Az Ifjú Lámpás Közösség Debrecenbe, a Szent József köznevelési intézménybe érkezett, ahol egy héten keresztül – március 20-24-ig – missziós hetet tartottak az intézmény gimnazistái számára.
A fiatalok egy-egy tanítási óra keretében tettek tanúságot hitükről, közösségi életükről, és bemutatták az evangelizációs iskolájukat. Elmondták, hogy ők kilenc hónapot arra szánnak az életükből, hogy jobban megismerjék a Jóistent, és ezért erre az időre beköltöztek Budapesten a Szűz Mária Társasága nővérek lelkigyakorlatos házába, ahol próbálnak testvéri életet élni. A napjaikat képzés, javarészt hittanórák teszik ki, és mindent imádságban végeznek, életüket a Gondviselésre bízva megtapasztalják, hogy ki az az Isten, akiben hisznek.
A közösség tagjai a délutáni órákban is folytatták missziós tevékenységüket, játékos délutánt tartottak a kollégistáknak, a Szent Erzsébet Szociális Otthon lakóinak is hirdették Isten országát, hálát adtak a Szentségi Jézus előtt, és Palánki Ferenc megyéspüspök vendégszeretetét élvezve, napjukat – ahogyan kezdték – közös imával zárták a Püspöki Székházban. A fiatalok elmondták, hogy Palánki püspök atyával tartalmas beszélgetésük volt, közvetlensége, nyitottsága erősítette őket missziójukban.
Az Ifjú Lámpás Közösség életét közelebbről is megismerhettük. A fiatalokkal: Tárkányi Csengével, Kossuth Borbálával, Ilyés Terézzel, Podmaniczki Miklóssal, Gáll Annával, Tóth Imre Dániellel a gimnáziumban beszélgettünk. A missziós hét vége felé már kicsit fáradtan, de lelkesen fogadták a kérdéseimet, és hosszú, jó hangulatú, tartalmas beszélgetés alakult ki.
Ahogy a bevezetőben is olvashattuk, a közösség tagjai kilenc hónapra kivonulnak a világból, hogy idejüket teljesen Istennek szenteljék. Arra figyelnek, hogy egymást Istenhez segítsék, és olyan működő közösséggé formálódjanak, amelynek a középpontja Isten. Igyekeznek megélni az alapértékeket, megismerik, felfedezik egymást. Vannak, akik az Úr hívására meghosszabbítják bentlétüket, és még egy évet Istennek adnak, közben szolgálják az első éveseket. Az iskolának nincs külön vezetője, a 18-30 éves korú fiatalokból álló közösség évente megújul, új elsőévesek és másodévesek vesznek részt ebben a missziós feladatban. A programokat, az ottani életet a másodévesek szervezik. Van, aki érettségi után dönt úgy, hogy a közösségi létet választja, de az is előfordul, hogy aktív munkát hátrahagyva fordulnak egész életükkel Isten felé. A döntéssel Isten hívására válaszolnak.
A nagyobb ünnepeket is bent töltik, de a harmadik hónap után fogadhatnak látogatókat. Az egy év jó szűrő arra is, hogy kiderüljön, ki az igazi barát. Az igaz barátságok megerősödnek, a felszínesek pedig megszűnnek.
Fiúk, lányok testvérként élnek együtt a közösségben, ezért kialakulhatnak romantikus érzelmek is egymás iránt, de a fiatalok ezt nem mutatják ki csak év végén, nehogy befolyásolják a másik fejlődését, esetleg a papi hivatás, vagy a szerzetesség felé vezető útját. De azért sem teszik ezt, hogy ne okozzanak klikkesedést, kiszakadásokat a közösségből. Teljesen Istennek, a közösségnek szentelik ottani életüket, így még erőteljesebben megtapasztalják hitük örömét, amit másokkal is meg akarnak osztani. Ez a közösség karizmája: fiatalokat szólítanak meg iskolákban, az utcai missziójuk során, hogy megmutassák az egyház fiatal arcát.
A kilenc hónap letelte után már kezdeményezhetnek párkapcsolatot. A közösségből több házasság, ugyanakkor nagyobb számban papi és szerzetesi hivatások is születnek.
„Letisztul bennünk a kép, hogy Isten milyen szolgálatra hív. Rátalálunk önmagunkra, arra, hogy ki vagyok én. A kilenc hónap stabilitást ajándékoz az életünknek, ennek köszönhetően elkerülhetőek a zsákutcák, világosabban látjuk az életutunkat” – fogalmaztak a fiatalok, de volt, aki szerint Isten megengedi, hogy szabadon dönthessünk mindegyik élethivatás mellett.
„Tulajdonképpen arra vezet rá, hogy megtudjuk, pontosan mit jelent a hivatás, és hagyja, hogy szabadon dönthessünk bármely élethivatás mellett, mert mindegyik hivatásra meg vagyunk hívva.”
A fiatalok a belső gondolataikat nem osztják meg egymással, nehogy befolyásolják véleményükkel a másikat. Az a cél, hogy a missziós év alatt formálódjanak és hétköznapjaikat a Jóistennel töltsék.
A közösség háromhavonta tart két hét missziós hetet. A Szent József Gimnáziumban naponta 5-6 osztályhoz jutnak el, és lelkesen beszélnek Istenről.
„A középiskolás korosztály nehezebben megszólítható. Nagyon hangos világban élnek, és néha nem is tudják, hogy van más ezen kívül. Igyekszünk a missziós órákba becsempészni egy-egy csöndesebb részt, csak nyugodjanak le egy kicsit. Írhatnak imaszándékot, és akkor már beljebb tekintettek a lelkükbe, mint ahogy szoktak.”
A diákok a missziós órákon csak hallgatnak, figyelnek, nem mindig aktívak, de rövid az idő, hamar megszólal a szünetet jelző csengő. A közösség tagjai alig kapnak a diákoktól visszajelzést, mégis ugyanazzal az erővel, lendülettel, vidámsággal visznek minden egyes missziós órát. Miből merítkeznek?
„Minden nap részt veszünk szentmisén, a napot együtt imával kezdjük és zárjuk, és közben is egy-egy rövid fohásszal lendítjük tovább a napot. Délután megosztjuk egymással a történéseket, és készülünk a másnapra. Hatféle szerep van a missziós órákon. Van, aki házigazdaként bevezeti az órát, ketten beszélnek az iskoláról, egy fiatal tanúságot tesz, egy a kérügmát mondja el szemléletesen, kreatív módon, és van, aki vezeti az imádságot. Az, hogy kinek mi lesz a feladata, azt közvetlenül az adott óra előtt imádkozza ki a közösségünket aznap vezető társunk, vagyis ezt is a Szentlélekre bízzuk. Ez Jézusnak a projektje, ezért nem mi határozunk meg dolgokat, Ő mondja meg, kinek mi lesz a feladata az órákon. Mialatt valaki végzi a szolgálatot, addig a többiek imádságban vannak, és így állandóan imádkozunk, közbenjárunk egymásért, és ez egyfajta védelmet is ad a közösségnek” – fogalmaztak a fiatalok, majd kortársaik nehézségeiről beszéltek:
„Nagyon nehéz a világban a fiataloknak, amikor hivatásuk választása előtt állnak. Sok motivációjuk van, sok inger éri őket, és gyakori, hogy nem tudják, ezt ők vagy csak a szüleik akarják. A közösségben megtapasztaljuk, hogy nem kell sok a boldogsághoz. Semmi extra nem történik, csak együtt töltjük a napot, együtt étkezünk, végezzük a napi teendőket, imádkozunk, sok időt töltünk a természetben, olvasunk, és mindez lehetőséget ad arra, hogy ne fojtsuk el a gondolatainkat. Számtalan keresztény program veszi körül a fiatalokat, de kevés arra az esély, hogy leülepedjen bennük, hogy találkozzanak a fájdalmaikkal, amelyeket elnyomnak. A legértékesebb idő az, amit önmagammal töltök, mert így juthat el hozzám Istennek a szava. Fontos Tőle megkérdezni, Ő mit gondol, mit lát az életemben.
A közösségben rá vagyunk kényszerítve arra, hogy szembe nézzünk önmagukkal, és ebben nem zavar meg semmi. Nincs televízió, hetente csak két óra telefonhasználat a megengedett. Az estét kompletóriummal zárjuk, és onnantól kezdve csend van egészen a reggeli végéig. Van idő önmagunkra. Péntekenként egész nap csendben vagyunk, pihenünk és azt a napot csak Istennek adjuk.”
A hosszas beszélgetés után felmerült az a kérdés is, hogy miből tartja fenn magát a közösség, ha egy éven át csak imádkoznak.
„Roska Péter atya (Esztergom-Budapesti Főegyházmegye) 2021/2022-es tanévben alapította a közösséget 18 és 30 év közötti fiatalok számára – a Franciaországban, Lengyelországban, Olaszországba, Kamerunban és Beninben működő Jeunesse- Lumière Kommunió mintájára – Magyarországon.
Péter atya a Gondviselésből él, és mi ebben követjük őt. Nem vásárol magának élelmiszert, és mi is elhatároztuk, hogy az étkezéseinket rábízzuk a Jóistenre. Alapvetően imádkozunk. Kiírjuk a hűtőszekrényre, hogy mi az, ami nincs, és ezért imádkozunk. Nagyon jó tapasztalatra teszünk szeret arról, hogy az Isten gondoskodik rólunk. Iskolában megmaradt ételeket kapunk, családok meglepnek bennünket, sokszor megjelennek egy-egy nagy tál étellel. A Jóisten megadja, amire szükségünk van, és közben megtanulunk örülni annak, amink van, mert gyakori, hogy hiányzik valami. Volt, hogy 4-5 napig nem volt sónk. Természetesen, akinek nagyon nehéz ezt megélni, számára biztosítva van a mindenféle élelmiszer, de ezt csak akkor vesszük igénybe, ha szükséges.”
Az Ifjú Lámpás Közösség ebben a hónapban a nyíregyházi Szent Imre Gimnáziumban is tartott missziós hetet, valamint az elmúlt év júniusában Egyeken, a Szent János köznevelési intézményben. Reméljük, hamarosan újra találkozunk!
***
A Jeunesse-Lumière (Ifjúság-Világosság, rövidítve JL) Nemzetközi Katolikus Evangelizációs Iskola 1984-ben született Franciaországban. Daniel-Ange, belga származású bencés szerzetes, hallgatva a Szentlélek hívására, azzal a céllal alapította meg, hogy lehetővé tegye 18 és 30 év közötti fiatalok számára, hogy ők is részt vehessenek az Új Evangelizációban. A Jeunesse-Lumière egy olyan évet tesz lehetővé fiataloknak a tanulmányok és a munka világán kívül (gap year / szombatév), amiben kibontakoztathatják és megélhetik a keresztségben megkapott küldetésüket: Jézus örömhírét vigyék el a föld végső határáig, és a társadalom összes rétegébe. Egy év (az iskolai tanévnek megfelelve szeptembertől júniusig), ahol a megfelelő egyensúlyban van a tanítás, a közösség, az imádság és az evangelizáció (vö. ApCsel 2,42; 4,33).
A fotók a Szent József köznevelési intézmény 9/F osztályában készültek Gáti Magdolna osztályfőnök jelenlétében.
Kovács Ágnes – Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
