„Az akolitusképzés nem egy tanfolyamot, sikeres vizsgát jelent, hanem az istenkapcsolat mélyítését. Lelki fejlődésünknek folyamatosan mozgásban kell lennie, ellenkező esetben visszaesést, süllyedést tapasztalhatunk. Ezen az úton az ember elindul attól a ponttól, hogy hisz Istenben, és eljut addig a pontig, hogy hiszek benned Istenem, vagyis már megszólítom Istent, mert Ő megszólított engem.” – Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök ezekkel a szavakkal nyitotta meg az elmúlt év őszén a két féléves egyházmegyei akolitusképzést Debrecenben. Az elmúlt vasárnapokon az akolitus jelöltek a képzés első jelentősebb állomásához érkeztek.
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök kilenc férfit avatott lektorrá az egyházmegye egyházközségeinek szolgálatára január 29-én, a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban bemutatott ünnepi szentmisén.
Ezt megelőzően január 22-én pedig dr. Krakomperger Zoltán általános helynök, plébános nyolc férfit avatott lektorrá Debrecenben, a Szent Anna-székesegyházban.
Palánki Ferenc megyéspüspök, a nyíregyházi ünnepi szentmise elején elmondta: A lektorrá avatásban a férfiak arra jelentkeznek, hogy Istent szolgálják azáltal, hogy Isten igéjét olvassák a közösségben és hívő életükkel tanúságot tesznek. Majd utalt a vasárnapi evangéliumra, amelyben a nyolc boldogságról hallhattunk (Mt 5,3-12). A főpásztor így fogalmazott: reméljük, hogy a lektorok meg tudják élni a nyolc boldogság üzenetét, vagyis Jézus tanítását életre fogják váltani és boldogok lesznek.
A lektor hivatalosan, egyházi megbízással felolvasó a szentmisén, Isten igéjét közvetíti az embereknek, az akolitus pedig a fény vivője, aki a gyertyát tartja az Eucharisztia, az átváltoztatás pillanatában, és a világ világosságát, Jézus szent testét a szentáldozásban kiosztja a hívőknek. A főpásztor köszönetet mondott mindazoknak, akik erre a szolgálatra vállalkoztak, hogy a rengeteg elfoglaltságuk mellett azt mondják: Itt vagyok, Uram, engem küldj, szolgálatra jelentkezem. Az időmből is odaadom azt a bizonyos tizedet, vagy talán többet, hogy egész életemben ott legyek a közeledben, a szolgálatodban.
„Keressétek az Urat, ti, szegényei a földnek” (Szof 2,3), keressétek az Urat, ti szegény emberek, akik annyi mindennel vagytok elfoglalva, annyi minden nyugtalanít, pedig csak egy a fontos: keressétek az Urat! Szent Ágoston pedig azt mondja:
„Nem kerestelek volna, ha Te már régen meg nem találtál volna engem.”
Isten régen megtalált, mindannyiunkat szíven talált, életet, lehetőségeket ajándékozott nekünk arra, hogy szeressünk, hogy képesek legyünk másokért élni. Arra hívott meg, választott ki, hogy másokkal is megismertessük az evangéliumot, az örömhírt, hogy Isten végtelenül szeret bennünket.
Istenkeresésünk az életünk végéig tart. Figyelnünk kell arra, hogy Isten jeleket küld, és embereket, akiket szolgálhatunk, akiket szeretnünk kell. Küldetésünk van. Isten kiválasztott bennünket. Hallottuk Szent Pál szavait: Ki van közületek hatalmas? „Nem sokan vannak köztetek, akik a világ szerint bölcsek, és nem sok a hatalmas, nem sok az előkelő.” (1Kor 1,26). Mert Isten azt választotta ki, aki tudja magáról, hogy ott legbelül mennyire gyenge és szegény. De éppen az ad lehetőséget arra, hogy Isten ereje megnyilvánuljon az életünkön, jósága, szeretete átnyúljon rajtunk. Mi lesz a mi jutalmunk?
Szent Péter apostol is megkérdezte Jézustól:
„Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz hát a jutalmunk?” (Mt 19,27). És a jutalom ott állt előtte. A jutalom az, hogy Jézushoz tartozunk, hogy boldogok vagyunk.
A boldogmondások az evangélium kincsei. Első hallásra nem így képzeljük el a boldogságot, többet várunk annál, hogy sírjunk, szomorúak, szegények legyünk, hogy éhezzünk, bántsanak, üldözzenek bennünket, ennél azért többet várunk. De ha meg akarjuk érteni az evangélium tanítását, akkor nem magunkból kell kiindulni.
Azt mondjuk: boldogság – szegénység, boldogság – sírás, boldogság – éhség, szomjúság, boldogság – üldöztetés, ez így együtt nem lehetséges. Amikor rádöbbenünk arra, hogy Jézus itt tulajdonképpen saját magáról beszél – Ő a szegény, aki éhezik, szomjazik, szomorkodik, mert nem fogadják be, ő az, aki üldözést szenved, és ő az, aki irgalmas, tiszta szívű, aki békét szerez és békét teremt az emberek szívében –, akkor kezdjük megsejteni, hogy
az elvehetetlen boldogságunk akkor kezdődik, ha elkezdünk hasonlítani Jézushoz.
Éppen ez a jutalma annak az embernek, aki szolgálatra vállalkozik, hogy Jézust kapja meg. A Jézussal való kapcsolat, Jézus szeretete, ez tesz igazán boldoggá bennünket.
Ha csak emberi módon gondolkodunk a boldogmondásokról, akkor valóban arra gondolunk, hogy nem lehet megélni, életre váltani. De ha megfordítva olvassuk: „övék a mennyek országa”, vagyis az enyém a mennyek országa, Isten országa.
Az Ő országának része vagyok, akkor tulajdonképpen már teljesen mindegy, hogy valamiben esetleg hiányt szenvedek, mert a legnagyobb gazdagság az enyém.
Olvassuk végig így a nyolc boldogságot!
Ha először a mondat második részét olvassuk fel és azt mondjuk, Isten országa itt van, Isten országának része vagyok, akkor el tudom viselni az éhséget, a szomjúságot, a szomorúságot is, mert olyan boldogság van a szívemben, amit Istentől kaptam, és semmilyen körülmény, esemény nem tudja elvenni.
Ha valaki az evangélium kincseit így veszi a kezébe és így elmélkedik róluk, akkor az odafönt valók – amit egész életünkben keresnünk kell –, Szent Pál szavai szerint: Keressétek az odafönt valókat, mert akkor azok az idelent valók lesznek. És aki ezt megtalálja, az az igazán boldog. Aki ezt a boldogságot a szívébe befogadva megéli, az nem tudja azt megtartani magának. Meg kell osztania a többiekkel, elsősorban szeretteivel, családtagjaival, közösségével, egyházközségével azáltal, hogy hirdeti Isten igéjét, Isten fényét hordozza a szívében és maga körül.
Kedves Testvéreim! Köszönöm, hogy jelentkeztetek erre a szolgálatra, a Jóisten áldjon és segítsen benneteket, hogy valóban Isten szeretetével a szívetekben, annak örömhírével meg tudjátok ajándékozni a rátok bízottakat életetek minden napján! – fejezte be elmélkedését Palánki Ferenc megyéspüspök.
A homília után kezdődött a lektor avatás szertartása, amely a „Vedd a Könyvek Könyvét, a Szentírást, hirdesd hűségesen Isten Igéjét, hogy egyre jobban életté váljék az emberi szívekben!” szavakkal és a Szentírás átadásával történt.
A lektorok ettől kezdve már hivatalos megbízottjaik az Anyaszentegyháznak a szent szövegek olvasására. Ez esetben szent szövegek alatt értünk minden Igeliturgiában felhangzó szentírási szakaszt, a diakónusnak fenntartott Evangéliumot kivéve. A lektor feladata, hogy Isten Igéje a liturgiában méltó módon és jól érthetően hangozzék el, de szolgálatába tartozik a templom aktuális hirdetéseinek felolvasása is.
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
