Szentírási részek:
Olvasmány: Sir 27,30-28,7 Gondolj az Istennel kötött szövetségre, és nézd el a sértést
Szentlecke: Róm 14,7-9 – Krisztus azért halt meg és azért támadt fel, hogy mind a holtaknak, mind az élőknek Ura legyen
Evangélium: Mt 18,21-35 – Hányszor kell megbocsátani?
Kedves Testvérek!
Az évközi 21. vasárnapon megcsodáltuk Isten megbocsátó szeretetét, mint hitünket tápláló éltető ajándékot. A mai szentírási részek Istennek ebből az ajándékából forrásozó, testvéreinknek megbocsátó feladatunkra irányítják figyelmünket.
Három héttel ezelőtt megértettük, hogy Isten megbocsátó szeretete helyreállítja a vele való kapcsolatunkat, kibékít bennünket Istennel. Elfogadva az Ő megbocsátó szeretetét, a vele való kapcsolatunk, iránta való szeretetünk mélyebbé válik, mint amilyen a bűn elkövetése előtt volt.
A bűn nemcsak Istennel való kapcsolatunkat, hanem emberi kapcsolatainkat is tönkreteszi, mivel mindkét kapcsolatnak ugyanaz a szeretet az alapja. Ugyanígy az emberi kapcsolataink elleni bűneink Istennel való kapcsolatunkat is tönkreteszik. Ha belegondolunk, Isten tíz parancsolatából csak három vonatkozik az Istennel való kapcsolatunkra, az összes többi az emberekkel való kapcsolatunkat védi.
A viszályok, az ellenségeskedés és a háborúk okai: az emberi kapcsolatainkat tönkretevő bűneink. Ezek „leszerelése”, megbocsátása a békeszerzés első lépése. Hogy Isten ránk bízta a kiengesztelődés szolgálatát (2 Kor 5,18), az azt jelenti, hogy ezek megbocsátása a mi dolgunk, és ez a feltétele annak, hogy Ő megbocsásson nekünk.
Ezt az igazságot már az ószövetségi ember is felismerte. Az olvasmányban azt hallottuk, hogy a düh és a harag egyaránt utálatos, csak az ragaszkodik hozzá, aki bűnös – ezek az indulatok a bűn láncreakcióját indítják el, megszakítani, leföldelni csak megbocsátással lehet. „Aki más emberre konokul haragszik, hogy keres Istennél gyógyulást magának? Aki nem könyörül meg embertársán, a saját bűneiért hogyan imádkozik?” A szentíró szerint, ha a végső dolgokra gondolunk, ha az Istennel kötött szövetségre figyelünk, akkor képesek leszünk elnézni a sértést, képesek leszünk megbocsátani. A megbocsátással megszakítjuk a bűn láncreakcióját. Ez nem jelenti azt, hogy az elkövetett vétket jóváhagyjuk. Azt jelenti, hogy a sértést nem akarjuk viszonozni, nem akarunk bosszút állni, arra vágyunk, hogy az illetőnek a kapcsolata velünk is és az Istennel is helyreálljon.
Az evangéliumban Péter kérdésére Jézus azt válaszolja, hogy mindig készen kell állni a megbocsátásra. Jézus tanítványainak ez az elsődleges küldetése, ez Jézus evangéliuma, amit hirdetniük és gyakorolniuk kell: Bocsássátok meg a bűnöket! Arra pedig, hogy mi az alapja a megbocsátásra szóló parancsnak, Jézus egy szemléletes példabeszédet mondott. A Király, aki maga az Isten, aki szolgájának kérésére emberileg szinte felfoghatatlan értékű tartozást enged el (10 ezer talentum=204 tonna arany). Amikor ez a szolga megszabadul tartozása terhétől, számon kéri szolgatársát, aki neki 100 dénárral (385 g arany, ez az ő elengedett tartozásának 530 ezred része) tartozik. Erre a felfoghatatlan mértékű arányra hivatkozva kéri Jézus, hogy álljunk készen az ellenünk vétők bűnének megbocsátására, mert ő, ezt messze felülmúló mértékben irgalmas hozzánk.
Testvérek! Most egy rövid csendben mindegyikünk tekintsen vissza lelkiismeretvizsgálatára, bűnbánat tartására, szentgyónására. Helye van ezekben az emberi kapcsolataim felülvizsgálásának? Lelkiismereti kérdés számomra, hogy „leszereljem” a feszültségeket, hogy megszakítsam a bűn láncreakcióját megbocsátással, akár bocsánatkérés nélkül is?
Minden szentmise bevezető részében bűnbánatot tartunk, és kérjük Isten megbocsátását, kérjük, hogy engedje el tartozásunkat. Szentáldozás előtt pedig elmondjuk a Miatyánkot, amiben azt kérjük, hogy bocsássa meg bűneinket, amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Ha tudatosan veszünk részt a szentmisén, itt „sarokba szorít” bennünket a liturgia! Nem mehetünk el úgy a szentmiséről, hogy ne legyünk készek elengedni testvéreink „tartozását”.
Most tehát itt az alkalmas idő, hogy ebben a szentmisében, Jézus megváltó áldozatát megköszönve, szívből megbocsássak mindazoknak, akik várják ezt tőlem, és azoknak is, akik nekem nem tudnak megbocsátani. Itt az alkalmas idő, hogy elinduljunk a megbékélés, a békeszerzés útján, hogy minden ellenünk vétőnek megbocsátva, be tudjuk fogadni az Úr békéjét, és azt képviseljük, annak eszközei legyünk ebben a békétlenségtől, fizikai és lelki háborútól szenvedő világban.
Fodor András
nyugalmazott püspöki helynök, plébános
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
