Az Igeliturgia előtt:
A mai szentírási részek segítenek bennünket, hogy megértsük: Isten arra teremtette az embert, hogy őt megismerje, és segítse embertársait (misszió) az ő megismerésében.
Az olvasmányban Izajás által egy nem zsidó királyhoz, Küroszhoz szól az Úr, akit arra hív, hogy a fogságban lévő Izraelt visszaengedje földjére, és minden nép megtudja, hogy nincs más Isten, csak az Úr.
A szentleckében, a Tesszalonikában élő keresztények tevékeny hitéért, áldozatos szeretetéért és Jézus Krisztusba vetett szilárd reményéért ad hálát Pál apostol. Ezek által képesek arra, hogy a pogány környezetben, a helyi zsidók áskálódásai ellenére, hűségesek maradjanak az evangéliumhoz, így téve tanúságot az egyedül igaz Istenről.
Az evangéliumban Jézus a vele kötekedőknek világít rá, hogy az ő követőinek nem az a feladata, hogy a fennálló társadalmi rendet megváltoztassa, hanem, hogy az Istenhez hű maradva, hirdesse, hogy nincs más Isten, csak az Úr.
Szentírási részek:
Olvasmány: Iz 45,1.4-6 – Küroszt nevén szólítja az Isten
Szentlecke: 1Tessz 1,1-5b – akiket az Úr szeret
Evangélium: Mt 22,15-21 – Mivel tartozunk a császárnak és mivel Istennek?
Kedves Testvérek!
Izajás a mai olvasmányban meglepő módon mutatja be Istent. Most nem a választott néphez szól az üzenete, hanem egy pogány királyhoz. Ahhoz a Küroszhoz, aki nem ismerte Istent, de Isten ismeri őt és nevén szólítja. Valami olyasmi történik itt, mint amikor Jézus nevén szólítja Natanaelt, és azt mondja neki: „láttalak a fügefa alatt”. Küroszt, amikor királlyá kenték, a pogány szertartás szerint megfogta a bálvány-isten kezét. És most azt üzeni neki az Úr, hogy ő kente fel, ő fogta meg a jobbját. Arra indítja, hogy a fogságban lévő Izraelt engedje, rendelje vissza saját földjére. E rendelkezés következtében a környező népek is megtudják, hogy Izrael Istene az igaz Isten.
A szentleckében Pál apostol azokhoz a keresztényekhez szól, akik egy pogány városban a keresztényellenes zsidók által is üldözést szenvednek. Hálát ad értük, hálát ad tevékeny hitükért, áldozatos szeretetükért és Urunkba, Jézus Krisztusba vetett szilárd reményükért. Emlékezteti őket, hogy Isten szeretett, választott gyermekei. Így erősíti meg őket a befogadott evangélium és a Szentlélek erejében való bizalmukban, amely által az ellenséges környezetben is megismerhetővé teszik az egy igaz Istent.
Az evangéliumban Jézus, az őt rosszindulattal kérdezőknek adott válaszával nekünk, mai tanítványainak is eligazítást ad, hogy hogyan lehetünk ebben a világban az egy igaz Isten tanúi. Világossá teszi, hogy az evilági hatalom a közjó szolgálatára kapott feladaton alapul, és az e világban élő keresztény nem vonhatja ki magát a közjó szolgálatából. Meg kell adnia a „császárnak, ami a császáré”. Ugyanakkor azzal is tisztában kell lennie, hogy életének végső célja, örök üdvössége, az Isten akaratának való engedelmességén múlik. Ez pedig azt jelenti, hogy az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember akkor adja meg Istennek, ami az Istené, ha teljes szívével, teljes lelkével és teljes elméjével őt szereti, és a közjót, az éppen fennálló társadalmi rendet is Isten iránti szeretetből szolgálja.
Ha az evilági hatalom Istennek kijáró tiszteletet kíván tőle, azt nem tartozik neki megadni. Az ezzel járó szenvedések elviselésével Isten iránti szeretetét hitelesíti, az Istent nem ismerők számára is megismerhetővé teszi az Istent, hirdeti, hogy nincs más Isten, csak az Úr.
Fodor András
Nyugalmazott püspöki helynök, plébános
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye