Az emmauszi tanítványok. (Lk 24,13-35.)
Ketten közülük még aznap elindultak egy Emmausz nevű helységbe, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyi távolságra feküdt. Az eseményekről beszélgettek. Ahogy beszélgettek, tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De szemük képtelen volt felismerni. Megszólította őket: „Miről beszélgettetek itt az úton?” Elszomorodtak, megálltak. Aztán az egyik, akit Kleofásnak hívtak, hozzá fordult: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban.” „Micsoda?” – kérdezte. „A názáreti Jézus esete – felelték – aki próféta volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és a tanács tagjai kereszthalálra ítélték, és keresztre feszítették. Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek. Igaz, még néhány közülünk való asszony is megrémített minket. Hajnalban kinn jártak a sírnál, s hogy nem találták ott a testét, azzal a hírrel jöttek hozzánk, hogy angyalok jelentek meg nekik, és azt mondták, hogy él. Társaink közül néhányan szintén kimentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogy az asszonyok jelentették, de őt magát nem látták.” Erre így szólt: „Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek. Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták: „Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van.” Betért hát, és velük maradt. Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük s felismerték. De eltűnt a szemük elől. „Hát nem lángolt a szívünk – mondták –, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat?” Még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe. Ott együtt találták a tizenegyet s társaikat. Azzal fogadták őket, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor.
Elmélkedés
Ebben a titokban a föltámadott Krisztussal találkozunk, aki győzedelmeskedett az emberiség legnagyobb ellenségén: „Legyőzte a halált, és az embereknek életet ajándékozott.” Az evangéliumok leírják, hogy az apostolok hogyan találkoztak a föltámadt Krisztussal több alkalommal is, mielőtt elindultak volna hirdetni az evangéliumot.
A Föltámadás titkáról szóló elmélkedésünkhöz az Emmauszi tanítványok történetét választottam. A két, szomorúan hazafelé tartó tanítvány „így találkozott”a feltámadott Üdvözítővel. Úgy érzem, ilyen utat járunk mi is, vallásos emberek életünk folyamán. Ezt az utat én is végig járhatom – sőt ilyen úton kell járnom személy szerint is – hogy találkozzam az élő Krisztussal.
Hogyan?
Úgy, mint ez a két tanítvány. Lelkesen elindultak Jézus után, reménykedtek benne. De amit Nagypénteken láttak, az összetört bennük mindent, és most mennek haza, a régi életükbe, a Jézus nélküli életbe. Ezen az úton csatlakozik hozzájuk az élő Krisztus. A szemük még nem ismeri föl, de figyelnek szavaira, és a szívük lángolni kezd. Amikor pedig asztalhoz ülnek vele, fölismerik, hogy Krisztus volt az útitársuk.
A Rózsafüzér rendszeres imádkozása ilyen lelki utazás. Életünk rögös útján a Szűzanya az útitársunk, sőt kalauzunk. Ő jár velünk, vigasztal és bátorít, hogy életünk kihívásaiban, a Szentírás és Egyházunk tanításában felismerjük életünk Urát. A szentmisében pedig megéljük, hogy az élő Krisztus vendégei vagyunk.
Bizony, ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak
vendége voltam.
(Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség)
Imádkozzál érettünk Istennek szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire.
Bosák Nándor nyugalmazott püspök
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
