„A mi hazánk a mennyben van (ld. Fil 3,20). Bármennyire is szeretünk élni – és ez helyes is –, nem mondhatjuk azt, hogy nekünk a korlátolt tér és idő, a véges földi élet elegendő lenne. Az Úristen ezt a véges teret és időt felülmúló életet készített számunkra, és mi ebből merítünk akkor, amikor Krisztus nyomában járunk, egyházat alkotunk a hívek közösségével, és tanúsítjuk, hogy az egész embernek azért van üdvössége, mert megbarátkozott az Úristen távlataival.
Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én dr. Krakomperger Zoltán általános helynök, plébános mutatott be szentmisét és elmélkedett az ünnep üzenetéről a debreceni Szent Anna-székesegyházban.
Az alábbiakban Krakomperger Zoltán atya elmélkedését olvashatjuk:
Katolikus hittudatunkban egy-egy hitigazságot mindig megelőz egy értékes hittapasztalat. Nem egy előre elkészített, megfogalmazott igazságra keresünk hittapasztalatot, hanem fordítva. A Boldogságos Szűz Mária test szerinti megdicsőülésének hitigazságát megelőzte egy hittapasztalat, amit aztán az ősegyháztól kezdődően a Szentlélek vezetésével az Anyaszentegyház egyre inkább tisztábban látott, mindaddig, amíg 1950. november 1-én XII. Pius pápa ezt a hitigazságot ünnepélyesen ki is hirdette. Nagyboldogasszony ünnepe tehát már az 4-5. századtól jelen van, mint a keleti és nyugati kereszténység közös öröksége.
Ez a hittapasztalat – amely alapot vetett Szűz Mária test szerinti megdicsőítése hitigazságának, elénk tárul az evangéliumban (ld. Lk 1,39-56). A fiatal édesanyának Erzsébetnél tett látogatása éppen eat tartalmazta, hogy milyen hittapasztalat rejlik a mai ünnep hitigazságának hátterében?
A két édesanya párbeszédében Erzsébet részéről elhangzott: „hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám?” Íme, a hittapasztalat, hogy a Boldogságos Szűz Mária a Megváltó Jézusnak, a Mennyei Atya egyszülött Fiának édesanyja. Ez az édesanya nyerte el földi életének végeztével elszenderülésében a mennyei dicsőséget egész emberként, testének és lelkének egységében.
Fönséges a hitigazság tartalma, hogy Isten üdvösséget készített az egész embernek, aki test és lélek egysége. A Boldogságos Szűz Mária földi életében mindenben egybekapcsolódott az Üdvözítő Jézussal. Önmagát testestől és lelkestől az üdvöztő Isten rendelkezésére bocsátotta.
Először, mint hívő, lelkileg fogadta magába a Messiásra vonatkozó jövendöléseket, az angyali üdvözlet alkalmával pedig testileg fogadta magába a mennyei Atya Egyszülöttjét. Azaz, sem testi, sem lelki vonatkozásában semmi nem található meg benne, ami elválasztotta volna őt az üdvözítő Istentől és a megváltó Jézus Krisztustól édesanyaságában, továbbá tanítványságában. Ennek a szoros egységnek végkifejlete az Ő megdicsőítése, a mennybevétele.
A Boldogságos Szűz Mária földi élete során egyszülött Fiának küldetését maradéktalanul szolgálta úgy, mint édesanya, aki felnevelte és útjára bocsátotta az Üdvözítőt, és úgy, mint tanítvány, hiszen Krisztus evangéliumát hívő lélekkel fogadta be. A tanítványsága ebben jelölhető meg.
Aki Krisztus evangéliumát hívő lélekkel befogadja és azt életében tettekre váltja, ő a szó szoros értelmében tanítvánnyá formálódik át. Nem alkalmi tanítvány lesz, nem átmenetileg igenli a tanítványságot, és abban nem válogat, nem a szelektív tanítványságot képviseli.
Mária megdicsőítése testében és lelkében olyan isteni előjog, amelynek az vetett alapot, hogy „a Boldogságos Szűz, akit az isteni Gondviselés terve az Ige megtestesülésével kapcsolatban eleve Isten anyjának rendelt, itt a földön isteni Üdvözítőnk anyja, másokat messze fölülmúló, nagylelkű társa és az Úr alázatos szolgálója lett. Krisztust méhébe fogadva, e világra szülve, gondozva, a templomban az Atyának bemutatva, és a kereszten haldokló Fiával együtt szenvedve — engedelmességével, hitével, reményével és lángoló szeretetével — egyedülálló módon együttműködött az Üdvözítő művével a lelkek természetfölötti életének helyreállítására” (LG 61).
Mária élte saját korának szokványos asszonyi életét: törődött a családjával, eljárt a zsinagógába, részt vett a jeruzsálemi zarándoklatokon. Mindennapi tevékenységét azonban egyszülött Fiával való egyre tökéletesebb egysége járta át. Minden, ami az ő tennivalója volt, abból vette a lélegzetét, hogy Fiával oly szoros egységre lépett, és ebben az egységben növekedett. Ez nekünk is útmutatás.
Bármit teszünk kötelességeink terén, vagy ráérő időnk eltöltése közben, maradjon meg az egységünk Krisztussal, hiszen mi sem az alkalmi tanítványságot képviseljük, hanem a visszavonás nélküli elköteleződésnek vagyunk a hívei. Ez a szoros elköteleződés bennünket is részesít testestől és lelkestől a mennyei dicsőségben.
Nagyboldogasszony ünnepe jelen korunk megannyi szellemi betegségét tekintve gyógyulást kínál fel. Megnyitja szemünket, hogy felismerjük azt az állandóan ránk leselkedő veszélyt, hogy Krisztus nélkül legyünk úrrá az életünkön.
A Boldogságos Szűz Mária földi élete éppen ezt hirdeti, hogy Krisztussal eggyé forrva soha semmilyen életszakaszban, semmiféle élethelyzetben nem fordított hátat az Üdvözítőnek. Odaadásában iránta nem ingadozott. elkötelezetten a nyomában járt, és tettekre váltotta az evangélium tartalmát.
A mai ünnep egyben azt is helyesbíti, amit a gőgös technikai ismeret elural, mert korunkban számos kortársunk úgy véli, hogy életünk pusztán technikai ismeret alkalmazásának a kérdése, és a különféle problémák megoldásához elegendő az, ha a technikai tudásban járatos vagyok, és azt alkalmazom.
Nagyboldogasszony ünnepe azt hirdeti, hogy
az Istentől nekünk elkészített abszolút jövőbe már most begyökereztethetjük az életünket. Ez nem tesz bennünket koridegen emberekké, hanem ellenkezőleg, kapcsolja a múlandót az örökkévalóhoz. És akkor járunk el helyesen, ha a múlandó javakat mindig az örökélet távlatában használjuk fel.
Az Úristen az egész embert akarja az üdvösség részesévé tenni, tehát nem csak a lelkünknek van örök üdvössége, hanem egész valónknak. Ebből pedig az következik, hogy az Úristent egész emberi valónkkal keresni kell és az ő ügyét szolgálni nemcsak lelkiekben, hanem testi vonatkozásban is.
Testünk tehát alkalmas a mennyországra.
A leghatékonyabb edzési gyakorlatot a mennyei dicsőségben történő testi-lelki részvételre Szent Pál így fogalmazta meg: „Dicsőítsétek meg Istent testetekben” (1Kor 6,20).
Hogyan tudjuk az Úristent testünkben megdicsőíteni? Amikor emberi életünk minden velejáróját ráhangoljuk, Vele összhangban éljük meg a különféle életkorszakokat, nem pedig Vele szemben, Őt mellőzve, Tőle szabadulva, hanem Vele szoros egységben.
Az egész embernek van üdvössége. Ennek a felismerésnek a jelentősége abban áll, hogy nem mindegy, hogy mivé formálódom életem végére. Azért kapjuk a kegyelmeket hitünk és a szentségek által, hogy egyre jobban magunkra öltsük az üdvözítő Jézus Krisztus jellemét. Már most az Ő jellemgazdagsága töltsön el bennünket, hogy hasonlítsunk Őrá tervezésünkben, gondolataink tartalmában, minden tevékenységünkben.
Nagyboldogasszony ünnepe egyben arra is emlékeztet bennünket, amit Szent Pál oly egyszerű szavakkal fejezett ki, de nem biztos, hogy szem előtt tartjuk, hogy a:
a mi hazánk a mennyben van (ld. Fil 3,20). Bármennyire is szeretünk élni – és ez helyes is –, nem mondhatjuk azt, hogy nekünk a korlátolt tér és idő, a véges földi élet elegendő lenne. Az Úristen ezt a véges teret és időt felülmúló életet készített számunkra, és mi ebből merítünk akkor, amikor Krisztus nyomában járunk, a hívek közösségével egyházat alkotunk és tanúsítjuk, hogy az egész embernek azért van üdvössége, mert az Úristen távlataival megbarátkozott.
Nagyboldogasszony ünnepe minden idegenséget fel akar belőlünk számolni, ha tiltakoznánk az ellen, ami az Isten abszolút jövője nekünk elkészített, ami megmentő hatékonyságú. Mindez a mai ünnep tartalmából kikövetkeztethető, mert
a Boldogságos Szűz Mária múlandó, véges földi életét begyökereztette az Istentől neki elkészített abszolút jövőbe.
S mi miért ne tehetnénk ugyanezt?
Ha már megtettük, akkor gondosan őrizzük, hogy vihar, nehézség idején nehogy elveszítsük gyökereinket az Isten valóságában. A feladatunk, hogy még mélyebbre engedjük életünk gyökereit az Isten abszolút jövőjében, és tapasztaljuk meg, hogy tőle joggal várhatjuk és meg is kapjuk, hogy tartása lesz az életünknek. Ebből másoknak is tudunk juttatni.
Gyermeki bizalommal kérjük égi Édesanyánk pártfogását, hogy mindennapjainkat abban a tevékeny reménységben éljük, hogy egykor Őhozzá válunk hasonlókká – fejezte be elmélkedését Krakomperger Zoltán helynök, plébános.
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
