„Köszönteni jöttünk a Szűzanyát születésnapján, hogy belenézzünk a szemébe, és ha rátekintünk Máriára, megnyugszik a lelkünk, elfelejtjük a rosszat.”
Kisboldogasszony búcsúi ünnepén, szeptember 10-én, vasárnap is hálát adott a Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye a megalapításának 30. évfordulójáért Mátraverebély-Szentkúton, nemzeti kegyhelyünkön, ahol az ünnepi szentmisét Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatta be. A főpásztor erre a közös ünnepre meghívta az egyházmegye papjait, híveit, hogy együtt ünnepeljenek. Az egyházmegyénkből mintegy 15 egyházközségből több mint ezer zarándok érkezett a lelkipásztoraikkal.
Az alábbiakban a búcsúi ünnepről Vámossy Erzsébet, a Magyar Kurír munkatársának beszámolóját olvashatjuk.
Szeptembert meghazudtoló erővel ragyogott a nap a nemzeti kegyhelyen Kisboldogasszony ünnepének vasárnapján. Ennyi zarándokot még nem láttam soha Szentkúton, a vasárnapi szentmise előtt két kilométeres autósor várakozott a kegyhely bejárata előtt. A szabadtéri oltárnál már nemcsak ülőhely nem volt, de állóhely is szűkösen. A domboldalon is sokan találtak menedéket a tűző nap elől a fák árnyékában Szűz Mária születésnapján, melyet a szentkúti kegyhelyen háromnapos búcsúval ünnepeltek meg.
A bazilika előtt sorakoznak feszületekkel, lobogókkal a fiatalok és a felnőttek Geszterédről, Hegyesdről, Zsámbokról, Csányról, Tápiószentmártonról, Nyíregyházáról, Rimaszombatról, Sirokról, Fülekről és megannyi más településről.
Édesanyánk, aki a magas mennyekből gondot visel ránk – énekelték a hívek, miközben a menet bevonult a szabadtéri oltár elé, majd utánuk a rengeteg pap, akik a zarándokokkal érkeztek. A Sacerdos et Pontifex kezdetű énekkel köszöntötték Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspököt.
Orosz Lóránt szeretettel köszöntött mindenkit határon túlról és innen, kiemelten a pásztói gyalogos zarándokokat és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye zarándokait, a paptestvérteket és a püspök atyát.
Palánki Ferenc elmondta, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye harminc éves. „Július 30-án nemzeti kegyhelyünkön, Máriapócson hálát adtunk az egyházmegyei zarándoklat alkalmával. Másik nemzeti kegyhelyünk, Szentkút különleges számomra – tette hozzá, – hiszen gyerekkoromban ide jártunk, így ide is haza jövök. Hívtam az egyházmegye papjait, híveit, hogy adjunk hálát az elmúlt harminc év kegyelmeiért, hogy tudtuk építeni az egyházmegyét és ezáltal az Egyházat, magyar népünket, országunkat és Isten országát. Eljöttünk ide köszönteni Szűz Máriát születésnapja alkalmából, hogy – Fekete István szavaival – belenézzünk a szemébe, mert akkor megnyugszik a lelkünk, és elfelejtjük a rosszat.”
Palánki Ferenc homíliája elején figyelmeztetett, bár a boldogságos Szűz Máriának jöttünk boldog születésnapot kívánni, de ő már boldog. „Nekünk lehet boldogságunk, ha vele kapcsolatban vagyunk, ha mi is megszületünk arra az életre, ami őt igazán boldoggá tette. Az élete központja szent fia volt.”
Mint mondta, az evangéliumban Jézus születésének történetét olvassuk Mária születésnapján, hiszen az ő hivatása az volt, hogy Jézus legyen az élete középpontjában. Mária volt a lépcső, akin keresztül a világba jöhetett az Isten. Ő mindig Jézussal foglalkozik. Most is, amikor meghallgatja a kéréseinket, Jézus titokzatos testével, az Egyházzal, velünk van elfoglalva.
Mária nem azt kéri, hogy köszöntsük őt, hanem hogy azzal ünnepeljük őt, hogy megtérünk, odafordulunk hozzá, és vele akarunk közösségben lenni, mert ő már jó helyen van, az örök boldogság állapotában. Tanítani akar bennünket, hogyan éljünk:
amit Isten adni akart neki, elfogadta, amit elvett tőle, odaadta.
Ez az önzetlen hozzáállás az élethez, az állandó másokra figyelés az, amit ő megélt. Mikor megkapta az angyali üzenet által, hogy ő lesz a Megváltó édesanyja, kételkedés nélkül odaadta magát erre a szolgálatra. Nem tudta, hogy lesz, de mindent képes volt odaadni, mindenről képes volt lemondani.
„Szent József igaz ember volt. Vajon azért akarta elbocsátani Máriát, mert hogy gyermeket vár? Szerintem nem, hanem azért, mert rádöbbent, kicsoda Mária: az Isten Fiának anyja. Gondolhatta: hogy jövök én ahhoz, hogy a közelébe kerülhessek, hogy gondoskodhassak róla?” – magyarázta a püspök. – Az angyal, amikor neki is szólt, megtudta, mi a feladata. A szent családnak nem lett könnyebb az élete, nem lettek gazdagabbak, de a lelki gazdagságuk az egész világra kisugárzik.
Máriát köszöntjük énekeinkkel, imáinkkal, és kérjük, hogy ő is imádkozzon értünk – folytatta beszédét. – Nem imádjuk Máriát, hanem tiszteljük és szívből szeretjük, mint az édesanyánkat. Így is szólítjuk: égi édesanyánk. Ő anyai szeretettel szeret bennünket. Az anya szeretete hasonlít a legjobban az isteni szeretethez, mert feltétel nélküli. Nem azért szereti a gyermekét, mert az megérdemli, hanem azért, mert van. Segíteni akarja, hogy növekedjék benne az élet, az örök élet. Máriától meg kell tanulnunk, hogy önzetlenül, Istenre figyelve éljünk.
Meg kell tanulnunk tőle azt is: „Szívébe véste a szavakat, és gyakran el-elgondolkodott rajtuk.” Mária rádöbbent arra, hogy Józsefet kapta segítőtársul, hogy a megváltás művében közreműködjenek. „Mit kaptunk mi is Istentől, hogy a ránk bízott feladatokat elvégezzük, hogy teljesítsük a hivatásunkat, hogy eljussunk a szeretet, a jóság teljességére?” – tette fel a kérdést a püspök. – Véssük a szívünkbe az Istentől jövő tanítást, és gyakran gondolkodjunk el, merre tart az életünk. Célt tévesztettünk netán?
A püspök felidézte egy ma reggeli személyes élményét. Üzenetet kapott egy atyától, hogy hetvened magával úton vannak Szentkútra a debrecen-nyíregyházi egyházmegyéből. A pap idézte XVI. Benedek pápa szavait az üzenetében: „Mária a felragyogó fényesség.”
Akármilyen bűnösök vagyunk, akárhogy elrontottuk az életünket, elfordultunk Istentől, ott van Mária, és ragyog a fény. Felvirradt az ember üdvösségének a hajnala. Milyen jó lenne, ha ezt a szívünkbe vésnénk: meg vagyunk váltva.
Tele van a világ önzéssel, és ezt mondjuk: működik a gonosz, elveszítjük a kedvünket. De ha Mária nézünk, érezzük, hogy dereng a világosság, kel fel a nap, Jézus legyőzte a halált, feltámadt. Mi keresztények a győztes csapatban játszunk. Persze az életünk nehéz, sok nehézséggel meg kell küzdenünk, betegségekkel, fájdalommal, gyásszal, veszteségekkel, de ez a teljességre vezet. Ha elköszönünk valakitől, nem elveszítjük őt, hanem ő célba ért – biztatott a püspök.
Kérjük Máriát, hogy mi is célba érjünk, a mi életünkben is megvalósuljon az a prófétai jövendölés, hogy velünk az Isten. Gondolkodjunk el: az életünkben mennyire van jelen az Isten, abban, ahogyan végezzük a hétköznapi tevékenységeinket? Oda tudunk-e figyelni Istenre? – tette fel a kérdéseket a püspök, majd Barsi Balázs atya könyvéből idézte fel a következő történetet: annak idején a közösségben, ha egy testvér eltört valamit, ki kellett állnia a többiek elé, és bocsánatot kellett kérni a figyelmetlenségéért. Nem mondhatta, hogy nem akarta összetörni. Azért kellett bocsánatot kérnie, mert ha figyelmetlen volt arra, amit végzett, akkor még inkább figyelmetlen arra, hogy itt van az Isten.
Mi nem csak abban hiszünk, hogy van Isten, hanem hogy jelen van, velünk van az Isten. Ezt kell megmutatni ebben a zűrzavaros világban: nem hagy el, jó hozzánk, égi édesanyát ad, akihez fordulhatunk nehézségeinkben. Lépjünk tovább az igazi cél felé, hiszen ennek örül Mária, és a születésnapján mondjuk neki: „Édesanyám…” Hiszen az édesanyjában az ember bízik, odafigyel rá, és amit tőle tanul, azt megvalósítja.
Palánki Ferenc a könyörgések végén hálát adott a harmincéves egyházmegyéjéért, a kegyelmekért, a papokért, kispapokért, intézményeik vezetőiért, dolgozóiért, a hívekért és mindazokért, akik építik az Isten országát az egyházmegyében.
A körmenetben elöl ment a kegyhely keresztje, majd a kegykép másolata, utána a kereszteket, lobogókat hordozó zarándokok haladtak az Oltáriszentség előtt. Orosz Lóránt biztató szavai vezették be a körmenetet, mely kifejezi: együtt megyünk az úton, és nem egyéni játék a hitünk, hanem csapatjáték. Krisztussal járunk, az Oltáriszentséget követjük közösen.
A körmeneten evangéliumi szakaszok hangzottak el, az énekek pedig Szűz Máriához vagy az Oltáriszentséghez szóltak. A hívek közben szándékaikat odatették Isten elé, és teljes búcsúért imádkoztak egy megholtjukért vagy önmagukért.
Amikor az Oltáriszentség visszaért a szabadtéri oltárhoz, Szent Lukács könyvéből Mária és Erzsébet találkozásának evangéliuma hangzott el. Olyan hosszú volt a körmenet, hogy ekkor a vége még csak a bazilikánál nemrég indult el. A domboldalon az imádkozó-éneklő tömeg hatalmas karéja körülölelte a kegyhelyet.
Visszatérve Te Deumot énekeltek. Krisztus győz, uralkodik, parancsol – Christus vincit, regnat, imperat – hangzott az egyik utolsó ének, amit a pápai himnusz, majd a nemzeti himnuszunk és a Boldogasszony anyánk követett.
Szerző: Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír
Fotó: Kovács Ágnes – Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye
