Szentírási részek:
Olvasmány: ApCsel 6,1-7 Diakónus választás
Szentlecke: 1Pét 2,4-9 Mint élő kövek épüljetek föl rá…
Evangélium: Jn 14,1-14 Ne nyugtalankodjék szívetek…
Kedves Testvérek!
Jézus az utolsó vacsorán elővételezi megváltó áldozatát, a búcsúbeszédét pedig úgy is olvashatjuk, mintha a feltámadása után mondaná. A mai evangéliumban hitünk alapigazságára irányítja tanítványai figyelmét. Ő, aki az Atyától jött és most az Atyához visszatérni készül, azzal nyugtatja tanítványai szívét, hogy helyet készíteni megy számukra, azt akarja, hogy ők is ott legyenek, ahol ő van. Azt kéri tőlük, hogy higgyenek az Atyában és benne is. A velük töltött három év alatt megismertette velük (kinyilatkoztatta nekik) az Atyát, eléjük élte az Atyával való egységet, és most meghívja őket ebbe az egységbe, ahová Ő az ajtó és Ő az út. Meglepő kijelentést tesz: „Mostantól fogva ismeritek az Atyát és látjátok.” (Az a Most, amikor az Atya megdicsőíti a Fiút, a kereszthalál és a feltámadás) Jézus emberi testében is egy volt az Atyával, de az még „takarta” benne az Atyát. A feltámadott, megdicsőült testen már átragyog az Atya szeretete, igazsága és fénye. Jézus az Atya szavait mondta és tetteit cselekedte, ebben nyilvánult meg, hogy egy az Atyával. És azt mondja övéinek, hogy aki hisz benne, ugyanazokat a cselekedeteket fogja végbevinni, amiket ő tett, tehát a tanítványok is, akik egységben vannak Jézussal, akik hisznek benne – az Atya tetteit viszik végbe. Azzal, hogy Jézus emberi testben már nem lesz jelen a világban, a tanítványok új feladatot kapnak, most már Jézus mindenkori tanítványainak, (a mai benne hívőknek is) idelent folytatódó életében valósulnak meg Isten szavai és tettei.
Az olvasmány egy ilyen történetet tárt elénk az ősegyház életéből. Az apostolok azzal szembesültek, hogy a megnövekedett számú közösséget már nem tudják ellátni, ezért arra kérik a tanítványokat, hogy válasszanak maguk közül segítőket, akiket megbízhatnak azzal, hogy az Atya szavait mondják és tetteit cselekedjék. Így szentelik fel kézrátétellel az első diakónusokat, a közösség szegényeinek szolgálatára. Így szentelik fel ma is az apostolutódok (püspökök) az áldozópapokat és diakónusokat.
A szentleckében Péter apostol Jézushoz, az élő sziklához küldi a korabeli és mai híveket, hogy mint élő kövek, épüljenek rá. A felszentelt szolgálattevők és a Szentlélek vezetésével ismerjék meg Jézust és az általa kinyilatkoztatott Atyát, hogy Jézus életébe beoltódva, Istennek tetsző lelki áldozatot hozzanak, azaz folytatódjon bennük, Jézus élete. Amint Jézus az Atya szavait mondta és tetteit cselekedte, és ennek folytatását rábízta apostolaira, úgy ők is az Atya szavait mondják, és tetteit cselekedjék. Így mutatkozik meg a keresztény közösség, Krisztus Egyháza a mai világban, mint Krisztus titokzatos teste. Ez az Egyház közösségi- és tagjainak egyéni felelőssége, hogy minket (engem) látva megismerjék és lássák az Atyát.
Fodor András nyugalmazott plébános
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
