Megáldották a Debrecen-Józsa városrészen épülő Szent György Katolikus Általános Iskola alapkövét

Iskolát építtet a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Debrecen-Józsa városrészen a Józsa István utca és a Klastrompart sor kereszteződésében található ingatlanon. A Szent György Katolikus Általános Iskola alapkőletételi ünnepségét 2023. augusztus 31-én tartották, amelyen az alapkövet megáldotta és köszöntőt mondott: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, beszédet mondtak: dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Balázs Ákos, Debrecen város alpolgármestere.

Az esemény további résztvevői voltak: Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi nyugalmazott püspök, Heidelsperger István oktatási helynök, Babály András, a nyírbátori egyházmegyei köznevelési intézmény iskolalelkésze, dr. Pósán László, a Parlament Kulturális Bizottságának elnöke, Némethné Székely Julianna EKIF tanfelügyeleti és Kovács István oktatásszervezési igazgatók, Béres Nándor egyházmegyei gazdasági igazgató, az egyházmegyei köznevelési intézmények igazgatói, Kovács Tamás a Társ-95 Kft tulajdonosa, a beruházás kivitelezője, Ágoston László felelős tervező (Archicum St. Kft.), Sztupa András műszaki ellenőr.

Balázs Ákos alpolgármester a beszédében elmondta, 25 éve képviseli a józsaiakat, és számos emlék fűzi a fejlődő városrészhez. Sok évvel ezelőtt arra kérték, hogy építsenek katolikus templomot Józsán, így épült meg a 2015-ben felszentelt Szent György-templom. Azóta már a római katolikus egyházmegye létesített mellette egy új óvodát, és most épül a katolikus iskola.
Az alpolgármester hangsúlyozta, Debrecen erőssége az oktatás, valamint a közös értékek mentén való együttműködés az egyházakkal. E két szellemiség gyümölcse a most épülő intézmény.
Balázs Ákos a több mint 13 ezer fős fejlődő városrészben tervezett további fejlesztésről is beszámolt. Legfontosabb feladatuknak tekintik a források, lehetőségek biztosítását és a közlekedésfejlesztést, valamint kiemelten kezelik a teremtett környezet védelmét is. Egy újabb beruházással szépül majd az iskola környezete, a Civaqua programban kormányzati támogatással az épülő iskola mellett létrehoznak egy erdővel övezett ötezer m2-es vízfelületet.

Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédében elmondta, hogy a templom és az iskola a jele és a bizonyítéka a józsaiak élni akarásának, életrevalóságának. Ahol templom és iskola épül, ott van jövő – fogalmazott, majd kiemelte, hogy az egész országban nagy az igény az egyházi iskolákra. Mi a végső oka ennek? – tette fel a kérdést. A miniszterelnök-helyettes így fogalmazott: a kiemelkedő eredményeken, évszázados hagyományokon túl még számtalan érvet fel lehet sorolni az egyházi iskolák mellett, de van egy mély antropológiai érv az egyházi iskolák egyedisége és semmi mással nem helyettesíthető volta mellett. Az épülő iskola a szellemnek, a tudásnak (tantermek), a testnek (tornacsarnok) és a léleknek (iskolakápolna) a helye, mert az egyházi iskolában az ember teljes természete, antropológiai teremtett valósága meg tud jelenni a test, szellem, lélek összetettségében és egységében.
Az egyházi iskolák sajátossága, hogy nem pusztán a tudást adja át, hanem az egész embert neveli test, szellem, lélek összetettségében egy olyan erkölcsi rend alapján, aminek a végső garanciája maga az Isten. Ezért van, hogy a tízparancsolatnál működőképesebb erkölcsi tanítást senki nem tudott adni, mert Isten nélkül nem lehet erkölcsöt megalapozni – hangsúlyozta Semjén Zsolt.

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök hálaadással kezdte köszöntő gondolatait. Először is megköszönte Bosák Nándor püspök atya eddigi segítségét, és azt, hogy közel nyolc évvel ezelőtt, amikor átvette tőle az egyházmegye vezetését, az első hivatalos szolgálata a Debrecen-józsai Szent György-templom felszentelése volt. Püspök atya hangsúlyozta, hogy elődje ezzel a mozzanattal arra figyelmeztette, hogy oda kell figyelni az élő templomokra, az emberekre is, akik a Szentlélek lakóhelyei, Szent Pál apostol szerint: magukban hordozzák az örök élet csíráját.
„Nekünk az a feladatunk és felelősségünk, hogy az Isten által elültetett magot elősegítsük a növekedésben, a fejlesztésben” – fogalmazott a főpásztor, majd a Fülöp-szigeteki Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus elsőáldozási szentmiséjére emlékezett, amelyet Cebu 90 éves nyugalmazott bíborosa, Ricardo Vidal mutatott be. A bíboros így szólt a gyermekekhez: ti vagytok a jövő, ti vagytok a jelen kincsei.

„A jelen kincseit kötelességünk gondozni, növelni, nevelni, szeretni, hogy szeretetközegben tudjanak felnőni” – emelte ki püspök atya, majd végül megköszönte a miniszterelnök-helyettesnek az ember teljességéről a test, szellem, lélek egységéről elhangzott gondolatait, és hozzátette: a test, szellem, lélek hármassága leképezi a Szentháromságot, az egy Istent, és ezáltal, ahogy magunkon hordozzuk Isten képmását, haladunk az örök élet felé, teljesítve hivatásunkat.
A megyéspüspök köszönetet mondott az alpolgármesternek az összefogásért, hogy az egyházmegyének lehetősége van Debrecenben is intézményeket fenntartani, együtt építve, gondozva a ránk bízottakat, Isten országát.

„Szent István királytól azt tanulhattuk meg, hogy amikor a földi dolgainkat, kötelességünket végezzük, hivatásunk szerint élünk, akkor nemcsak a földi országot építjük, hanem Isten országát is. Ha ezt együtt, egymást segítve tesszük, akkor jutunk egyre közelebb a teljességhez, magához az Istenhez. Ha pedig mindezt szeretettel tudjuk végezni, akkor teljesítettük az ember legnagyobb hivatását, a szeretet megélését– zárta gondolatait Palánki Ferenc megyéspüspök

Ezt követően pedig megáldotta az időkapszulát, valamint az alapkövet.

Az időkapszulába a következő tárgyak, dokumentumok kerültek elhelyezésre: az épülő iskola alapító okirata, a Debrecen-Józsai Szent György Plébánia képviselőtestületének a névsora és üzenete az utókornak, valamint a testület közös fényképe, Szent Györgyöt ábrázoló kép és a Hajdú-Bihari Napló 2023. 08. 31-i száma.
Az időkapszulát az alapkőbe Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Balázs Ákos alpolgármester, dr. Bódis Zoltán, a debreceni Szent József köznevelési intézmény igazgatója és Kovács Tamás, a kivitelező cég képviselője helyezték el.

Az eseményen műsorukkal közreműködnek: a Szent József Óvoda, Általános Iskola Gimnázium és Kollégium Szent György Tagóvoda óvodásai, valamint az egyeki Szent János Katolikus Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai.

***

A négyszintes, 16 osztályos általános iskola modern vonalakat követő, visszafogott, a városképbe illeszkedő épület lesz. A félig a talajba süllyesztett legalsó szinten alakítják ki az udvarkapcsolatot, ahol egy füvesített labdarúgópálya is helyet kap az udvari játékok színtere mellett. Az épület akadálymentességét lift is szolgálja, valamint az iskolával egybeépítve egy tornacsarnokot is létesítenek.
A földszinten lesz a tálalókonyha, a karbantartó műhely, az étterem, a büfé, az erőnléti terem. Az első emeleten egy nagy központi aula, igazgatási, nevelőtestületi irodák, kápolna, könyvtár és a tornateremhez szükséges öltözőblokkok kapnak majd helyet. A második és harmadik emeleten alakítják ki a 16 osztály számára szükséges tantermeket, szaktantermeket.
Az udvaron három parkoló lesz, az iskola mellett további ötven. Az épület fűtési energiájának előállítását levegő-víz hőszivattyú rendszer biztosítja majd.

A beruházás kivitelezője: Kovács Tamás, TÁRS – 95 Kft,
Felelős tervező: Ágoston László építészmérnök, Archicum St. Kft,  
Műszaki ellenőr: Sztupa András
A beruházás összköltsége: nettó 2 450 319 501 Ft

A fejlődő városrészen, Debrecen-Józsán már működik egy egyházmegyei tagintézmény, a Szent György-templom mellett megépült és 2021 szeptemberében átadott Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 100 gyermeket befogadó tagóvodája. A több mint ezerfős debreceni Szent József köznevelési intézmény az elmúlt évtől még egy óvodával bővült, 2022. augusztus 26-án adták át a debreceni Megtestesülés-templom udvarán felépült több mint 100 gyermek elhelyezését biztosító Megtestesülés Tagóvodát.

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A Szent György Katolikus Általános Iskola látványtervei: