„Nagyon jó érzés a tiszta búzát a tenyeremben tartani. Azt gondolom, ilyenkor meg tudom állítani az időt, a rohanó világtól távol tudok kerülni. Akármilyen nehéz és fárasztó munka az aratás, de van értelme. Az egész évi megélhetésnek, a biztonságos jólétnek alapja a búza. Mindezt azért mutatjuk be a gyerekeknek, családoknak, hogy tiszteljék a földművelést” – vallja az alábbi beszélgetésben Szabados József, az Újfehértói Hagyományőrző Baráti Társaság vezetője, akivel Zsirosné Seres Judit sajtómunkatárs beszélget.
Egy meleg nyári este ültünk le beszélgetni Szabados Józseffel és családjával. Szerettem volna minél többet megtudni arról a családról, akiknek életében a hagyományőrzés fontos szerepet játszik. Különleges élmény volt megtapasztalni azt is, hogy a vendéglátóim népviseletben fogadtak. Ritkán lát ilyet az ember.
– A múlt értékeinek ápolása hogyan történik az újfehértói közösségben?
– Régóta foglalkoztatott egy olyan közösség létrehozása, amelynek célja az emberi kapcsolatok megtartása. Először még csak baráti társaság voltunk, azonban az idén már hivatalos egyesületként működünk. Egy álmom valósult meg ezzel. Az ötleteink a régi hagyományok felelevenítésére irányulnak. A kétkezi munkára mindig szükség van, mi ezt nem szégyelljük. Olyanok vagyunk, mint egy nagycsalád. Összetartozunk. A gyerekeinknek tovább tudjuk adni az apáink által átörökített hagyományokat.
A tagok közül a legtöbben mezőgazdasági munkából élnek. Fontos, hogy a közösség tagjai hasonló módon gondolkodjanak. Időt szánunk egymásra, és össze tudunk jönni egy cél érdekében. Kint együtt dolgozunk a földeken, attól függően, hogy mit kíván az adott időszak.
A mindennapi életben is igyekszünk a régi hagyományokat követni. Ahol most beszélgetünk, ez a tornác is a két kezem munkája, ide gyűjtöttük össze azokat a régen használt eszközöket, amelyek a régi parasztság életéhez hozzátartoztak. A hagyományőrzést a ruháinkon is láthatják, külön népviselete van a nőknek és férfiaknak.
– A vérében van a föld szeretete?
– Szabados József: A mindennapokban ácsmesterként dolgozom a vállalkozásomban. Az ország különböző területén vagyok jelen az építkezéseken, többek között egyházi épületeken is. Itthon pedig vár a földmunka. Beleszülettem a földművelésbe, van hozzá türelmem. Édesapám sok mindenre megtanított, meghagyta örökül nekem a föld szeretetét. Emlékszem, amikor arattunk, jól éreztük magunkat. Vidámak voltunk annak ellenére, hogy kemény fizikai munkát végeztünk apámmal együtt. Szívesen gondolok vissza azokra az időkre.
Gyerekként mindig az volt az álmom, hogy legyen egy cséplőgépen, ami mára megvalósult. Néhány éve Zsámbékon találtam rá egy nagyon régi, elhanyagolt cséplőgépre. Ezt a gépet apró ízekre szedtem. Nagyon motivált, hogy megtudjam, hogyan működött régen, mi hajtotta. Több mint egy évig dolgoztam rajta a szabadidőmben. A végén a fiaim és a barátaim segítettek befejezni. A családi harmónia mindennél fontosabb számomra, a feleségem és a gyermekeim nélkül nem lennék képes ezt a munkát végezni.
– Szabadosné Maja: A család mindig együtt van a közös munkában, az előkészületekben, a lebonyolításban. A fiúk példaképnek tekintik az édesapjukat. A hagyományápoló közösség rendezvényeinek szervezésében a média, a hírverés részt a középiskolás nagyobbik gyermekünk intézi, a kisebbik fiunk inkább szereti a kétkezi munkát.
– A búza vetése reménnyel tölti el?
– Az első alkalommal, amikor a hagyományokat felidéztük, már nem csak számunkra volt élmény a vetés. Az ültetésnél figyelembe vesszük az egyházi ünnepeket. Régen az emberek a földekről ősszel összeszedték a csutkát, az íziket és takarmányként adták télen az állatoknak, a kórót tüzelőnek használták. Legtöbbször tavasszal szántottak. A kalászosnak ősszel szántják fel a földet, és vetik el a búzát. A talaj mindig meghatározó, nedves termőföldbe kell kerülni a búzaszemeknek.
A szántásnál, vetésnél is jelen vannak a közösség gyermekei. A legtöbben lovasszekerekkel megyünk ki a földekre. A barátok közül azokat kérem fel a szántásra, akiknek van lovasfogata. A mai lovakat egy héttel előtte már tanítani kell, hogyan húzza az ekét. A lovaknak meg kell szokni ezt a fajta kötöttséget. Az igáslovak, a kocsihúzó lovak nem szokták meg, hogyan kell húzni az ekét. A mai lovak nem bírnak, és nem is akarnak sokáig ilyen egyhangú munkát végezni. Tekintettel kell lenni rájuk.
A vetés nehéz férfimunka. Az előkészületeknél beszántjuk és boronáljuk a földet. Közben sok érdeklődő jön, hogy mit csinálunk. Megkérdezik tőlünk, hogy a gyerekeknek megmutatják-e hogyan dolgozunk, és hogyan műveljük a földet. Az érdeklődő gyerekek és felnőttek is megfoghatják az ekét, és vezethetik kis segítséggel a lovat. Mindez élményt jelent számukra. A vetés után a búza kisarjad és nőni kezd, majd a szárba szökken.
– Az aratás Péter-Pál napjához kapcsolódik. Úgy tartják, ezen a napon a búza töve megszakad, és elkezdődhet a betakarítás.
– Egyre több ember kérte, hogy ne zárjuk el a világ elől, amit csinálunk, és tegyük azt közkinccsé. A közösség híre már a megyénkben és azon túl is elterjedt. Sokan szerettek volna velünk találkozni. Alig várták, hogy olyan nyitott rendezvényt szervezzünk, ahol személyesen is megismerhetnek minket.
A baráti társasággal eldöntöttük, hogy ebben az évben az aratás folyamatát ismertetjük meg az érdeklődőkkel. Az előkészítés tervszerűen folyt, mindenkinek meg kellett találni azt a feladatot, amit élvezettel csinál. Ezt a munkát csak elkötelezetten, lelkesen lehet végezni.
Próbáltam olyan embereket találni, akik régen is arattak. Akkor is mindenkinek más volt a feladata, volt, aki a cséplőgépet kezelte, vagy a szalmát, a másik töreket, polyvát hordott, vagy a kicsépelt szemmel foglalkozott. Édesapámkorú idős emberek tanácsokkal segítettek.
Ha szép magas a búza és beérett a kalász, akkor kezdődhet el az aratás. A gabona régen embermagasságú volt, sajnos most satnya az időjárás miatt. A parázs szalmát is nehéz megkötni, kevés volt most a nedvessége.
A búza egy részét kézzel lekaszáltuk, és szekerekkel behordtuk arra a helyre, ahol másoknak is megmutathattuk, hogyan folyik a cséplés. A kasza használatát már korábban megtanultuk. Most már a fiaimat tanítom kaszálni. Az aratásnál a megkötött kévékből kereszteket vagy félkereszteket raktak régen a tarlón. A gőzgép segítségével beindítottuk a cséplőgépet. Mindenki elfoglalta a helyét, és megkezdődött a gabona cséplése. Folyamatosan etették a gépet a learatott kévékkel, hogy tiszta magot nyerjünk. A régről ismert petrencés rudak a pelyvához a törekhez is előkerültek.
Amíg a férfiak a cséplőgépnél dolgoztak, a nők finom ennivalót készítettek. Családias hangulat jellemezte az egész napot. Közös vacsorával és népi tánccal zártuk a napot, a talpalávalót népi zenekar húzta.
– Milyen érzés a kézben tartani az új búzaszemeket?
– A búzamagot mindig is nagy tisztelet övezte, azért is, mert belőle lesz a mindennapi kenyér. Az éltető kenyérért sokat kell dolgozni. Míg a búza az asztalra kerül, sok munkával jár. A gépből kijött búzaszemek most szép tiszták voltak. Nagyon jó érzés a tiszta búzát a tenyeremben tartani. Azt gondolom, ilyenkor meg tudom állítani az időt, a rohanó világtól távol tudok kerülni.
Akármilyen nehéz és fárasztó munka volt az aratás, de van értelme. Az egész évi megélhetésnek, a biztonságos jólétnek alapja a búza.
Több száz évre visszavezethető, amit mi csinálunk a hagyományos búzatermelésben.
– Az új búzából sütött kenyeret augusztus 20-án, Magyarország nemzeti ünnepén megtiszteltetés megszentelésre átadni?
– Örök körforgás a búzaültetés és a betakarítás. Egyszerű, lassú folyamatnak tűnik. Amit mi bemutatunk, azért mutatjuk be, hogy a gyerekek tiszteljék a földművelést.
Dolgozunk a földeken, mert áldás van a munkánkon. Tiszta szívvel csináljuk. A mi munkánkat hit és Isten nélkül nem lehet végezni!
Megtiszteltetés számunkra, hogy Újfehértón az augusztus 20-i ünnepen a nemzeti színű szalaggal átkötött megszentelendő kenyeret már második éve a mi családunk adja át a történelmi egyházak vezetőinek és az elöljáróknak.
A hagyományokat nem őrizni kell, hanem ápolni és folytatni!
Zsirosné Seres Judit
Képek: Zsirosné Seres Judit, Cselószki Ágnes, Kristóf József, családi archívum
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
