Szentírási részek:
Olvasmány: Jer 20,7-9 – Rászedtél, Uram… mintha perzselő tűz gyúlt volna a szívemben.
Szentlecke: Róm 12,1-2 – Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul… Ne hasonuljatok a világhoz
Evangélium: Mt 16,21-27 – Ha valaki követni akar, tagadja meg magát… az Emberfia el fog jönni Atyjának dicsőségében
Kedves Testvérek!
Jézust arra küldte az Atya, hogy megváltson minket. Küldetésének gyümölcse, hogy mi üdvözülhetünk. A küldetés teljesítésének útja pedig: az Ige megtestesülése; a megtestesült Ige, tanító és mindenkivel jót tevő földi élete; és ennek a szeretetből felvett földi életnek a szenvedés és kereszthalál útján való megdicsőítése; a föltámadás által a szeretett Fiú Atyjához való visszatérése. Küldetésének útján Jézust, az Atya iránta és irántunk való szeretete „sürgette”.
A mai szentírási részek erre a bensőnkben sürgető isteni szeretetre fókuszálnak, amely képes minket átsegíteni minden akadályon, ha nem hagyjuk kihűlni szívünkben.
Az olvasmány Jeremiás próféta küldetés-válságába avatott be minket. A meghívás történetében azt találjuk, hogy Isten arra hívta, hogy gyomláljon és irtson, hogy pusztítson és romboljon, hogy építsen és ültessen (Jer 1,10). Az elhangzott olvasmányban azért méltatlankodik, hogy Isten rászedte őt a prófétai küldetésre, mert eddig csak a negatívumokkal szembesült, folyton csak gyomlálni és irtani, pusztítani és rombolnia kellett, ezért nem akar tovább Isten nevében beszélni. És ekkor tapasztalja meg bensőjében Isten sürgető szeretetét: „De ilyenkor mintha perzselő tűz gyúlt volna szívemben és átjárta minden csontomat… és nem tudtam elviselni.”
Mi is sokszor rajta kaphatjuk magunkat, hogy unjuk az alapozást. Nem szeretjük az irtást és rombolást, ami meg kell hogy előzze az építkezést. De ha látjuk a célt, látjuk a „látvány tervet”, ha ott izzik a szívünkben az örök életre szóló meghívás, akkor ennek az életnek a szenvedései eltörpülnek az eljövendő dicsőséghez képest.
Az elhangzott Rómaiakhoz írt levélrészlet is erre a benső tűzre, Isten irgalmas szeretetére hivatkozva sürget, hogy adjuk testünket élő, Istennek tetsző áldozatul, azaz ne a bűnös kívánságoknak engedjünk, hanem a Szentlélek vezérelte értelemnek. Ne hasonuljunk a világhoz, hanem gondolkodásunkban megújulva alakuljunk át, hogy felismerjük, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte, és mi a tökéletes!
Az evangéliumban Jézus küldetésének arról a szakaszáról beszél, amelyben Jeremiás „perlekedett” Istennel. Szenvedés, halál vár rá. A bűn hatalmának lerombolása, Isten irgalmas szeretetének győzelemre vitele a szenvedés és kereszthalál áldozatát kívánja, de harmadnapon fel fog támadni. Amikor szívének ebbe a titkába beavatja tanítványait, Péter, aki nem sokkal korábban még arra kapott ígéretet, hogy a mennyek országának kulcsait kapja, tiltakozik. Jézus pedig, aki korábban azt jelentette ki, hogy Péternek a mennyei Atya nyilatkoztatta ki az ő Istenfiú voltát, most azzal szembesíti Pétert, hogy a sátán szól belőle.
A szeretetből szenvedést és halált is vállaló engedelmesség különös módon kihívja a sátánt! Ezért nagyon fontos az a benső tűz, az az élő kapcsolat, amely láttatja velünk a kitartó hűség gyümölcsét, a Szeretet végső győzelmét.
Jézus is ezt a benső tüzet akarja felszítani tanítványaiban és bennünk is, amikor arra hív, hogy az ő követéséért mindenre készen álljunk. Az iránta való szeretetért mindent el tudjunk hagyni, minden helyzetben az Isten ügyére legyen gondunk, mert az Ő ügye, az Ő akarata az, hogy vele legyünk a dicsőségben.
Jézus azt is megmutatta nekünk, hogy nem szégyen az, ha olykor fájdalmat okoz a gonosszal való küzdelem, ha kicsinek, gyengének érezzük magunkat, ha vért izzadunk az ő ügyéért való küzdelemben. Ő maga is segítségül hívta tanítványait, hogy virrasszanak vele és imádkozzanak, amikor így fohászkodott: „Atyám, ha lehetséges, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tiéd” (Lk 22,42).
Hívjuk meg mi is a megdicsőült és a még köztünk élő szenteket, hogy imádkozzanak és virrasszanak velünk, hogy kísértésbe ne essünk, hogy a jóért való küzdelemben ne fáradjunk bele a gonosz műveinek lerombolásába, hogy az a belső tűz, a Szentlélek a legnehezebb órában is azt sóhajtozza bennünk: „Atyám,… ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tiéd.” És halljuk meg mi is az életük nagy küzdelmeiben, hívatásuk feladására gondoló testvéreink hívását, akik, mint Jeremiás, belefáradtak a gonosz műveinek lerombolásába, – mert bennük Jézus hív minket: Virrasszatok és imádkozzatok velem!
Fodor András
nyugalmazott püspöki helynök, plébános
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
