Nyírbátorban a Báthory István köznevelési intézmény munkatársainak adventi lelki napokat tartottak december 14-16-ig az egyházmegye egyik legszebb templomában, a római katolikus Minorita templomban. A 12 méter magas barokk főoltár, a híres Krucsay-oltár, a templom további berendezései a hazai barokk fafaragás legszebb darabjai közé tartoznak. A monumentális oltárok lenyűgöző hatást keltenek.
Az intézmény munkatársai a három estén át szentmiséken vettek részt és az elhangzott elmélkedések üzeneteit vihették haza otthonaikba. Pénteken pedig a délelőtti lelkigyakorlaton a diákok gazdagíthatták szívüket a lelki tanítással. A lelkigyakorlatok nyitottak voltak, Babály András plébános, iskolalelkész ezekre az alkalmakra az egyházközség híveit is meghívta.
A háromnapos felkészülés csütörtök estéjén Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatott be szentmisét Babály András atya konccelebrálásával.
A főpásztor elmélkedésében arról tanított, hogy keresnünk kell Isten szándékát, és ehhez először bűnbánatot kell tartanunk.
Elmélkedésének kezdetén az elhangzott evangéliumi szakasz (ld. Lk 7,24-30) utolsó szomorú mondatát idézte: „Csak a farizeusok és a törvénytudók nem keresztelkedtek meg nála, és ezzel meghiúsították magukban Isten szándékát”. A farizeusok komolyan vették a hitüket, betartották a törvényt, és azt gondolták, hogy az ő üdvösségük biztonságban van, ezért nincs szükségük bűnbánatra. A farizeusokra szoktuk mondani, hogy képmutatók, de a saját elképzelésük, felfogásuk szerint nagyon komoly áldozatot hoztak Istenért. Tizedet adtak mindenből, és hetente kétszer szigorú böjtöt tartottak. Az írástudók: a főpapok és a vének is betartották a törvényt, az előírásokat, ismerték a Tóra minden szavát, éppen ezért gondolták azt, hogy ki üdvözülhet, ha nem ők. De elszakadtak a törvény szellemétől, a szeretettől. Bár tudták az írást, de annak üzenete nem jutott el a szívükhöz.
Mi, papok is, pedagógusok is – de tulajdonképpen minden keresztény – írástudók vagyunk, ismerjük a Szentírást, a kinyilatkoztatást, és az a kérdés, hogy ez milyen hatással van ránk. Keresztelő János képviselte az érkező Istent, előkészítette az útját, hirdette, hogy: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!”. „… Aki a nyomomba lép, az hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy a saruját hordozzam.” „A fejsze már a fák gyökerén van.” Mindazt, aki nem tejesíti Isten akaratát, szándékát, azt, mint a pelyvát „olthatatlan tűzbe vetve elégeti.…” (ld. Mt 3,1-12).
És akkor jön Jézus, szelíden szól, kedvesen tanít mindenkit, együtt vacsorázik a bűnösökkel, de nem tudott mit kezdeni azokkal, akik meg voltak elégedve életükkel, magatartásukkal. Keresztelő János nem karriert akart, hanem azt, hogy teljesítse mindazt, amit Isten rá bízott és meg is tette. Kereste Isten szándékát, és mivel nyitva volt a szíve, tudta Őt képviselni, de még így is elbizonytalanodott. Elküldte tehát a tanítványait Jézushoz, hogy megkérdezzék: „Te vagy az eljövendő, vagy mást várjunk?” (Mt 11,3). Jézus erre furcsa választ adott, azt hangsúlyozva, hogy Keresztelő János ne a szavakból ítéljen, hanem a tényekből: „Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot” (Mt 11,5).
Keresztelő János rádöbbent arra, hogy nem kell másik Messiást várni, Jézus azért jött, hogy megkeresse és megmentse mindazt, ami elveszett.
Ehhez először az kell, hogy tartsunk bűnbánatot. Isten nem azt akarja, hogy bűntudatunk legyen, hanem bűnbánatunk. Ismeri az életünket, tudja, milyen sérülékenyek vagyunk és milyen sértéseket, sérüléseket tudunk másoknak okozni, de Ő éppen a bűnösökkel akart kapcsolatba kerülni, megkeresni és megmenteni ami elveszett. Zakeusban ott volt a vágy, hogy találkozzon Jézussal. Elbújt, de Jézus megszólította, nevén szólította, vagyis ismerte, tudta, hogy ki ő: „Zakeus, gyere le hamar! Ma a te házadban kell megszállnom” (Lk 19,5).
Advent éppen ennek a kegyelmi találkozásnak az ideje. Nagy Szent Leó pápa egyik karácsonyi beszédében így fogalmazott: „Ismerd fel, ó keresztény, nagy méltóságodat!” Nem a megtisztelő megszólítások adják meg az ember méltóságát, hanem az, hogy Istenhez tartozunk, mert Ő megkeresett és megtalált minket. Megbocsátja megbánt bűneinket. Keresztelő János ennek meghirdetésével készítette elő az Úr útját. Bűnbánatunk által készítsük az Isten útját a szívünkhöz, és segítsünk másoknak is megismerni Isten irgalmas szeretetét. Egészen közel jön hozzánk Isten. Fogadjuk be Őt, és vigyük közel másokhoz.
A főpásztor utolsó gondolatként egy szép karácsonyi történetet osztott meg a jelenlévőkkel, amely a mi küldetésünkre mutatott rá, arra, hogy Krisztus szeretetét kell képviselnünk a világban. A történetet a nemrég elhunyt jó barátjának, Legeza József görgökatolikus atyának az egyik elmélkedéséből a Kossuth Rádió is idézte:
Szombathy Viktor, „Andrást jelölte ki az Úr” című története Istenes Andrásról szól, akit megbízott az erdőmérnök, hogy menjen ki az erdőbe és vágjon ki három fenyőfát karácsonyra. Egyet a gyerekeknek az iskolába, egyet a mérnök úrnak, egyet pedig saját magának. Többet nem vághatott ki, mert tilalom volt.
Istenes András teljesítve küldetését elindult hazafelé a saját fenyőfával, és akik vele szembe jöttek, szomorúan mondták, hogy nekik nem lesz karácsonyfájuk, így nem lesz igazi karácsonyuk. Erre Istenes András sorra mindenkinek levágott egy-egy ágat, és mire hazaért már csak egy kis csonk maradt a fenyőfából. Felesége sopánkodott, de Istenes András azt mondta: ma én voltam a karácsony, mert mindenkinek adtam karácsonyi ágat.
Ma minket akar kiválasztani az Isten, hogy vigyük el a karácsonyi örömhírt, az örök-zöldet, az örök élet üzenetét az emberek, a ránk bízottak, a gyermekek életébe.
Segítsen bennünket a kegyelem, hogy Isten szándékát soha se hiúsítsuk meg életünkben, hanem vállaljuk és teljesítsük a szeretet küldetését! – fejezte be elmélkedését Palánki Ferenc megyéspüspök.
Kovács Ágnes – Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
