Szentírási részek:
Olvasmány: Ez 18,25-28 – Az igazságtól elforduló vétkezik, a vétektől elforduló megigazul
Szentlecke: Fil 2,1-11 – Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt
Evangélium: Mt 21,28-32 – Nincs kedvem, de mégis kiment – megyek, de nem ment
Kedves Testvérek!
Folytatjuk az előző vasárnapi gondolatsort, egy picit másként. A múlt vasárnap a gazda a piacon ácsorgókat küldte szőlőjébe, ma a gyermekeit.
Az olvasmány tartalmilag szinte ugyanaz, mint az előző vasárnap volt. Akkor Izajás, most Ezekiel mutat rá, hogy az Isten igazságosan ítél, amikor az Őt ismerő személy elfordulását az igazságtól, halálba vivő útnak mondja, a bűntől elfordulónak pedig, aki az igazsághoz folyamodik, az örök élethez vezető utat nyitja meg, mindenkinek időt adva a megtérésre.
Az előző vasárnapi példabeszédet Jézus tanítványainak mondta, a mostanit a főpapoknak és a nép véneinek. A tanítványokon nemcsak a tizenkettőt, hanem mindazokat kell értenünk, akik a zsidók közül hallgatták Őt és figyeltek tanítására. A főpapok és a nép vénei pedig azok, akik ismerték az ószövetségi tanítást, és az ő feladatuk volt a nép tanítása, rájuk volt bízva Isten szőlőskertjének, a választott népnek a vezetése.
A mai evangélium előzménye, hogy Jézus a templomban tanított és kiűzte onnan a kereskedőket. A főpapok és vének azt kérdezik tőle, hogy milyen hatalommal tette ezt. Jézus visszakérdez, hogy véleményük szerint honnan volt János keresztsége, a mennyből, vagy az emberektől. Mivel tanakodás után úgy válaszoltak, hogy nem tudják, Jézus ezzel a példabeszéddel világít rá, hogy János keresztsége a mennyből volt, és működésével az Ő útját készítette elő, tehát az ő hatalma is a mennyből, Istentől van. Ugyanakkor a példázatban szereplő második fiúban magukra is ismerhettek.
Nézzük most a két fiú történetét. Egy emberről, apáról és két fiáról van szó. Mind a két fiú ismeri apja akaratát, mindkettőjüket a szőlőjébe küldi. Az egyik azt mondja, hogy nincs kedve és ezzel nyilván szomorúságot okoz atyjának, de később meggondolja magát, és kimegy, tehát végül engedelmeskedik atyja parancsának. A másik azonnal igent mond, de nem megy ki, nem teljesíti atyja akaratát.
Jézus erős kontraszttal mutat rá a példabeszéd értelmére. A vámosok és utcanők, akiknek nincs kedvük Isten parancsainak engedelmeskedni, inkább a saját vágyaik, szenvedélyük szerint élnek, Keresztelő János szavára bűnbánatot tartanak és Isten útjára térnek. A főpapok és vének, akik úgy mutatkoznak az emberek előtt, mint Isten törvényének, akaratának az őrei, inkább botránkoznak a vámosok és utcanők megtérésén, nem hisznek sem Keresztelő Jánosnak, sem Jézusnak. Látják a bűnösök megtérését, de utólag sem jutnak jobb belátásra.
Mint az előző vasárnapi, tanítványoknak mondott példabeszéd, úgy a mai, a főpapoknak és véneknek mondott példabeszéd is szól nekünk, Isten mai gyermekeinek is. Isten minden megkeresztelt és megbérmált gyermekét, minden nap küldi az ő szőlőjébe, hogy legyen az emberek üdvösségének, Isten országának a munkása. Küld bennünket, hogy tevékenyen építsük az ő országát az emberek között. Mindnyájunknak fel kell tennünk magunknak a kérdést, melyik fiú magatartása jellemző rám? Ha őszinte vagyok magamhoz, talán mindkettőt felfedezem.
Van, amikor úgy teszek, mint az első fiú. Nincs kedvem Isten akaratát követni, felismerem, hogy mire indít, mit vár tőlem, de a környezetem vonzásának inkább engedek, majd amikor azzal szembesülök, hogy eltávolodtam Istentől, szeretnék visszatérni hozzá, elindulok a megtérés útján, mégiscsak kimegyek a szőlőjébe.
És bizony van, amikor nincs bátorságom beismerni, hogy rossz úton járok. Úgy teszek, mint aki igent mondott az Istennek. Kötelességből elmegyek a templomba, elvégzem az imáimat, szentségekhez is járulok, mutatom, hogy Isten gyermeke vagyok, de valójában nem megyek ki az ő szőlőjébe. Az életem nem az Isten akaratához igazodik, nem érdekel mások üdvössége. A családban és a társadalomban is csak a magam érdeke számít, ugyanúgy törtetek, csalok és hazudok, káros szenvedélyekkel rombolom saját testemet, és minden emberi kapcsolatom szétzilálódik, mint azoknak, akik nem is akarnak Isten gyermekeinek látszani.
Végül a mindennél magasztosabb utat Pál apostol mutatja be a szentleckében. Azt írja a filippieknek és kéri tőlünk is, hogy egyetértők legyünk, egy szívvel szeressünk és egy lélekkel ugyanarra törekedjünk. Vetélkedésből ne tegyünk semmit, sem hiú dicsőségvágyból. Tekintsük inkább alázatosan önmagunknál kiválóbbnak a másikat. Mindezt összefoglalja egyetlen mondatban: „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt.” Akit az Atya elküldött szőlőjébe, és aki azonnal igent mondott, nem engedett a látszat böjtölést kínáló kísértőnek, nem kellett később meggondolnia, hogy vállalja-e a küldetést. Engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.
Jézus ma is ezt mondja nekünk: Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket, amint én egyértelmű igent mondtam és annak megfelelően cselekedtem, úgy akarom ezt tenni bennetek. Ne féljetek! Én veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig. Engedjük hát, hogy a velünk lévő, bennünk lakó Jézus munkálkodjon az Atya szőlőjében, és a mi jelenlétünk, a mi jótetteink által növekedjen az Isten országa.
Fodor András
nyugalmazott püspöki helynök, plébános
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
