„Jöjj el, Urunk, látogass meg minket a Te békességeddel, hogy tiszta szívvel állhassunk színed előtt!” Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök az idei karácsonyi üdvözlőlapra választott zsoltáridézettel köszöntötte a híveket karácsony szent estéjén, az éjféli szentmisén a debreceni Szent Anna-székesegyházban. A főpásztor kérte az ünneplő közösséget, imádkozzanak a békéért, hogy minél előbb véget érjenek a háborúk a világban: „Ha Isten békessége szerint élnénk itt a földön, akkor soha nem lenne háború, nem ártanának egymásnak az emberek. Imádkozzunk, hogy a béke először is megszülessen a szívünkben, és embertársaink, családtagjaink rajtunk keresztül megtapasztalják az isteni békességet”. A szentmisében imádkoztak az idén eltávozott embertársainkért, valamint azokért, akik gyászt hordoznak a szívükben, kérve, hogy a gyermek Jézus hozza el nekik a vigasztalást.
A szentmisén jelen volt dr. Krakomperger Zoltán általános helynök, főesperes, plébános, dr. Törő András püspöki irodaigazgató, Szidor János káplán, Vadászi László atya, a debreceni neokatekumenális közösség vezetője, és az ünneplő hívő közösség. A szentmisén közreműködött a Maróthi György Pedagóguskórus, vezényelt: Gál Péter karnagy.
Palánki Ferenc megyéspüspök elmélkedését Szent Ágoston gondolatával kezdte: „Örvendezve ünnepeljük meg tehát üdvösségünk és megváltásunk eljövetelét. Ezt az ünnepnapot ünnepeljük meg, amelyen a nagy és örök napból, nagy és örök nap jött el erre a mi annyira gyorsan múló napunkra”.
Olyan gyorsan múlnak a napok, az életünk, rohan az idő, és jön egy nagy és örök nap, hogy nekünk ajándékozza saját magát, az isteni életet, amit csak el kell fogadni és be kell fogadni. Sokan vagyunk itt, akik nyitott szívvel befogadjuk Isten szavát, a szeretetét, jóságát. Így menjünk, ünnepeljünk és éljünk tovább, és ne úgy, mint amikor eljön egy üstökös, megcsodáljuk, és olyan gyorsan továbbrepül, mintha itt sem lett volna. Ez a karácsony legyen olyan, mint ami megérinti a szívünket, megváltoztat bennünket, és azzal a tudattal és meggyőződéssel élhetünk tovább, hogy örök életünk van. Egy kicsiny gyermek eljött erre a világra és megtanított bennünket, hogyan éljünk.
Advent elején Izajás próféta könyvét olvastuk: „menjünk fel az Úr hegyére…, hogy tanítson meg minket útjaira” (Iz 2,3). Milyenek az Ő útjai? „Az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok” (Iz 55,8), de ehhez hozzátehetjük, hogy elég baj az, hogy nem úgy gondolkodunk, élünk, szeretünk, nem olyan utakon járunk, mint Isten. Milyen lehetett Jézus útja ide a földre? Végtelen nagy távolságot, dimenziót kellett átjárnia, hogy eljöhessen, ember lehessen, és ezzel példát adott nekünk is. Az első, amiben követni tudjuk Őt, hogy legyünk mi is emberek. Kezdjünk el emberhez méltó életet élni!
Amikor Jézus eljött, már az első helyzetben megtapasztalhatta, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan esetleg lehetett volna: nem kaptak helyet a szálláson, hajléktalanként született, József és Mária is megtapasztalták, milyen a kitaszítottság, és voltak, akik nem szeretettel fordultak hozzájuk. Mi is átéljük ezt, és sajnos a közelünkben élők miattunk is átélnek hasonlókat. Ezért kell megtanulni Isten útját.
Amikor Jézus eljött erre a világra, nem azt mondta – amit a mai világ sugall –, hogy megvalósítja az álmait, az életét, azt, amiért jött, a küldetését, hanem hogy: „annak akaratát teljesítsem, aki küldött” (Jn 4,34), a mennyei Atya álmát valósítja meg.
Belegondoltunk-e már abba, hogy Istennek mindannyiunkról van álma, elképzelése arról, hogyan vezesse az életünket, hogyan üdvözítsen bennünket? Isten valami nagyon jót akar nekünk. Azért születtünk, hívott létre, életre bennünket, hogy személy szerint, külön-külön nekünk ajándékozza az Ő életét a mi sajátos életutunkon.
Sokan úgy élnek, hogy csak ki kell tartani, kitartóan dolgozni, és akkor minden álmukat, elképzeléseiket teljesíteni tudják, mert az ember számára nincs lehetetlen. Sajnos van lehetetlen az embernek, de nem az Istennek, mert Istennek semmi sem lehetetlen.
Mária az angyal szavára mondta ki az igent – aki így szólt: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával…, mert Istennél semmi sem lehetetlen” (Lk 1,36-37) –, és arra a részre, ami rajta múlott. Meg kell tanulnunk Isten útját, azt az alázatos utat, ahogyan eljött erre a világra, hogy az legyen a mi utunk is. Akarjuk teljesíteni az Ő akaratát, mert csak akkor leszünk boldogok. Ha erre rádöbbenünk, rátalálunk erre az útra és rálépünk, akkor lesz örömteli a karácsonyunk, az életünk. Hiszen ezt az utat Ő maga jelölte ki számunkra.
A pásztorok, akik megkapták az útmutatást az angyaloktól, elindultak a nagy sötétben, a betlehemi éjszakában, hogy azt a kicsi jót, azt a gyermeket megkeressék.
A mi életünk is ilyen kell hogy legyen. Nem mindig erős a hitünk. Azt hiszem, közöttünk, akik most itt vagyunk, sok emberben van valamiféle kétség. Ez nem baj, de legyen bennünk a vágy, a keresési szándék, hogy keresem az Istent, azt a kicsit jót, ami az életemben van. Mária és József Jézus születésének örvendtek. Nagy öröm volt a szívükben, és ezt az örömet nem vette el tőlük az, hogy milyen körülmények között voltak, de az sem, hogy menekülniük kellett Egyiptomba. Ez az öröm elvehetetlen.
Ezt az örömet éli át az, aki rátalál az útjára, teljesíti a mennyei Atya akaratát, keresi Istent az életében, és azt a jót, ami ott van mindannyiunk életében.
Minden nehézség ellenére is ott van a jó bennünk és a másikban is. Keressük a jót, találjuk meg, erősítsük és biztassuk embertársunkat, és nem kell állandóan a fejére olvasni a hibáit. Nagyon sokszor bele esünk ebbe a hibába, bűnbe.
Nehezen fogadjuk el a másik hibáit, de nem azt kell elfogadni, hanem az embert, és szeretni kell őt. Ez az Isten legfontosabb útja, a szeretet útja, amit meg kell tanulni. Ha rátalálunk erre az útra, akkor tudunk jót tenni, ahogy Böjte Csaba mondja: „kiszeretni belőle a jót”.
Néhány évvel ezelőtt az egyik családkonferencia mottója ez volt: Hiszek a benned lévő jóban. Hiszünk-e a másik emberben lévő jóban, hisszük-e azt, hogy benne ott lakik az az Isten, aki közösséget vállalt velünk, eljött erre a világra? Megvan-e bennünk ez a hit? Egészen másként fogunk nézni a másik emberre, hogy tudom, benne van a jó, még akkor is, ha most kiabálni, veszekedni szeretnék vele.
Remélem, hogy mindenkiben ott van az az öröm, a béke, hogy együtt lehetünk a karácsonyi asztalnál, hogy milyen nagy ajándék az Istentől, hogy mindenek ellenére szerethetjük egymást, és ezzel a szeretettel erősítjük a jót, tanúságot tehetünk arról, hogy az örök nap, a nagy és örök nap meglátogatott bennünket itt ezen a gyorsan múló életszakaszon, az életünk napján, amely majd egyszer lenyugszik. De nem mindegy, hogyan élünk, éltünk, hírnökei voltunk-e annak a szeretetnek, amit ez a gyermek hozott el a betlehemi nagy sötét éjszakába, és megajándékozott bennünket a világossággal, azzal a fényességgel, amely örökké él.
Ezzel a meggyőződéssel, örömmel a szívünkben köszönjük meg Istennek ezt a mai éjszakát, hogy átélhettük annak csodáját, hogy itt lehetünk. Imádkozzunk azokért, akik megtapasztalják most is a bűn sötét éjszakáját, a háború borzalmait, fájdalmát. Imádkozzunk értük, hogy kitartsanak a jóban, és az az öröm, amit Jézus születése hoz, soha ne múljon ki annak a szívéből, aki hisz benne.
Köszönjük meg az Úrnak, hogy eljött közénk, álmodott rólunk valamit, és segít, hogy ezt az örök álmot beteljesítsük! – fejezte be elmélkedését Palánki Ferenc megyéspüspök.
A főpásztor december 25-én, karácsony első napján a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban mutatott be ünnepi szentmisét. Elmélkedésében arról az örömről beszélt, amely körülmény független, és amit nem az érzéseink határoznak meg:
Karácsony igazi örömünnep, Jézus Krisztus születésének az ünnepe, Aki azért jött el erre a világra, mert az ember élete bajba került, elszakadt Istentől. Jézus „a tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be” (Jn 1,11). Akik viszont befogadták azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekei legyenek. Belegondoltunk-e abba, hogy mi is az Ő tulajdona, hogy az övéi vagyunk-e? Mert ez a világ Jézusé, és a kérdést nekünk is meg kell válaszolnunk: Befogadjuk-e Őt az életünkbe a hitünk által, vagy elindulunk egy ködös, bizonytalan úton és elrohan fölöttünk az élet? Sokan úgy élnek, mintha nem lenne halál, és úgy halnak meg, mintha nem is éltek volna.
Nem mindegy, hogyan élünk. Karácsony az élet csodájának az ünnepe, és ez nem csupán a földi élet, hanem az isteni, az örök élet. Ezt adta nekünk ajándékba az Úr. Ezért visszhangzik az angyalok szava: Nagy örömet hirdetek nektek (ld. Lk 2,10), és ez nem földi öröm, nem látványos esemény.
Milyen érdekes, az emberi szóhasználatban Nagy Heródest és kicsi Jézust mondunk.
Ki a kicsi és ki a nagy? Az igazán nagy dolog, az ünnep nem kívül van, hanem belül, és ez az öröm elvehetetlen.
Ezt hirdette meg az angyal: „Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr” (Lk 2,11). Ezek az egyszerű pásztorok elkezdték Őt, a kicsi jót, Istent megkeresni. Nem a sötétséggel, a hideggel törődtek, hanem keresték az öröm forrását. Ha igazán odafigyelünk imádságainkban Istenre, akkor megtapasztaljuk, hogy nem is kell olyan sokat keresni. Ez a karácsonyi örömhír: „a szűz fogan és fiút szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten” (Mt 1,23). Keressük Őt! Szent Ágoston így fogalmazott: én kívül kerestelek és te bennem voltál.
Bennünk van, ott akar élni, azt akarja, hogy legyünk az Ő hírnökei, mások felé is továbbítsuk az Ő szeretetét, hogy mi magunk is legyünk annak a kicsi jónak hordozója, létrehozója, amit mások megtalálhatnak.
Létezik egy olyan öröm, a kicsi jó, amit nem érint semmilyen nehézség, fájdalom, gyász, mert ott van bennünk. Erre kell figyelnünk igazán, ebből tudunk élni, továbblépni, tudjuk életünket vezetni és rábízni magunkat Istenre, a szeretet, az öröm forrására.
Fodor Ákos költő így fogalmaz:
Válságos helyzet: tudom, hogy boldog vagyok, csak épp nem érzem. Milyen érdekes ez! Ez az a boldogság, az a belső istenkapcsolat, ami tulajdonképpen körülmény független, nem az érzéseinkből indul ki. Sokan azt gondolják, hogy az tud örülni, akivel jó dolgok történnek.
Azt kell mondjuk, mindenkivel történnek jó és rossz dolgok egyaránt. Az tud örülni, aki megtalálja azt az igazán kicsi jót az életében, ami nem is olyan kicsi, hanem az az igazán nagy, hogy velünk az Isten, megszületett a Megváltó, és az életünk legnagyobb problémája, a halál megoldódott, mert Ő megajándékozott bennünket az isteni élettel, amely örök. Ezért ennek az örök életnek, örök kimondott atyai szónak vagyunk a továbbadói, befogadói, szolgái. Legyünk szó-fogadók, fogadjuk ezt az igét, engedelmeskedjünk neki, hogy életünkkel, szavainkkal, tetteinkkel tanúságot tegyünk róla, és mi is ajándékozzunk másoknak jót.
Kovács Ágnes – Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Kardos György fotói:
