
A családunkban odafigyeltünk arra, hogy mindenki válasszon magának valamilyen területet, hangszert és gyakorolja a tudását.
Otthonról teljesen különleges lelki adományokat hoztam magammal. Édesapám legénykorában a családjával Márianosztrán élt, ahol az egyetlen magyarországi szerzetesrend, a pálosok tartottak fenn kolostort. Tótok, svábok, németek, magyarok, lengyelek, csehek éltek együtt a háromezres településen. Ide, erre a helyre vezérelt ennyiféle embert a Jóisten.
Az egyik nagymamám Mezőkövesden a harmadrendiekhez tartozott. Katolikusként nagyon erős erkölcsi tartása volt. Édesanyám felnőttként a Szofiánumba, az apácazárdába került Pestre. Nagyon sok világi volt ott, a szülők a neveltetés miatt kérték a gyermeküket ide. Az épület egyik részében voltak az apácák, a másik részében az iskola. Ő a házasságkötéséig egyházi berkekben élt. Ez ránk nézve a neveltetésünkben nagy szerepet játszott. Az édesanyámtól hallottam Békési László versét prózai alakban megfogalmazva a nekünk rendelt kereszt megtalálásáról, hordozásról és letevésről: „A saját keresztemet hordozni kell.” Ez útmutatás is volt számomra egy életre.
– Az országban sok helyen megfordultatok már. Versenyeken is megmérettetitek magatokat?
– Versenyekre nem járunk. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében kevés a római katolikus énekkar. Mi, akik hétről hétre rendszeresen összejövünk és készülünk, nemcsak az egyházközségi rendezvényeken veszünk részt, hanem meghívásoknak is eleget teszünk a filiákban, vagy azon túl. Az énekkarunk már énekelt Bosák Nándor, Palánki Ferenc, Veres András, Felföldi László, Schönberger Jenő püspök atyáknak, Ternyák Csaba egri érseknek. 1990-ben Nagyváradon három egyházi méltóság előtt is játszhattam. A tartalmas zenei élet sok lehetőséget adott az életemben. A legemlékezetesebb szereplésünk az egri érsek fogadásakor volt, akkor a bazilikában szolgálhattunk. A bazilika teljesen a mienk volt. 2018-ban a máriapócsi egyházmegyei búcsúban volt arra is lehetőségünk, hogy önállóan énekeljünk. A szertartás alatt a mi vezetésünkkel énekeltek a megjelentek, a zarándokok. Ahányan vagyunk, más-más személyes élményünk van az elmúlt időszakból. A Dunántúlon is jártunk a győri kolpingosok meghívására. Az énekkarunk az újfehértói Magyarok Nagyasszonya-templom felnőtt kórusa elnevezés után, 2022. június 4-én vette fel az Újfehértói Kolping Család Énekkara nevet.
– Az éneklés feladat, szolgálat, vagy imádkozás számotokra?
Az utóbbi. Szolgálnak a papok és a ministránsok az oltár körül és szolgálják az Úrat. Szent Ágoston gyakran idézett mondása: „Aki énekel, kétszeresen imádkozik!” – „Qui cantat, bis orat!” Ezt valljuk mi is. Fontos, hogy elhiggyük lélekből, amit éneklünk. Akkor a tekintetek is mások lesznek. Megnyílik ilyenkor az emberek lelke. Számunkra az feltöltődést jelent. amikor hetente összejövünk és énekeket tanulunk.
– Mik a további tervei az énekkarnak?
– Az énekkarral énekelt és kiválasztott énekekből szeretnék egy CD-t készíteni, amelyet ajándékozhatnánk az egyházközségbe érkező vendégeknek. Egy másik tervem bensőségesebb. Mindannyiunknak van kedves egyházi éneke, verse vagy szívesen mondott imája, ami a többiek számára ismeretlen. Ezeket jó lenne rögzíteni addig, amíg nem késő. Például az egyházközségünk idősebb tagjaitól lehetne felvenni anyagokat. Az én tarsolyomban is sok-sok ének és ima van, ami feldolgozásra vár. Jó lenne ezeket időnként a templomban előadni. Sajnos az idő elteltével feledésbe merülnek ezek az értékes dolgok. Jó lenne megörökíteni ezeket a hagyatékokat.
– Mit jelent számodra, számotokra a zene?
– Soha nem tudtam dűlőre jutni magammal, hogy mikor vagyok sok másoknak. Sokszor rácsodálkozom arra, hogy amit csinálok, az másoknak tetszik. Nekem az természetes, amit én adhatok a zenémmel, a hangszeremmel. Az egész hangszeres pályámat ez kiséri. Az egyéni szabadság fontos számomra. Egy idő után abba kell hagyni. Folyamatosan vonulok vissza a zenetanítástól. Ha valahová hívnak, örülök neki. A földi dolgokhoz soha nem ragaszkodtam. Sokszor csak úgy magamnak fújom a hangszerem.
A hit mellett tesszük le a voksot, az Istenbe vetett hitről éneklünk. Valamiféle üzenetet hordozunk, ha mi lépünk fel. A második, harmadik éneknél érezhető, hogy valamit elindítunk az emberek lelkében. Amikor meghallják, hogy a római katolikus plébánia énekkara lép fel, tudják mire is számíthatnak. A 15 év alatt már elértük, és az emberek tudják, hogy Istenről, az egyházról fogunk énekelni.
– Mit üzennél másoknak?
– Hidd el, amiről énekelsz! Legyen tied, amiről énekelsz! Szívvel, lélekkel, ésszel énekelj! Legyen rá gondod, hogy a bensődből énekelj! Élmény és ajándék legyen, amit magadból adsz!
Zsirosné Seres Judit
sajtómunkatárs, Újfehértó
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
