Az alábbi szentírási részek a szeretet törvényét állítják elénk. Az ószövetségi Kivonulás könyvéből elhangzó részlet nagyon gyakorlati módon mutatja be, hogy miben nyilvánuljon meg a szeretet az idegen, az özvegy, az árva, a kölcsönt kérő és az elzálogosított szegény iránt.
A szentleckében Pál apostol bemutatja, hogy a tesszalonikai keresztény közösség a nehézségek ellenére örömmel fogadta az evangéliumot, és a körülöttük élők számára a hívő ember példaképei lettek. Elfordultak a bálványoktól, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljanak. Szinte az a kép tárul elénk, amit Tertulliánusz így jegyzett föl: „nézzétek, hogy szeretik egymást”.
Az evangéliumban Jézus egy alattomos szándékkal feltett kérdésre fogalmazza meg a főparancsot.
Szentírási részek:
Olvasmány: Kiv 22,20-26 – Idegent, özvegyet, árvát segítsd – ne légy uzsorás, létszükségletű dolgot ne végy zálogba
Szentlecke: 1Tessz 1,5c-10 – A Szentlélek örömével fogadtátok a tanítást
Evangélium: Mt 22,34-40 – Melyik a legfőbb parancs a törvényben?
Kedves Testvérek!
Sokakban felmerülhet a kérdés: Lehet-e parancsba adni a szeretet? A legtöbben azt válaszolnák erre, hogy nem, és igazuk is van, ha úgy gondolják, hogy a szeretet érzelem. De az elhangzott szentírási részekben nem egy emberi érzésről van szó. A Szentírás az Istent nevezi szeretetnek. Az Isten pedig a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert.
Megajándékozta azzal a képességgel, hogy tud szeretni. Ha pedig megajándékozott ezzel a képességgel, akkor meg is parancsolhatja, hogy éljünk ezzel a képességünkkel.
Az ószövetségi ember még nem úgy ismerte az Istent, mint aki maga a szeretet. A Sínai hegyen adott parancsokban ugyan megnyilvánul az Isten szeretete, de az ember még csak úgy tudja azt felfogni, hogy mit nem szabad tennie, ha hűséges akar maradni a szövetséghez, amelyet Isten kínál neki. A Kivonulás könyvéből vett olvasmány konkrét helyzetekre ad eligazítást, hogy mit nem szabad tenni, ha Isten szándéka szerint akar valaki cselekedni. Az idegent ne használd ki és ne nyomd el, az özvegyet és árvát ne sanyargasd, aki kölcsönt kér tőled, attól ne követelj kamatot, ha valakitől olyan dolgot veszel zálogba, amire létfenntartásához szüksége van, amikor szüksége van rá, add vissza. Tömören azt jelenti ez, hogy úgy bánj az embertársaddal, ahogyan az Isten bánna vele, ahogyan az Isten bánik veled is. Úgy szeress, ahogyan az Isten szeret!
Az Újszövetségben Isten Jézus Krisztusban kinyilatkoztatja szeretetét, mint Szeretet mutatkozik be. Megmutatja, hogy az emberi természet képes befogadni Istent, képes úgy szeretni, mint az Isten. Jézus Krisztus a megtestesült Szeretet. Azt mondja övéinek: amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket, és ahogy én szeretlek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Olyan kapcsolatra hív az Atyával, amilyen kapcsolatban ő van vele. Egész nyilvános működése, tanítása, tettei arra utalnak, hogy a mennyei Atya öröktől fogva erre a kapcsolatra, a benne való egységre hívja az embert. Amikor azt mondja, hogy nem megszüntetni jött a törvényt, hanem beteljesíteni, felnyitja a szemünket, hogy az egész törvény lelke a Szeretet. Ezt teszi akkor is, amikor az alattomos szándékkal őt kérdezőknek így válaszol: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A másik hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.” Mire szólít fel a főparancs?
Isten hív, megajándékoz önmagával, lépj be az élet teljességébe, teljes valóddal legyél eggyé vele, legyél szeretetté!
Miközben magával ragad téged ez a vonzás, észre fogod venni, hogy magad is vonzóvá váltál, általad is többen megismerik a Szeretetet és hisznek benne.
A szentleckében Szent Pál apostol tesszalonikai hívekhez írt leveléből egy olyan közösség képe tárult elénk, amely a gyakorlatban élte ezt a szeretetet. Az ilyen, élő és igaz Istennek szolgáló közösségek láttán jegyezték meg az életüket csodáló pogányok: „Nézzétek, hogy szeretik egymást.”
Befejezésül egy idézet XVI. Benedek pápa, Deus Caritas est (Isten szeretet) első enciklikájának 18. pontjából: „A szentek – gondoljunk csak Boldog Kalkuttai Teréz anyára – a felebarát iránti szeretet képességét mindig az eucharisztikus Úrral való találkozásból merítették, s megfordítva, ez a találkozás a maga realizmusát és mélységét éppen a felebarátnak tett szolgálatból nyerte. Isten- és felebaráti szeretet egymástól elválaszthatatlan: csak egy parancs a kettő. De mindkettő Isten bennünket megelőző szeretetéből fakad, aki előbb szeretett minket. Így ez a parancs már nem kívülről érkező, számunkra lehetetlenséget előíró „parancs”, hanem az ajándékozott szeretet belső megtapasztalása, melynek lényege szerint tovább kell adnia magát.”
A szeretet szeretet által növekszik. A szeretet „isteni”, mert Istentől jön és Istennel egyesít minket ebben az egyesítő folyamatban olyan közösséggé, „mi”-vé alakít, mely legyőzi elkülönüléseinket és eggyé tesz, hogy a végén „Isten legyen minden mindenben” (vö. 1Kor 15,28).
Testvéreim! A mi közösségünk is most szentmisén vesz részt, az eucharisztikus Úrral való találkozásra jöttünk, hogy megújuljunk Isten és a felebarát iránti szeretetben. Az Istentől jövő és Istennel egyesítő szeretet „műhelyében” vagyunk. Engedjük, hogy Isten olyan közösséggé formáljon minket, amely legyőzi elkülönüléseinket és eggyé tesz. Látsszon rajtunk, hogy megismertük a Szeretetet és hiszünk benne.
Fodor András
nyugalmazott püspöki helynök, plébános
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
