„A mi reménységünk, hogy elhunyt szeretteink a szerető Istennel találkoztak, amikor átléptek a kapun. Ha megtanulunk igazán jól élni, akkor megtanuljuk a meghalás művészetét is, bennünket is tárt karokkal várnak majd és össze-vissza csókolnak.” – Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspökelhunyt szeretteinkért, hozzátartozóinkért ajánlotta fel halottak napján a debreceni Szent Anna-székesegyházban bemutatott szentmisét, és kérte, hogy imádságainkkal mi is kísérjük elhunyt szeretteinket a Mennyei Atya elé, és kérjük, hogy Krisztus keresztáldozatának érdeméért fogadja be őket a mennyei örök hazába.
A főpásztor elmélkedésében a meghalás művészetéről, a szenvedő és a haldokló embert érő kísértésekről, valamint az ezzel szembeni erényekről beszélt, amely erényekre nemcsak a haldoklónak van szüksége, hanem mindannyiunknak, hogy az életre jussunk. Amikor ezekben a napokban kimegyünk a temetőbe szeretteink sírjához, akkor eszünkbe jut saját halálunk, az élet végessége is.
Az ember elszakadt az Istentől, és a gyógyszer éppen a halálban, mégpedig Jézus halálában van. Ő vállalta értünk a kereszthalált, megmutatta Isten szeretetét, megajándékozott bennünket azzal, hogy nekünk is részünk lehet az örök, az isteni életben – utalt Ferenc püspök Szent Ambrus elmélkedésére, mely a november 2-ai olvasmányos imaórán hangzott el. Szent Ambrus arról is beszél, hogy ha az Istentől elszakadt állapotunkban örökké itt kellene élnünk a földön, az olyan lenne, mintha a pokolban élnénk. Sajnos az ember elszakadt az Istentől, és nagyon sokszor pokollá tesszük egymás életét. Sokan nem foglalkoznak az élet végességével, úgy élnek, mintha nem lenne halál, és azután úgy halnak meg, mintha nem is éltek volna.
Az embert mindig is foglalkoztatta a halál gondolata. Ferenc püspök az 1400-as években megfogalmazódott ars moriendi „a meghalás művészete”, a jó halál művészetének gondolatára utalt, amely időből egy 11 fametszetből álló ábrázolással is találkozhatunk. Az alkotás az embernek a halállal való küzdelmét, a jó és a rossz küzdelmét mutatja be, és azokat a kísértéseket, amelyekkel az ember szembe találja magát a betegsége, haldoklása idején. Ebben az ábrázolásban öt kísértés mellett öt erénnyel is találkozunk. A 11. metszeten pedig azt láthatjuk, amikor az ember kileheli a lelkét és átadja Istennek.
Püspök atya hangsúlyozta, hogy amikor a halálról gondolkodunk, akkor az életről, az örök életről gondolkodunk, arról az örök életről, amelyet Isten ajándékozott nekünk Jézus Krisztus megváltói tette által, Aki az örök élet kenyerével táplál bennünket minden szentmisében – fogalmazott, majd részletesebben bemutatta a metszetsorozatot:
Az első és második képen a hitetlenség kísértése és mellette a hit erénye ábrázolását láthatjuk. A hitetlenség azt sugallja, hogy nincs pokol, nincs értelme az életnek, mert az élet balsors, küzdelemmel teli. Ezzel szemben ott van a hit, az élet értelme, és az angyalok, valamint a szentek így szólnak: Légy erős a hitedben! A képen láthatjuk Mózest, akinek már a földi életében ragyogott az arca, mert találkozott az Istennel. Aki hitből él, annak csillog a reménység a szemében, az arcán harmóniát, belső békét látunk.
A második kísértés a kétségbeesés. A kép azt ábrázolja, hogy az ördögök felsorolják az embernek az életében elkövetett bűneit, és azt mondják: nem vagy méltó az örök életre, arra, hogy Isten közelébe kerülj. Az ember ekkor kétségbeesik, az elszakítottság állapotában marad, és emiatt azon gondolkodik, hogy öngyilkos legyen-e. A kép ennek módjait ábrázolja, mert aki kétségbeesik, az könnyen eldobja magától az életet. Ezzel szemben elénk tárul egy zseniális kép, megmutatva, hogy a nagy megtérő bűnösök milyen pályát futottak be. Itt gondolhatunk elsőként Szent Péter apostolra, bűnbánó Mária Magdolnára, vagy a jobb latorra… Jézus Krisztus éppen ezért jött el, hogy az ember bűnét megbocsássa, mert az embert az Isten irgalmas szeretettel szereti.
A harmadik kísértés a türelmetlenség. Ebben az ember értelmetlennek találja a szenvedést, megjelenik benne az egészségesekkel szembeni irigység, ebből következik az önzés. Ezzel szemben ott van a vértanúk kitartó hite, állhatatossága, akik minden nehézség ellenére megmaradtak Isten útján. Ezért lett Szent Borbála és Alexandriai Szent Katalin a haldoklók védőszentje.
A negyedik kísértés az önhittség, ami azt sugallja, hogy jó vagy, dicsőítsd meg magad, megérdemled a győzelmi koronát, saját erődből eljuthatsz Istenhez, és Ő is csak köszönetet mondhat neked a te jóságodért. Ezzel szemben ott vannak az alázatosak: a Boldogságos Szűz Mária, a több mint száz évig élt Remete Szent Antal, aki a remeteségben megtapasztalt rengeteg kísértést az alázatával győzte le.
Az ötödik kísértés a rendetlen ragaszkodás az evilági dolgokhoz. Milyen sokszor megkísért bennünket a gondolat, hogy nincs más, csak amit itt a földön látunk, és ezekért a földi értékekért – a gazdagságért, kényelemért –, érdemes küzdeni, de már nem kell másokra figyelni. Ezzel szemben ott a felszólítás: Ne légy kapzsi, legyen reményed, Isten gondoskodik a szeretteidről, bátran lépj át a kapun! Nem tudjuk sem a napot, sem az órát, ezért legyél mindig készen, hogy bármikor találkozz az Istennel! Ezt a találkozást ábrázolja a 11. kép, melyen az angyalok Isten elé viszik a lelket, ahol szemtől szemben áll Vele (11. kép), és ott van Szűz Mária és Szent János, mint ahogyan Jézus keresztje alatt is ott álltak.
A mi reménységünk, hitünk alapja, hogy a földi élet nem véget ér, hanem a teljességre jut. Ezért nem mindegy hogyan élünk. Amikor a halálról gondolkodunk, akkor az életről, az örök életünkről gondolkodunk, és lehetőséget kapunk arra, hogy megújítsuk az életünket, mert ott van a reménység.
Nemeshegyi Péter atya élete utolsó évében megjelent interjúkötetének címe: Tárt karokkal várnak ránk. Az interjúkötetét azzal fejezi be, hogy ha majd odaérünk Isten elé, ott lesznek velünk a szeretteink, és tárt karokkal várnak ránk. Vácz Jenő jezsuita atya Püspökszentlászlón alapította és 30 évig vezette az Életrendezés Házát, ahol rengetegen rendezték már az életüket. A balassagyarmati származású Jenő atya ebben a kicsiny faluban van eltemetve, sírjára ez van írva: „Amikor meglátta, eléje futott és össze-vissza csókolta”.
A mi reménységünk, hogy amikor az elhunyt szeretteink átléptek a kapun, ezzel a szerető Istennel találkoztak. Ha megtanulunk igazán jól élni, akkor megtanuljuk a meghalás művészetét is, és bennünket is majd tárt karokkal várnak és össze-vissza csókolnak – fejezte be elmélkedését Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.
Kovács Ágnes – Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
