Arra csodálkozhatunk rá, hogy az Istent szerető, vele párbeszédben lévő ember számára egyre gazdagabban tárul fel Isten mélysége, ember iránti irgalmas szeretete. És ez a mélyülő istenkapcsolat egyre hasonlóbbá teszi az imádkozó embert teremtőjéhez.
Szentírási részek:
Olvasmány: Bölcs 11,22-12,2 – Isten szereti minden teremtményét.
Szentlecke: 2Tesz 1,11-2,2 – Pál imádkozik a hívekért.
Evangélium: Lk 19,1-10 – Zakeust megtalálja Jézus.
A Bölcsesség könyvéből hallott részlet nem más, mint az Isten szépségében, irgalmas szeretetében gyönyörködő imádság. Aki ilyennek látja az Istent, az maga is vágyik arra, hogy hasonlóan tudjon a világra és az emberekre nézni.
Valami olyasmi történik az imádkozó emberrel, mint a barátokkal, akik mindent megbeszélnek, és teljesen eggyé válnak a másikkal, hasonlók lesznek a gesztusaik, még az arcukon is feltűnnek a másik arcvonásai. Így az Isten, teremtményeit szerető és a bűnös ember szívére beszélő hozzáállása is megjelenik, az Őt barátként szerető, Vele állandó kapcsolatban élő ember „arcán”.
A szentleckében Pál apostol arcán is ezek az isteni vonások jelennek meg. Olyan szeretettel tekint a tesszaloniki hívekre, úgy akarja őket oda vonzani Istenhez, mint maga az Isten. Imádkozik értük, azaz oda viszi őket Isten elé, hogy a jóra való törekvésben és a hitből fakadó tetteikben megdicsőüljön Krisztus neve, és így az ő „arcukon” is megjelenjenek Krisztus arcvonásai. Testvéreim! Mi most a legszentebb imádságba, a Szentháromság szeretetkapcsolatából hozzánk jövő Jézus Krisztus minket megváltó áldozatába kapcsolódunk bele. Én is úgy szeretném a jelenlévőket és a jelen nem lévőket is ide hozni Jézushoz, hogy az Ő arcvonásai jelenjenek meg arcainkon.
Ezeket az arcvonásokat pedig most az evangélium alapján szemléljük és engedjük, hogy a szívünkbe vésődjenek. Jézus Jeruzsálem felé tart és a bűnös városon, Jerikón halad át. Jerikóban talán a legbűnösebbnek tartott ember, a vámosok feje, keresi a lehetőséget, hogy lássa Jézust. Ez az ember nem gondolja, hogy Jézus is őt keresi, hisz azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse azt, aki elveszett. A kis növésű ember fára mászik, hogy lássa Jézust, akit még csak hírből ismer, Jézus pedig felnéz rá és nevén szólítja azt, akit a Teremtő Atya szeretetével ismer. Zakeus látni akarta Jézust, arra gondolni sem mert, hogy Jézus betér a házába és most Jézus maga jelenti be, hogy nála akar megszállni. Találkozásuk gyümölcse: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra.”
Tekintsünk most úgy Hajdúsámsonra, mint Jerikóra, a templomunkra pedig, mint Jeruzsálemre. A város különböző pontjairól jöttünk ide, mint Jézus mai tanítványai.
Észrevesszük-e azokat a testvéreinket, akik szeretnék Jézust látni? Azért jöttünk-e, hogy megkeressük és üdvösségre vezessük azt, aki elveszett? Készek vagyunk-e betérni azokhoz, akik csak hírből, vagy már hírből sem ismerik Jézust? Tudunk-e úgy felnézni rájuk, mint Jézus Zakeusra, akiket az Isten szeretetével, mint az Ő gyermekeit ismerjük?
Azt az Istent képviseljük-e számukra, aki alig bünteti azokat, akik eltévedtek; inti azokat, akik vétkeztek, és szívükre beszél, hogy gonoszságukat elhagyva higgyenek benne. Jézus így, ezzel az üzenettel szeretne bennünket Jerikóba küldeni. Ezért most engedjük, hogy betérjen hozzánk, a szentmisén pedig úgy figyeljünk Jézusra, mint Zakeus, amikor betért a házába. Kérjük a Szentlelket, hogy a Jézus jelenlétében felismert tennivalókat ne engedje halogatnunk, hogy a jóra való törekvésben és a hitből fakadó tetteinkben megdicsőüljön Krisztus neve.
Fodor András atya – (Homília október 30-ai, az évközi 31. C vasárnapra)
Fotó: Vatican News
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
