Szentírási részek:
Olvasmány: ApCsel 8,5-8. 14-17 Rájuk tették kezüket, s azok megkapták a Szentlelket
Szentlecke: 1Pét 3,15-18 Legyetek mindig készen arra, hogy mindenkinek válaszolni tudjatok…
Evangélium: Jn 14,15-21 Kérni fogom az Atyát és ő más Vigasztalót ad majd nektek…
Kedves Testvérek!
Urunk mennybemenetelének és a Szentlélek kiáradásának ünnepéhez közeledve, Jézus mai tanítványaiként keresztény hitünk „szédítő mélységeit” szemlélhetjük az elhangzott szentírási részek segítségével.
Szent János evangéliumából Jézus búcsúbeszédének egy részletét hallottuk. A tanítványaitól búcsúzó Jézus a Szentlelket ígéri övéinek. Azt a Szentlelket, aki által az Atya küldöttje testet öltött Mária méhében. Ezt a Szentlélek által fogant testet a kereszten megölték, de ugyanazon Lélek által életre kelt. (ld. 1Pét 3,18). Ugyanerre a Szentlélekre van szüksége a tanítványoknak, hogy Jézus (aki egy az Atyával) bennük lakását, velük való egységét megértsék és megéljék. Valójában az emberi testben velük lévő Jézust is a Szentlélek által ismerik meg igazán. „Azon a napon megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek.” (Jn 14,20). A szeretetből való egymásban élés, a Szentháromság „magmája” tárul itt elénk, amibe Jézus bevitte a mi természetünket, és amibe személyesen, mindnyájunkat be akar vinni.
Búcsúbeszédét azzal kezdte a Mester, hogy azért megy el, hogy helyet készítsen övéinek az Atya házában. A mai részletből az derül ki, hogy azért jött, hogy övéiben helyet készítsen a Szentháromságnak. Ez a helykészítés a Szentlélek közlésével beteljesedik. Emberi testében csak egy ideig volt tanítványaival Jézus. A Szentlélek, akit kérésére az Atya küld, örökre velük marad és bennük lakik, az Atyával és a Fiúval együtt. A Szentlélek által a Szentháromság templomává lett ember a menny felé tartva egyre mélyebben megismerve az Urat érkezik arra a „helyre” amelyet Jézus készített a számára, „öröklakására” a Szentháromságban.
A küzdő Egyház élete, a mindenkori (a mai) Krisztusban hívők élete, igazában a Szentháromság „megtestesülése” ebben a világban. Azok közössége, akik szeretik Jézust, akiknek Jézus folyamatosan kinyilatkoztatja magát, akikkel folyamatosan közli az Ő szentháromságos egy életét, hogy ők is közöljék azt a megváltásra váró világgal. Ez a „megtestesülés”, a Szentháromság lakásvétele egy-egy személyben, hasonlóan történik, mint az első tanítványoknál. Először Jézust kell megismernünk, befogadnunk, megszeretnünk. Maga Jézus mondta, hogy aki megismeri és megtartja tanítását, az szereti őt, Ő is szeretni fogja és kinyilatkoztatja magát neki. A Szentírásból és az Egyház tanításából minden ember megismerheti Jézust, és ha elkezdi teljesíteni megismert „parancsait”, akkor megtapasztalja Jézus szeretetét, egyre mélyebben megismeri Őt. Ennek a mélyülő szeretetkapcsolatnak, Jézus barátságnak a gyümölcse lesz, hogy Jézus az Atyával együtt lakást vesz a lélekben. Csak az ilyen, Jézust és az Atyát befogadó lelkek, kaphatják meg a Szentlelket. Ők lesznek képesek felismerni magukban az örökre velük maradó Szentlelket. Ezért mondta Jézus, hogy a világ nem kaphatja meg, mert nem ismeri. Így készít lakást Jézus a Szentháromság számára a hívő emberben és a hívők közösségében, az Egyházban. Az Egyházra és annak tagjaira pedig azt a küldetést bízta, hogy hozzá vezessék a még tőle távol élő embereket, mint Fülöp a szamáriaiakat, hogy ők is megkaphassák a Szentlelket, hogy a Szentháromság templomaivá legyenek itt a földön, és a megdicsőült egyház tagjaiként, a Szentháromságban legyen örök lakásuk a mennyben.
Sürgetően fontos tehát a mai Egyház és az Egyház mai tagjai számára, hogy a Szentháromságnak ezt a bennünk lakását egyre tudatosabban megéljük, énünk „belső várkastélyában” szüntelenül hódoljunk előtte, és adjuk át neki a vezetést életünk, értelmünk, akaratunk és szeretetünk felett. Így hitelesen tudjuk teljesíteni küldetésünket, hogy Jézushoz vezessük az embereket. Így már magunkban hordozzuk azt a „helyet”, amelyet Jézus készített nekünk az Atya házában. Halálunkban és feltámadásunkban pedig hasonlóak leszünk Jézushoz, aki megtestesülve kinyilatkoztatta nekünk a magában hordozott Szentháromságot és küldetését teljesítve „visszatért” az örök dicsőségbe. Földi életünkben „helyet adtunk” belső várkastélyunkban a Szentháromságnak, az örökéletben „helyet kapunk” a Szentháromságban.
Fodor András nyugalmazott plébános
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
