Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a hagyomány szerint nagyböjt első vasárnapján Nyíregyházán mutat be szentmisét. Ezúttal, február 26-án az örökösföldi Isteni Irgalmasság-templom híveivel ünnepelte a vasárnapot, valamint azokkal a fiatalokkal, akik ezen a hétvégén hivatástisztázó lelkigyakorlaton vettek részt Nyírszőlősön, az egyházmegye Buczkó Atanáz lelkigyakorlatos házában.
A fiatalok Nagy Bálint jezsuita szerzetes atya vezetésével arra keresték a választ a lelkigyakorlaton, hogyan tudnák Istent jobban követni az életükben. Segítségükre volt dr. Törő András püspöki irodaigazgató, ifjúsági referens, valamint Németh István nyíregyházi káplán atya is.
A hétvége záró mozzanata volt a püspöki szentmise, ahol a főpásztornak a böjtről, mint a megújulás lehetőségéről szóló tanítása is erősíthette a fiatalokban az útkeresésük során megfogalmazódott elhatározásukat, Isten utáni vágyukat.
Palánki Ferenc megyéspüspök a nagyböjti szent negyven napról, a kegyelmi idő átéléséről, a böjtölés, önmegtagadás gyakorlásáról beszélt, amellyel egyre inkább átélhetjük a megváltott lét csodáját, annak örömét, hogy képesek vagyunk Isten szeretetére válaszolni. „Öröm számomra, hogy vannak fiatalok, akik vállalkoztak a lelkigyakorlatra, és azon gondolkodnak, hogyan tudnák Istent szolgálni. Mindannyiunknak ezen kell gondolkodni, erre kell törekedni, hogy viszonozni tudjuk Isten szeretetét. Nagyböjtben ránézünk a keresztre: Uram Jézus, Te mit tették értem, én is tenni akarok valamit Érted” – hívta fel a figyelmet a főpásztor nagyböjt lehetőségére, majd a böjthöz kapcsolódó fogalmakra: a böjtre, önmegtagadásra, lemondásra, vezeklésre, szenvedésre, megkísértésre, fájdalomra mutatott, mégis a nagyböjti időszak igazi kegyelmi idő, lelki tavasz, a megújulás lehetősége, az Istenre figyelés ideje, amikor különleges kegyelmeket kaphatunk. Azért van a kísértés, hogy azt legyőzve hasonlítsunk Jézushoz – emelte ki elmélkedésében püspök atya.
A szigorú böjti napon, pl. hamvazószerdán 18-60 év közöttiek háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól. Ferenc püspök a kísértést egy egyszerű példával szemléltette: ő ritkán szokott reggelizni, de ezeken a napokon már reggel 6 órakor éhes. „Hát ez a kísértés – mondta –, de tulajdonképpen mi a győzelemre készülünk, azt ünnepeljük, hogy Jézus győzött, legyőzte a kísértéseket, bennünk is.
Ádám és Éva nem tudták legyőzni a kísértést. A kísértés mindig tartalmaz valami jót. Azzal nem kísérthet meg bennünket senki, hogy pl. égessük meg a kezünket, mert az fájdalmas, nem tesszük meg, tehát az nem jelent kísértést. A kísértés valami jót akar adni, csak nem az Isten útján járva.
Jézust háromszor megkísérti a sátán (ld. Mt 4,1-11), mindháromban van valami jó. 40 napi böjtölés után Jézus megéhezik. „…mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!” – mondja a sátán. Jézus éhes volt, jól lakhatna. „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad! Hiszen írva van: Angyalainak megparancsolta: A tenyerükön hordozzanak téged, hogy kőbe ne üsd a lábadat!” Ebben az a jó, hogy mindenki előtt nyilvánvaló lenne, hogy Jézus az Isten Fia. De Jézus soha nem tesz csodát saját magáért. A gonosz az egész világot felajánlja neki: „Ezt mind neked adom, ha leborulsz és imádsz engem!” Milyen jó, ha valakinek van a birtokában valami, tud vele jót tenni. Ebben azonban az a hazugság, hogy a világ nem a sátáné, ezért ő nem tudja senkinek odaadni. Ez a világ Jézusé. Hallhatjuk a karácsonyi evangéliumban: „A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be” (Jn 1,11). Ez a világ a teremtése óta Jézusé, és mi mindannyian övéi vagyunk, hiszen „általa és érte teremtetett minden, és benne áll fenn minden”.
Miért kell a kísértéseinket legyőzni? Azért hogy megmutassuk, hogy Jézus tulajdonához tartozunk.
A böjtölés önmegtagadási gyakorlat, tulajdonképpen edzés, arra készítjük föl magunkat, hogy képesek legyünk áldozatot hozni másokért, szeretetből. A böjtölés tehát szeretetgyakorlat. Nem a dőzsölés, a gazdagság tesz boldoggá bennünket, hanem az, amikor látjuk embertársunk szemében a csillogást, hogy sikerült nekik örömet szereznünk.
Ezután a főpásztor az öncélú böjt veszélyeire hívta fel a figyelmet. „Önmagában a böjt nem ér semmit. Rengetegen böjtölnek, fogyókúráznak, önmegtagadási gyakorlatokat végeznek, hogy az életük valamilyen területén sikeresek legyenek. De nem ez a boldogság.
A kísértés éppen magunk felé akar fordítani, önzővé akar tenni, és mi nem önzők akarunk lenni, hanem szeretetre képesek. A kísértés bezár egyetlen pillanatba, és aztán ennek leszünk a rabjai. Azt sugallja, hogy az a fontos, amit most átélsz, nem számít, milyen következményei lesznek, most legyen jó. Milyen sokan élnek így hosszú évekig, mekkora rabság ez!
A nagyböjti idő azért kegyelmi időszak, mert fölszabadít, megszabadít az önzéstől, attól, hogy csak magunkra figyeljünk, és a szeretet által összeköti a jelent a végtelennel. Elkezdünk figyelni másokra, észrevesszük, hogy másoknak nagyobb gondjai is vannak.
Milyen szép gyakorlat lenne, ha egyszerűen nyitottak lennénk másokra, odaajándékozva a figyelmünket, figyelmességünket. Ha tudunk szeretetből egymásra, Istenre is figyelni ebben a szent 40 napban, akkor nem csak túléljük a nagyböjtöt, hanem megéljük a lehetőségeit, a szeretetet, az Isten és ember szeretetének kapcsolatát, és egyszerűen csak boldogok leszünk.
Kísértés az, hogy Isten nélkül éljük az életünket, azt gondolva, hogy megoldjuk magunk, mert nem biztos, hogy Isten úgy akarja intézni azt, ahogyan mi szeretnénk. Keressük a kiskapukat, a kompromisszumokat, de vannak olyan helyzetek, amikor már nem lehet kompromisszumot kötni, mert akkor a szívünket veszítenénk el, az pedig az Istené.
A nagyböjt annak az ideje, hogy visszanyerjük a szívünket, és odaadjuk, odaajánljuk Istennek, ahogyan Jézus tette. Ő soha nem volt önző, nem tett csodát saját magáért, mindig csak másokra, ránk, emberekre figyelt, hogy megtisztítson, megváltson bennünket, hogy Isten szeretetében részesítsen, és erre a szeretetre adott válaszra meghívjon bennünket.
Használjuk fel ezt a kegyelmi időszakot, és akkor átélhetjük húsvét, a szabadulás, a megváltás, megújulás, a feltámadás örömét – fejezte be elmélkedését Palánki Ferenc megyéspüspök.
A szentmise végén Németh István atya, a közösség lelkipásztora, meglepetésszerűen a hívekkel együtt köszöntötte Ferenc püspököt püspökké szentelésének 12. évfordulóján. A főpásztort 2011. február 26-án szentelték püspökké az egri bazilikában. Az egyházközség kedves hagyományának mozzanatában is részesültünk, köszönthettük körünkben a héten születésnapját vagy névnapját ünneplőket.
Kovács Ágnes – Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-nyíregyházi Egyházmegye
