A debreceni Szent Anna Plébánia gondozásában megjelent sajtótermék vezérgondolatában dr. Krakomperger Zoltán általános helynök, plébános Böjtölés a győzelem érdekében címmel a nagyböjti időszak legfontosabb üzenetére, a felkészülésre hívja fel az olvasók figyelmét, amelynek elvitathatatlan része a böjt. Az alábbiakban Zoltán atya gondolatait tesszük közzé.
A böjtölés nem jelenthet öncélt az életünkben. A böjtölés jelentőségének megértéséhez szem előtt kell tartanunk az ember testi-lelki lényegi egységét. A böjtölés szerves eleme annak a felkészülésnek, ahogyan az ember találkozni akar Urával és Istenével. A böjt ennek az átfogó felkészülésnek a testi dimenzióját képezi. A Biblia tanúsága szerint az ember böjtölt valami számára fontos, nagy jelentőségű esemény előtt, ezért a böjtölés elvitathatatlan része annak a felkészülési folyamatnak, amelynek jelölésére a Szentírás a megszentelődés fogalmát használja.
Mielőtt Isten beszélt volna Mózeshez a Sinai hegyen, megparancsolta népének: „Ma és holnap készüljenek elő, mossák ki ruhájukat, és harmadnapra legyenek készen” (Kiv 19,10k). Antióchiában az egyház imádkozott és böjtölt a Barnabás és Saul misszióba indítása előtt: „Egy nap, amikor az istentiszteletet tartották és böjtöltek, így szólt hozzájuk a Szentlélek: »Rendeljétek nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyet szántam nekik!« Erre böjtöt tartottak, majd rájuk tették kezüket, és útnak bocsátották őket” (ApCsel 13, 2k).
A böjtölés előkészít a találkozásra Istennel. Keresztelő Szent János egész egzisztenciája egyetlen nagyszabású előkészület az Úr napjára, és „így prédikált: »Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!« Ő az, akire Izajás próféta utal, amikor ezeket mondja: »A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!«” (Mt 3, 2k).
A zsidó misztikus – előkészületében a mennyel való érintkezésre – húsz napig ül a földön, csak salátafélékkel táplálkozik, csak vizet iszik, nem néz asszonyra és arra, ami színes (pl. fotó, plakát, újság stb.) és óránként ismételget héber imákat.
A diakónus-, pap- és püspökszentelés előtt is ajánlatos a böjtölés, noha ez ma már nem előírás.
A böjtölés és az imádság mindig együtt jár, mint két egyidejű cselekvés. Ennek hátterében az a mély tapasztalat fedezhető fel, hogy nem fordulhatok jól végzett előkészület nélkül – mintegy halálos ugrással (per salto mortale) – a menny felé, hanem legalább olyan jó előkészületet kell végeznem, mint egy nagy jelentőségű ünnepre.
A böjtölés alkalmas előkészületként az Istennel való találkozásra, mivel helyet készít bennünk a hétköznapitól eltérő, új tapasztalatnak. A lemondás a hétköznap megszokott ritmusához tartozó normalitásról – amelyhez hozzátartozik az étkezés – szabaddá, befogadóvá tesz valami más észlelésére, érzékelésére. A lemondás semmi esetre sem jelentheti életünk testi összetevőjének a leértékelését, hanem testben történő megnyílásunk a lelki, misztikus észlelésekre.
Amikor Jézus a pusztába vonult imádkozni és böjtölni, Istennek, mennyei Atyjának megtapasztalása helyett a kísértőt kellett megtapasztalnia. Amit a kísértő el akart érni Jézusnál, úgy tűnt, hogy csak jó lehet számára. Semmi abszurdot nem kért Jézustól, hanem azt, hogy gondoljon magára, és tegyen jót önmagának azzal, hogy kenyeret varázsol éhségének csillapítására. Jézus „amikor negyven napon át a földi tápláléktól megtartóztatta magát, megszentelte böjtjével az önfegyelmezésnek ezt a módját. A sátán minden cselvetését legyőzve megtanított arra, hogy a romlás kovászának ellenálljunk, így méltó lélekkel ünnepeljük a Húsvét szent titkát, és az örök húsvétra is eljussunk” (nagyböjt 1. vasárnapi prefáció).
Ha pedig Jézus Isten Fia, ahogyan megkeresztelkedésekor kinyilvánult, akkor bizonyítsa be, és vegye igénybe az angyalok szolgálatát, mint valami mentőcsapatot. Jézus visszautasította a hírnévszerzést sátáni áron. Jézus nem használta fel Isten hatalmát saját hírneve, dicsősége növelésére. Nem szállt alá a templom tetejéről, mint ahogyan nem szállt le a keresztről sem. Egész életében kereste az Atya dicsőségét (vö. Jn 7, 18; 8, 50), hogy valóra váltsa: „De ha én az Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, akkor már közel van hozzátok az Isten országa. Amikor az erős ember fegyveresen őrzi házát, biztonságban van vagyona. De ha egy erősebb megtámadja és legyőzi, akkor elveszi fegyverét, amiben bízott, és a zsákmányt szétosztja” (Lk 11, 20-22).
A harmadik kísértés: Krisztus királysága öltözködjön politikai birodalomba. Jézus földi hatalomnélküliségét cserélje fel politikai/katonai hatalomra, és keresse saját hatalmát.
A hatalomért és az uralkodásért adja el a lelkét, és ezzel játssza önmagát a sátán kezére. Forduljon el Istentől teljesen. Hatalomimádat = sátánimádat. Miért viselné el ellenfelei hatalmaskodását?
A kísértés visszautasításában Jézus feltétlenül igenli az első parancsot; ezáltal tiszteli és szereti az embert. A politikai messiásideál összeegyeztethetetlen küldetésével. A kísértő hazugsága, hogy Jézust az egész világra kiterjedő hatalommal akarja megtisztelni. Ez az egyetemes hatalom azonban Jézusé: „Én kaptam minden hatalmat égen és földön” (Mt 28, 18).
A kísértések visszautasításakor Jézus bibliaértelmezést folytatott a sátánnal, és határozottan rámutatott arra, hogy milyen könnyen manipulálható, az önös akarat szolgálatába állítható a Szentírás, ha megpróbálják a középpontja, Isten nélkül magyarázni és alkalmazni az életünkre.
A kísértő mindhárom próbálkozásával azt akarta volna elérni, hogy Jézus viselkedjen az emberek szemében elfogadott módon: legyen egészségesen önző (kenyér), gondoljon a saját hírnevére (templompárkány) és ragadja meg a hatalom megszerzésének az alkalmát (a világ birodalmai). Ebben a normalitásban bújik meg az ördögi.
Egyedül Jézus Krisztus, Isten emberré lett Fia (és mindenki más a vele való egyesülés mértékében) képes a teljes, hiteles emberi létezés megvalósítására, mert csak ő élte életét minden kísértés ellenére a maga teljes igazságában, mint állandó isteni ajándékot. Ezért tartsunk vele a böjtölésben, és az imádkozásban is maradjunk őbenne!
Dr. Krakomperger Zoltán helynök, plébános
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
