„A megbocsátás nem törli el a keserű múltat. A gyógyult emlék nem törölt emlék. De a megbocsátás egy új módot teremt az emlékezésre. Múltunk emlékét a jövőnk reményévé változtatjuk.” – Az alábbiakban Szokolai Katus mentálhigiénés szakember írását olvashatjuk.
Akik mélyen vérző, fájó sebet cipelnek, azok számára az egyik legfontosabb kérdés: hogyan tudok megbocsátani, hogyan tudok továbblépni? A sérelmek, a harag és a düh elengedése gyakran komoly kihívást jelenthet. Mindannyian küzdöttünk már azzal, hogy megbocsássunk valakinek. Vagy éreztünk már szégyenérzetet vagy bűntudatot amiatt, hogy megbántottunk valakit, de nem tudtuk, hogyan kérjünk bocsánatot. A megbocsátás elengedhetetlen a kapcsolatok fenntartásához és helyreállításához – de ez nem könnyű.
Hogyan tehetjük le azokat a terheket, amelyek cipelése nemhogy nincs hasznunkra már, de megakadályozza, hogy teljes, örömteli és értelmes életet éljünk?
Sok embernek már maga a szó is nehézséget okoz. Úgy képzeljük, hogy a megbocsátás azt jelenti, hogy kimondod: „Megbocsátok neked”, és ez magában foglalja az ölelést, a vállveregetést vagy az áldást. Ez sokszor igaz lehet, de nem mindig. A megbocsátás azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, ami a múltban történt és nem ragaszkodunk hozzá, azaz megpróbáljuk a történtekkel kapcsolatos negatív érzéseket a megértés, az együttérzés és a szeretet révén elengedni. A megbocsátás nem jelenti az olyan fontos érzések tagadását, mint a harag vagy a szomorúság. Valójában a megbocsátás eléréséhez gyakran szükséges a haragra és a fájdalomra való odafigyelés. A megbocsátás sokszor egy hosszú folyamat: időbe telik (sok esetben akár évekbe is). Megbocsátani valakinek azt jelenti, hogy tudatos erőfeszítést teszünk, hogy elengedjünk valami bántót, ami velünk történt, a negatív gondolati minták, a harag, a neheztelés vagy a fájdalom felszabadításával. A megbocsátás gyakorlatilag egy aktív döntés arra vonatkozóan, hogy többé ne szenvedjünk a másik által okozott kártól.
Talán mondtad már vagy hallottad az alábbi kijelentéseket:
- Nem tudok megbocsátani, amíg ő az életemben van.
- Nem fog bocsánatot kérni, szóval hogyan tudnék megbocsátani neki?
- Soha nem felejtem el, amit tett!
Tedd fel magadnak a kérdést: Akarok megbocsátani? Ugyanis a megbocsátás megköveteli a megbocsátásra való hajlandóságot. Nem tudunk megbocsátani valakinek addig, amíg a haragot és fájdalmat nem azonosítottuk, nem éreztük át teljesen, nem fejeztük ki és végül nem elengedtük el. Egy másik gyakori kérdés a megbocsátás és a felejtés közötti kapcsolatra vonatkozik. A megbocsátás azt jelenti, hogy kitöröljük emlékezetünkből azt, amit velünk tettek? Ez egyáltalán lehetséges? „A megbocsátás nem törli el a keserű múltat. A gyógyult emlék nem törölt emlék. De a megbocsátás egy új módot teremt az emlékezésre. Múltunk emlékét a jövőnk reményévé változtatjuk.”
De miért olyan nehéz megtenni valamit, ami jót tesz a mentális egészségünknek? Azért, mert vannak bizonyos pszichológiai akadályok, amelyekkel szintén meg kell küzdenünk a megbocsátás során. Ilyen például a feloldatlan érzelmi zűrzavar, ami késleltetheti a megbocsátást. Az emberek úgy érezhetik, hogy beleragadtak egy áldozathurokba, azon töprengenek, hogy egy másik személy vagy az élet miért bántja őket, és képtelenek áttérni egy másik nézőpontra, hogy megtalálják a történtek esetleges értelmét, célját, tanulságait és lehetőségeit. Hogyan győzhetjük le ezt a gátat? Igazolódni látszik az a népi bölcsesség, miszerint „az idő minden sebet begyógyít”, és rámutat annak fontosságára, hogy ne kapkodjuk el a megbocsátás folyamatát. Az idő múlása minden bizonnyal fontos tényező abban, hogy segítsen az embereknek eltávolodni a kezdeti fájdalomtól, zavarodottságtól és haragtól; és segítsen átfogalmazni a sérülés súlyosságát.
A megbocsátás másik blokkja az „önvédelem”, ami egy nagyon gyakran jogos félelem. Amikor azt gondoljuk, hogy a megbocsátás visszaüt, mert sebezhetővé válunk a további sérelmekkel, agresszióval, határok megsértésével, kizsákmányolással vagy visszaélésekkel szemben. Hogyan győzhetjük le az önvédelem gátját? Az embereknek néha érthető félelmeik vannak azzal kapcsolatban, hogy a megbocsátás során a másik újra elköveti ugyanazt a viselkedést. Meg kell tanulnunk, hogy jogunk van törvényes határokat felállítani és érvényesíteni egy kapcsolatban.
A megbocsátásnak van még egy pszichológiai akadálya. Társas lényekként arra vagyunk készek, hogy ne akarjunk gyengének, sebezhetőnek vagy szánalmasnak tűnni más emberek előtt. Hogyan győzhetjük le ezt az akadályt? Nagyon gyakran azoknak az embereknek, akiket más bántott, vissza kell szerezniük az önbecsülésüket és önértékelésüket, hogy megteremtsék azt a mentális teret, ahol a megbocsátás valós lehetőségnek tűnik. Ki kell alakítani és fenn kell tartani egy belső szubjektív valóságot – az önérzetet –, amely független mások velünk szembeni negatív véleményétől és elvárásaitól.
A megbocsátásnak először a saját fejünkben kell megtörténnie. Ha azt mondod, hogy megbocsátasz valakinek, de nem gondolod komolyan, akkor a megbocsátást nem a te meggyőződésed vezérli. A megbocsátásnak, akárcsak a gyásznak, megvannak a maga szakaszai.Szerettél valakit, vagy elveszítettél valami kedveset. Tagadáson, alkudozáson, haragon, depresszión megyünk keresztül, amíg végül eljutunk az elfogadásig. Amikor valaki megbánt minket, normális, ha haragot érzünk és bosszút akarunk állni. Ezek az érzések gyakran megelőzik a megbocsátást. Tiszteld ezt a folyamatot. Engedd meg magadnak, hogy megtapasztald a haragot, a bánatot és a gyász kétségbeesését – de dolgozz az elfogadás felé.
A hatékony megbocsátás három eleme a következő:
- A. Értsd meg
- B. Fejezd ki az érzelmet
- C. Engedd el
A megbocsátás nem teljesen egy lineáris folyamat, ezért a megbocsátás nem lépésekből, hanem elemekből áll. Olyan sorrendben kell végig mennünk a pontokon, ahogy számunkra jól esik. Előfordulhat, hogy talán többször is át kell nézniük a tényeket, mielőtt megértenék. Sokan szeretnék átugrani az érzéseket, és rohanni akarnak az elengedés felé, de az érzelmek megkerülése nem teszi lehetővé, hogy mélységesen kielégítő folyamat menjen végbe.
A. Értsd meg, miért: Tisztán kell látni a másik embert, hogy miért tette, amit tett. Az emberek nagyon sok esetben figyelem felhívás miatt – „gyere és szeress, adj nekem szeretetet” – bántják a másikat. Meg kell érteni mi munkálkodik a másikban. Milyen hatalmi drámákat játszik, milyen generációs sajátosságai vannak, milyen szocializációs közegben nőtt fel. Milyen a gondolkodás módja, ami meghatározza a döntéseit. Ha félelem alapú életet él, akkor szinte csak a félelmet ismeri és ennek megfelelően cselekszik.
B. Fejezd ki az érzelmet: Ha haragot, szomorúságot vagy bántódást érzünk, ezeket az érzéseket mélyen át kell éreznünk és ki kell fejeznünk. A legjobb, ha a másiknak tudjuk kifejezni az érzéseinket (ilyenkor szeretettel szembesítsük a tettével, és mondjuk el, mit váltott ki belőlünk mindaz, amit tett). Előfordulhat, hogy nincs lehetőség megbeszélnünk a másikkal a történteket. Ebben az esetben megtehetjük, hogy leírjuk a történtekkel kapcsolatos gondolatainkat és az érzéseinket vagy elképzelünk egy szituációt, amelyen keresztül a másik bocsánatot kér tőlünk, és megbocsátunk neki.
C. Engedd el: Ez a nagyon nehéz lépés egy döntés. Az elengedés azt jelenti, hogy törekedünk arra, hogy nem fogunk haragot tartani. Egy kapcsolat esetén ez azt jelenti, hogy nem hivatkozunk újra a múltbeli bántásokra vagy például azt, hogy elhatározzuk, hogy a jövőben tartózkodunk attól, hogy a másik felett uralkodjunk.
Az életben sohasem késő bocsánatot kérni és megbocsátani!
Ha úgy érzed, hogy valakitől bocsánatot kell kérned, minél előbb tedd meg!
Légy nagyobb a dühödnél! – Gyakorold a megbocsátást most!
Szokolai Katus, mentálhigiénés szakember
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
