„Az estének kell a legfényesebbnek lennie, s azzal a belső szépséggel sugároznia, amely egy egész élet lelki békéjének gyümölcse. Az Istenre irányuló élet sohasem szürkül el” – Balassagyarmaton idén július 24-én tartották a hagyományos Szent Anna-napi búcsút, mely egybeesett a nagyszülők és idősek világnapjával. A búcsúi szentmise főcelebránsa és szónoka Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök volt.
Az allábiakban Trauttwein Éva /Magyar Kurír írását olvashatjuk:
A Szentháromság-templom előtt nagy sokaság gyülekezett, többen népviseletben. Minden év júliusában elzarándokol ide a környékbeli falvak népe az Ipolyon innenről és túlról.
A palócság hitét, összetartozását jelképező búcsúra a napok óta tartó hőség ellenére idén is sokan felöltötték településük népviseletét, hogy így tisztelegjenek Szent Anna, Szűz Mária édesanyja előtt, akire a palócok évszázadok óta patrónájukként tekintenek. A búcsú napján körmenet indul a templomtól a Palóc ligetbe, majd ima következik a szandai káponkánál (a palócok így nevezik a kis templomot), azután pedig szentmise kezdődik a szabadtéri színpadon.
Az esemény tulajdonképpen fohász a magyarság nagy és a palócok kis családjának megmaradásáért és gyarapodásáért, Szent Annának, a gyermekáldásra várók és az áldott állapotban lévők pártfogójának közbenjárását kérve.
Az 1996 óta minden évben megtartott búcsú fontos szerepet tölt be a palócok összetartozásának erősítésében és hagyományaik éltetésében.
A népcsoport eredete máig tisztázatlan; a néprajzkutatók és a történészek több lehetséges választ valószínűsítenek. Ennek az igen gazdag, színes kultúrájú és rendkívül vallásos magyar etnikai csoportnak a lélekszámát egykor 600 ezer főre becsülték, ám a palócok száma mára megfeleződött, harmadolódott. A trianoni békediktátum szinte kettévágta a Palócföldet. A búcsú évente összehozza az elszakított területek palócait, Dél-Szlovákia falvaiból is nagy számban érkeznek ilyenkor a hívek Balassagyarmatra. Így volt ez idén is.
10 órakor megindult a búcsúi menet. A falvak viseletbe öltözött népe a papság képviselőivel – Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspökkel, az ünnepi mise főcelebránsával és szónokával, valamint Turai János kanonokkal, a Szentháromság-templom plébánosával – a Palóc ligetbe vonult. Útközben a Rimóci Rezesbanda kísérte éneküket.
A Palóc liget a város legnagyobb parkja, 1898-ban Erzsébet királyné emlékére létesítették. Az évszázados hársak, juharok és a különlegességnek számító amerikai mocsártölgyek között emelték 1914-ben a Palóc Múzeum épületét, később pedig skanzent alakítottak ki. A ligetben szabadtéri színpadot állítottak, amelyet 1986-ban Makovecz Imre tervei alapján újítottak fel.
A búcsúi menet egy rövid imára megállt a múzeumkertben, a szandai káponka és a palóc feszület előtt, majd elhaladt a Szentháromság-templom felszentelésének 250. évfordulóján állított keresztúti stációk mellett, s végül megérkezett a szabadtéri színpadhoz. Itt már nagy sokaság várakozott, kezdődött a szentmise.
Minden évben hívők százai nyilvánítják ki jelenlétükkel, hogy palócként, magyarként, emberként is helyt kell állni az életben, s ehhez az összefogás adhat erőt.
A búcsúi mise közös imádság a családokért és Magyarország jövőjéért.
Turai János plébános köszöntötte az ünnepre érkező zarándokokat. Szűz Mária édesanyjának közbenjárását kérik a búcsúi misén a gyermekáldást várók, az áldott állapotban lévők, a családok, de az idős korosztályhoz tartozók is, hiszen Szent Anna a nagyszülők védőszentje és a jó halál segítője is. A plébános Ferenc pápát idézve szólt a nagyszülőkhöz, tolmácsolva nekik üzenetét arról, hogy miként válhat az ember élete időskorban áldássá. „Szent Annával győzzük le, ami távol tart minket Istentől” – buzdította a jelenlévőket a plébános.
Balassagyarmaton a 27. palóc búcsút ünnepelték idén. A vallásos esemény eredetét és a Szent Anna-kultusz évszázadokra visszanyúló történetét Limbacher Gábor, a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum igazgatója ismertette.
„Öröm, hogy hazajöhettem köszönteni a Szűzanyát és a nagyszülők, az idősek oltalmazóját, Szűz Mária édesanyját, Szent Annát.
Balassagyarmatért, a palócokért ajánlom fel a szentmisét, és édesanyámért, aki tizenhárom évvel ezelőtt éppen ezen a napon költözött el az égi hazába” – szólt az egybegyűltekhez a liturgia kezdetén Palánki Ferenc püspök. Arra kérte a híveket: imádkozzunk egymásért, hogy Isten akaratára rátalálva képesek legyünk továbbadni a hitünket, megőrizni értékeinket, és a lehetetlen ügyeinkben se veszítsük el a reményt.
Palánki Ferenc szentbeszéde bátorító, buzdító tanítás volt, amelynek középpontjában az idősek és a fiatalok kölcsönös megértésen alapuló kapcsolata állt. A püspök arról is szólt, hogy közel érzi magát a zarándokokhoz: „Egy vérből származunk, én is palóc vagyok – mondta –. Csesztvén töltöttem a gyerekkorom, Balassagyarmaton jártam iskolába, és itt voltam a szentelésem után káplán.” Elsőként az időseket szólította meg: Múlik az idő felettünk, így van beállítva az életünk. Isten ide helyezett bennünket, a földre, s adott nekünk néhány évtizedet, hogy elhozzuk a szeretetét, és hitünket, reményünket másoknak továbbadva eljussunk hozzá, a szeretet teljességére. Az idős embert megérinti az elmúlás szelleme. Mégsem szabad elfogadnunk, hogy csak a reggelt lássuk fényesnek, az estét pedig szürkének, feketének.
Az estének kell a legfényesebbnek lennie, s azzal a belső szépséggel sugároznia, amely egy egész élet lelki békéjének gyümölcse. Az Istenre irányuló élet sohasem szürkül el – fogalmazott.
Idős emberként mi lehet az életünk hivatása? – tette fel a kérdést a püspök. – Az semmiképpen sem, hogy panaszkodjunk, hogy magunk körül forogjunk. A fiatalnak azt kell látnia, hogyan éljük meg az istenkapcsolatunkat. Gyerekeink, unokáink, látni akarják, hogy fontos nekünk Isten ügye. Meg kell őriznünk a reményünket, hogy van jövőnk. Jézus ugyanis azt tanítja, hogy az életünk a halállal nem ér véget.
Mit tehetünk most, amikor bekövetkezett, amit lehetetlennek véltünk, és nyolcvan év után újra háború dúl a közelünkben? Építenünk kell a belső békét a családunkban, önmagunkban, meg kell élnünk és továbbadnunk a béke reményét. A főpásztor a nagyapja példájával tanított: Ő soha nem azt kérdezte, miből élünk, hanem azt, hogy miért és kiért. Mindig van ugyanis kiért élni, van kiért áldozatot hozni – mondta a főpásztor, és említést tett arról a néhány nappal korábban elhunyt idős asszonyról, aki naponta imádkozott érte. „Mi, papok abból élünk, hogy imádkoznak értünk” – vallotta meg.
Vigasztalni, meghallgatni egymást, ez a feladatunk, és átadni másoknak a boldogság receptjét, amelyre Jézus tanított bennünket: Nagyobb öröm adni, mint kapni.
Palánki Ferenc a fiatalokhoz is szólt. Arra kérte őket, hogy nézzék el az idősek csetlését-botlását, s viseljék türelemmel, ha már sokadszor mesélik el ugyanazt a történetet. Amikor az emberek gyöngék lesznek, és rászorulnak a segítségre, a létükkel tanítanak szeretni.
Nagy lépést teszünk a szeretet iskolájában, amikor megértjük, az idős ember nem pusztán azért van, hogy bennünket támogasson és teljesítse a kéréseinket.
Az idős embert feltétel nélkül és a mindent adni akarás lelkületével kell szeretnünk. Erre mutat példát a Jóisten is, aki nem valamiért, hanem a létezéséért szereti az embert. Életünkben akkor tapasztaljuk meg Isten áldását, amikor elfogadjuk egymást úgy, ahogy vagyunk. A szülők, nagyszülők istenkereső életének példája, a mély, személyes hit átadásának felelőssége és a fiatalok elfogadó szeretete révén épülhet Isten országa – mutatott rá a főpásztor.
A szentmise végén ünnepi pillanat következett: a szülők, a nagyszülők és a családok megáldása.
Palánki Ferenc kérdésünkre elmondta, hogy a palóc búcsú nagyon kedves a szívének. Amikor 1996-ban első ízben tartották meg az eseményt, káplánként szolgált Balassagyarmaton. „Azóta is mindig nagy örömmel jövök.
Hazajövök ide. Az ember a másik ember szívében, Isten szívében van igazán otthon, ott, ahol szeretik.
Ezt élem meg itt, azok között az emberek között, akikkel együtt nőttem föl, akikkel együtt dolgoztam, akiknek a gyerekeit tanítottam, akiket papként szolgáltam. S nagyszerű érzés, hogy azok is az ismerőseim, akiket közvetlenül nem ismerek, mert az emberek itt maguk közül valónak tartanak.”
A palóc búcsú a hagyományok éltetéséről, az ősök szokásainak ápolásáról is szól. A Mohorai Népdalkör tagjai nagymama korú asszonyok, akik jórészt az édesanyjuktól örökölték a népviseletüket: a piros virágokkal díszített kasmírkendőt, a fityulát, a pruszlikot, a keményített alsószoknyákat és a kézzel ráncolt felsőszoknyát. Egyiküknek a lánya és az unokája is tagja a hét fős népdalkörnek.
Az ezeregyszáz lelkes Magyarnándorból Schmiedt Károly polgármester vezetésével érkezett egy népviseletbe öltözött társaság. „Létrehoztunk egy gyermek néptánccsoportot, hogy a fiatalok közösségben vigyék tovább a hagyományokat. Így próbáljuk erősíteni a szálakat, amelyek a múltunkhoz kötnek. Látjuk, hogy a szokások közösségeket kovácsolnak össze, s ez kihat a településünk életére. Gazdálkodunk, helyi termékeket készítünk: citromfű-, levendula- és bodzaszörpöt, lekvárokat” – mutatta be törekvéseiket a polgármester. Filiczki Éva szívesen mesélt a helyi népviseletről, amit örömmel hordanak az ott élők: „Nálunk kinek-kinek a saját alakjára varrták a ruhát, ezért áll mindenkinek olyan jól. A gyerekek és fiatalok is büszkén viselik a magukét.”
Palánki Ferenc szerint a jövő reménységét az jelenti, hogy bárhová nézünk, mindenütt látunk fiatalokból álló közösségeket Egyházunk életében.
„Mennyien voltak tegnap az Ez az a nap dicsőítő koncerten! – fogalmazott a püspök –. Valamennyi egyházmegyében ifjúsági táborok, hittanos táborok szerveződnek. Ifjúsági referens püspökként örömmel látom, mennyi minden szólítja meg, hívja közösségbe az ifjúságot, és nagyon örülök, hogy sok fiatal szíve nyitott az örök igazságra.”
Forrás: Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Fotógaléria: Thaler Tamás
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
