Szentírási részek:
Olvasmány: Jer 20,10-13 Dicsőítsétek az Urat, mert kiszabadította a szegénynek lelkét a gonoszok kezéből.
Szentlecke: Róm 5,12-15 Túlárad a kegyelem
Evangélium: Mt 10,26-33 Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Kedves Testvérek!
Isten feltétel nélküli szeretettel közeledik az emberhez, úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.
A mai olvasmány első hallásra, mintha ellene mondana ennek az igazságnak. Jeremiás próféta panasszal áll Isten elé, az őt ért bántások miatt. Ne tévesszük szem elől, hogy ószövetségi írásról van szó. Jeremiás erősnek, hős harcosnak ismeri az Istent, aki bosszút áll az ellene fordulókon, sőt kéri is ezt az Istentől, amikor eléje tárja panaszait, amelyek teljesen az ószövetségi gondolkodást tükrözik. Az olvasmány utolsó mondata viszont prófétai, szinte újszövetségi gondolkodásra vall: „Énekeljetek az Úrnak, dicsérjétek az Urat, mert megmentette a szegény lelkét a gonosztevők kezéből!” A bántások miatti fájdalma fölött győzött az Istenbe vetett bizalom, és a saját sorsában prófétai módon meglátja az eljövendő szenvedő szolga diadalát a gonoszság fölött.
Az evangéliumban Jézus a tanítványait oktatja arra, amit Jeremiás a Szentlélek vezetésével felismert: a szeretet győz a gonoszság fölött. De a Szeretet nem az ember produktuma! Isten a Szeretet. A tőle kapott ajándéknak a teljessége nem ebben a világban tárul fel számunkra. Azt mondta Jézus, „aki megvall engemet az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.”
Nézzük előbb, hogy hogyan vallotta meg Jézus előttünk az Atyát. Beszélt róla és gyakran „beszélt” vele (imádkozott hozzá). Végül szenvedett és meghalt azért, hogy megismerjük az Atya szeretetét.
És mi, hogyan vallhatjuk meg az emberek előtt Jézust? Úgy, hogy beszélünk róla, nemcsak szavakkal, hanem Vele egybeforrott életünkkel. Gyakran „beszélünk” vele, nemcsak imaszövegekkel, hanem a Lélek sóhajtozásával. Végül, készek vagyunk szenvedni és meghalni is, ha úgy tudjuk megmutatni az Ő szeretetét. Itt tárul fel a Jézussal és Jézusban élő hívő számára a szenvedés, az ártatlanok szenvedésének misztériuma. Amely nem fakírság, nem szadizmus, hanem annak felismerése, hogy a szenvedés nem büntetés, hanem lehetőség a Szeretetről való tanúságtételre. Jézust erre küldte az Atya, és Jézus erre küld minket, valójában nem is küld, hanem hív, kér, hogy engedjük meg neki, hogy bennünk ma is így szeresse az Atyát és az embereket, és ezáltal (a bűnt elsodró erővel) túláradjon a kegyelem.
Fodor András
nyugalmazott plébános
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
