A debreceni Szent István-templom harangját hallhatjuk augusztus 20-án, a Kossuth Rádió Déli Harangszó című műsorában

A Kossuth Rádió augusztus 20-án, Szent István király ünnepén országjáró turnéja során Debrecenből jelentkezik be. Közvetítik a Debreceni Virágkarnevált és 8:32-9:00-ig tartó blokkban magyarországi Szent István tiszteletére szentelt templomokat mutatnak be, köztük a debreceni Szent István egyházközség templomának történetéről is hallhatunk.

Gyarmati Péter, a Kossuth Rádió debreceni tudósítója Papp László atyával, a Szent István templom új, 2022. augusztus 1-től kinevezett plébánosával beszélget.

A Debreceni Szent István Egyházközség kétnapos búcsúi ünnepre készül az alábbi programokkal:

***

Debrecen gyors fejlődésével párhuzamosan már az 1920-as években felmerült az igény a külső kerületek lelkipásztori ellátására. 1936. dec. 29-én a vasúti részvénytársaság telket adományozott a katolikus egyháznak, hogy a város keleti részén fekvő Nyilastelepen templom épüljön. Kiss László káplán a templom terveit Jost Ferenc debreceni mérnökkel elkészíttette.

A templom alapkövét 1938. április 3-án elhelyezték, majd a kész templomot – a közben beszerzett 3 haranggal együtt -1938. okt. 16-án, Lindenberger János prépost-plébános Szent István tiszteletére felszentelte. 

A pasztorációs munkát 1942-től 1950-ig, a szerzetes rendek feloszlatásáig a ferences szerzetesek végezték. Ettől kezdve a plébániát egyházmegyés papok vezetik. A templom utoljára 1988-ban volt renoválva. Az új liturgikus tér kialakítása 1980-ban történt, Virág János plébános idején.

Az 1940-ben létesült plébánia épületet Farkas András plébános 1988-ban belsőleg, 1998-ban külsőleg tatarozta.

Bosák Nándor nyugalmazott püspök, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója ünnepi szentmise keretében áldotta meg a belső terében megújult debreceni Szabadság-telepi Szent István templomot 2015. október 25-én. A felújítási munkálatokat az adományok mellett a Debrecen-Nyíregyházi Püspöki Hivatal is támogatta.

A templom hátsó falát Márton Lajos neves festőművész festménye díszíti. Az orgonát a bajorországi M. Weise Plattling cég készítette 1952-ben, a németországi Mamming St. Elisabeth római katolikus temploma számára, ahonnan ajándékozás folytán került ebbe a debreceni templomba. Felállítását és felújítását Ferencz József egri orgonaépítő mester végezte 1997-ben. A hangszer két manuálos, 19 regiszteres.

ARCHÍV felvételek a debreceni Szent István-templomról.

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye